Könyv

Lehetnék bárki – Kortárs és kortalan versek

  • Karafiáth Metta
  • 2020.08.09 16:07

Sorköz

Monumentális vállalkozás: 110 magyar költő 160 verse nyolc különféle tematikára bontva mutatja meg, hogyan éli meg húszas éveit a kortárs vagy éppen a klasszikus szerző.

Értjük a koncepciót, mégis: a kötet egyharmadát adó klasszikusok (Petőfi, Vörösmarty vagy a 20. és 21. századi nagyok) egy-egy beválogatott „kortalan” alkotása már-már bántóan ugrik ki a versfolyamból, és olykor kimondottan avíttas­nak, modorosnak tetszik a valóban kortársak mellett. Ugyanezen pillanatban azonban elkezd működni az olvasóba már diákkorban belénevelt, kritikátlan tisztelet: ki vagyok én, hogy lepontozzam Berzsenyit? Csakhogy míg a kanonizált szerzőtől beemelt gyengébb daraboknál ez a megbocsátóbb attitűd lép mechanikusan életbe, addig a kortársakkal szemben könyörtelen és megugorhatatlan elvárás támasztódik. És persze, igazságtalan az összevetés, de megúszhatatlan. Egy mai húszéves egészen más fejlődési fázisban van mind pszichológiailag, mind társadalmi szempontból, mint aki 50–100 éve élt. A „nagy elődök” a húszas éveikben a mai negyvenesekhez álltak mentálisan és státuszban is közelebb, ez szépen kirajzolódik az antológiából is, hol­ott érezhető az a szándék, hogy tőlük is valami modernebb hangvételű írás szerepeljen. Így minden igyekezet dacára a kötet erősségét a friss hangú, őszinte kortárs versek adják. A könyv nem titkolt célja, hogy közelebb hozza a lírát a kamaszokhoz, a frissen érettségizettekhez, vagy éppen a felnőtt éle­tük „beindulása” előtt állókhoz. És igen, ezt leginkább a popos vagy éppen slames, a mostani létélményt mai nyelven megmutató költeményeken keresztül teheti meg. (Innen nézve maga a cím – idézet Veszprémi Szilveszter verséből – megtévesztő: mintha arra az álnaiv gondolatra hajazna, hogy a korosztály tiszta szívvel, paramentesen éli meg a kamasz- és a fiatal felnőttkor közötti átmenetet. Lol.)

Mégis, a kötetnek számos erőssége van. Az urbánus létélmény megjelenítése („a körút ma olyan egyenes / most se fogok összefutni magammal” – Bozsik Balázs: Melyikünk reggele), vagy a kamaszkorból felnőttkorba lépés traumái („Játszani próbál négy-öt húszéves / kamasz, de nem emlékszik hogyan kell” – Purosz Leonidasz: Játék), vagy épp a gyerekkor korán elkezdett mitizálása („él bennem egy hatéves, aki azóta is rágja a körmöm” – Rékai Anett: Örökgyerek).

A vallás, mítosz, transzcendencia és halál témakörét körbejáró blokk különösen izgalmas: itt hozható a legerősebb közös platformra a kortárs-nem kortárs alkotók sora. Az egyetemesség hidat képez: „de Isten nem hall, nincs, vagy félrenéz. / Én milliárd apró darabra török, egyben maradni, élni túl nehéz.” (Bék Timur: Napszonett) Érdekes módon nem a szerelem, nem a magány, hanem ez az a témakör, mely mintha a legtöbbet segítene az olvasónak ebben a folyamban elhelyezni magát, hiszen a versek egyetemessége századoktól és fizikai körülményektől független univerzális létkérdéseket feszeget.

Pedagógiai szempontból nagyon érdekes antológia a Lehetnék bárki. Egy nyitott magyartanárnak sokat segíthet kortársakkal megtámasztani a „száraz” tananyagba foglaltakat, megmutatni a közös emberi állandókat és érzeteket, amelyek minden korok emberét (és művészetét) összekötik. Modellezve, hogy a kifejezés módja változik csupán, hiszen „Megtartanak a könyvek is, mint az orvosok, / minden életképtelen sort.” (Ferentz Anna-Kata: Zörej)

Szerkesztette: Péczely Dóra. Tilos az Á Könyvek, 2020, 290 oldal, 3490 Ft

Neked ajánljuk