Képregény

Gyáni Levente: A Szent Jobb és a torinói lepel titkos kalandjai

  • - barotányi -
  • 2020. augusztus 9.

Sorköz

A szépen fejlődő magyar képregénykultúra újabb ígéretes vadhajtása kerül az értő olvasók elé: Gyáni Levente munkája bátor vállalkozás, egyben a maga abszurd módján szórakoztató darab is. Mindenekelőtt meg kell dicsérni a kiadvány bátor szerkesztését és az alkotói ötletet, hogy a színeket mellőzve fekete-fehérben rajzolta meg pikareszk képregénye „kockáit”, ugyanis épp a határozott, karakteres tusvonások teszik stílusossá Gyáni munkáját. Mindehhez kifejezetten szép, bár alig olvasható betűtípust illesztett a szövegbuborékokba, olyan ez, mintha egy szénnel rajzolt iniciálékkal gazdagon adjusztált kódexet olvasnánk. S van még egy minden határon túltolt sztorink is, amelyen átüt az egész projekt előremutató üzenete – egy ökológiai tudatosságtól áthatott, kedvesen abszurd utópia.

A munka felütése egyszerre meghökkentő és mulatságos: hálaadó szentmise közben megnyílik egy időkapu, amelyen átcsusszan, majd a miniszterelnökünkre támad egy amazonasi anakonda (?), közben életre kel, sőt öntudatra éled a Szent Jobb – és a sztori csak ezt követően indul be. Annyit azért elárulhatunk, hogy a folytatásban más ereklyék mellett szerepet kap a torinói lepel, sőt Jézus repülő vére is. Közben a kulturális referenciák egészen szédítő kavalkádjával találkozik a lelkes olvasó: Bibó István- és Szent István-citátumokat mormolva a Fekete Lyuk boldogult aranykorába repít minket a szerzői képzelet, majd a képregényhez méltóan nyitott befejezés felmutatja az utat a folytatás felé is.

Magánkiadás, 2020, 84 oldal, 2300 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.