Kedves Olvasónk!
A Sorköz új, Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!
A legjobb kortárs török írónőnek tartott Elif Shafak a 10 perc 38 másodperc című regényében, megannyi művéhez hasonlóan, Isztambulba viszi el az olvasót – annak is a turisták elől rejtve maradó szegleteibe, ahol a társadalom számkivetettjei próbálnak egymással összefogva túlélni, megmutatva a választott család megtartó erejét.
Máig mintegy 55 nyelven jelent meg a szerző eddigi 19 könyve, melyek közül többet – köztük ezt is – Booker-díjra jelöltek. Magyarul tíz regényét olvashatjuk nagyrészt az Európa Kiadó jóvoltából, Nagy Marietta és Csáki-Sipos Kata fordításaiban. Shafak azonban nemcsak elismeréseket söpörhetett be az olyan tabutémák feszegetéséért, mint a káros kulturális szokások, a családon belüli erőszak, a becsületgyilkosság, a gyermekek elleni szexuális abúzus, vagy az örmények ellen elkövetett népirtás: hazájában „a török nép megsértése” miatt perbe fogták. Ezért 2013 óta Londonban él és alkot, noha továbbra is „a lelkében hordozza Isztambult”.
A 10 perc 38 másodperc főszereplője Leila, akit a könyv több ismertetőjében (még a prostitúció szexmunka-szemléletének logikája szerint is) tévesen neveznek „szexmunkásnak”: ő ugyanis távolról sem önként választja ezt a bevételszerzési módot, hanem emberkereskedelem áldozata lesz. Kiszolgáltatott helyzetével visszaélve foglyul ejtik és egyszerűen eladják, majd megtörik a lelkét és egy idő után egyéb alternatíva híján belenyugszik a helyzetébe, a madám uralmába és a naponta tíz-tizenöt kuncsaft fogadásába. Ettől persze még nincs biztonságban, amit a hátán levő, savmarta sebhelyen túl mi sem jelez jobban, mint az, hogy már az első oldalakon halottként találkozunk vele.
Az első részben („Az elme”) szokatlanul egyedi narrációs megoldás, hogy az élet és a halál közti éles határt elmosva a halványuló tudat utolsó fellobbanásaiban pereg le a főszereplő hányattatásokkal teli élete. A felidézett történések mindig egy-egy benyomáshoz: ízhez, illathoz kapcsolódnak. Megismerjük az elmaradott, vallási szélsőségekkel és babonákkal mételyezett kisvárosi környezetet, ahonnan Leila érkezik – ahol a halálra rémült leendő második feleség bódítószert kap a nászéjszakája előtt szexuális felvilágosítás helyett –, hogy aztán elmenekülve Isztambulba csöbörből vödörbe kerüljön és csak a Nyilvánosházak utcájában, majd a Magányosok temetőjében jusson számára hely. Ezek, tudjuk meg az utószóból, létező helyek, ahogyan Leila életének egyes fordulópontjai is valós történelmi eseményekhez kapcsolódnak:
a regény emléket állít például az 1977. május elsején történt Takszim téri mészárlásnak, amikor is az Intercontinental Szálló tetejéről katonák lőttek a felvonuló, ünneplő-tüntető tömegbe, a rendőrök pedig elzárták a menekülő útvonalat jelentő utcát, mintegy 34 ember halálát, és több mint 100 ember sebesülését okozva.
A Leilát körülvevő mellékszereplők szinte mind a társadalom peremén egyensúlyoznak. A transznemű Nosztalgia Nalan egy anatóliai parasztcsalád sarja, és a saját esküvőjéről szökik meg, „hogy helyrehozza a Teremtő által elkövetett otromba hibát”. Ez, ha nem is zökkenőmentesen, de sikerül neki, azonban önazonosan élve csak az utca várja. A szomáliai Jameelah, miután keresztény vallása miatt a családjától eltávolodik, a hazájában uralkodó káosz közepette emberkereskedők markába kerül, akik háztartási munkával kecsegtetve szállítják őt Isztambulba és kényszerítik prostitúcióra. A törpenövésű, mélyen hívő muszlim Zaynab122 egy észak-libanoni szunnita családból származik, és takarítóként dolgozik a Leila börtönéül szolgáló bordélyházban - ő az egyetlen a csapatból, akit nem bántottak a környezetében, pusztán kalandvágyból kelt útra. Az, ahogyan megéli a vallásosságát, mint a szeretet és az elfogadás forrását, éles kontrasztban áll az agresszív fundamentalisták elvakultságával. Hollywood Humeyra énekesnő, pornófilmes múlttal, és retteg férje családjától: tudja, hogy ha elkapják, egyike lesz a becsületgyilkosság áldozatainak (akikből még napjainkban is évente 3-400 van Törökországban). Az ötödik barát, Szabotázs Sinan „tisztességes” ember, akinek a boldogságot kivéve mindene megvan, és csak a könyv végén emelkedik felül egy váratlan, merész tett révén a sodródó antihős szerepéből. A hányattatások ellenére is alapvetően vidám, és ünnepelni szerető csapatot egy süket macska, Mr. Chaplin teszi teljessé.
A kegyetlen családfők, bántalmazó kliensek és a passzív, tehetetlen szemlélők ellenpontja a lánglelkű baloldali egyetemista D/Ali, akivel Leila gondolatébresztő beszélgetéseket folytat a forradalmi eszmékről és a majdan eljövendő egyenlő társadalomról. Felmerülnek a marxista eszmevilág hiányosságai is: akadnak olyanok, pl. Nalan, akik a jelek szerint nem férnek bele a baloldali képbe (sem) – az elvtársak lázadó szelleme, úgy tűnik, odáig mégsem terjed, hogy egy kiugrott prostituált feleséget és a transznemű barátnőjét a köreikbe lehessen vinni. Leila amiatt is aggódik, hogy Nalannak nem biztos, hogy lesz kedve visszatérni a földműves szerepéhez, amit a prostitúciót mint kapitalista csökevényt felszámoló új társadalmi berendezkedés felkínál majd neki. Ezek a dilemmák azonban jelentőségüket vesztik, amikor az egész forradalmi álom (legalábbis egy időre mindenképp) kipukkadt léggömbnek bizonyul: Leila életének érzelmileg és intellektuálisan is izzó szakasza hamar véget ér, csak pillanatokra élheti át a boldogságot.
A regény, miközben válogatott kegyetlenségeket tár fel, egy idillt is bemutat: a marginalizált, anyagi, fizikai és mentális problémákkal küszködő kitaszítottak, ahelyett, hogy (ahogy a valóságban gyakran megtörténik) marakodnának és a feszültségeiket és a frusztrációikat egymáson vezetnék le, képesek összekapaszkodni, a különbségeiken felülemelkedni, csapatként dolgozni és egy „együtt a világ ellen” szövetséget tartósan működtetni. Nem krimit olvasunk, így a szerző nem titkolja sokáig a gyilkos kilétét (Leila egyébként a homofóbia közvetett áldozata lesz), de kalandból és izgalomból így sincs hiány a második részben („A test”). Bebizonyosodik, amit Nalan fogalmaz meg:
„Bár igaz, hogy semmi sem helyettesíthet egy szerető, boldog vér szerinti családot, ám ennek hiányában egy jó barátokból álló család, a víz szerinti család elmoshatja a lélekben fekete koromként összegyűlt sérelmet és fájdalmakat.”
Nalanék a harmadik részben („A lélek”), ha a világot nem is szabadítják fel, de Leilát bizonyos értelemben igen. Kicsiben mégiscsak megvalósítják D/Ali álmát: egyesült erővel, ha csak kis időre is, de kijátsszák az elnyomó államapparátusokat és, ha a rendszert nem is döntik meg, de egy látványos feltartott középső ujjat mégiscsak mutatnak neki. Ezért a 10 perc 38 másodperc összességében felemelő olvasmány, melytől rögtön kedvet kapunk ahhoz, hogy megismerjük a szerző teljes életművét.
Ford.: Nagy Marietta, Csáki-Sipos Kata. Európa Könyvkiadó, 2019, 416 oldal. 3999 Ft
