Én meg ahelyett, hogy átérezném ezeknek az akcióknak a felemelő és közösség-összekovácsoló erejét, csak arra tudok gondolni, hogy a csukva maradt ablakok mögött vajon hányan lehetnek, akik ilyenkor azt morogják: ó, fogjátok már be a kurva szátokat!
Lehet, hogy Olaszországban nincsenek ilyen morgó emberek, nálunk biztosan lennének. Onnan tudom, hogy én lennék az egyik. A kéretlen és hangos zene szerintem semmivel sem jobb, mint amikor fúr a szomszéd. Az én szomszédaim rendszeresen fúrnak délutánonként, ez hozzátartozik a természetükhöz. Annyira hozzátartozik, hogy legutóbb, amikor volt egy jó ötletem lépcsőházbiztonsági ügyben, és felvetettem a lakógyűlésen, azt is megfúrták.
Nálunk a lépcsőházban egyelőre nincs koronavírus-fertőzött, de hamarosan lesz. A lakók ugyanis továbbra is ugyanazzal a nonsalansszal sétálnak odakint az utcán, mint eddig, teraszokon összeverődve traccsolnak, boltok előtt sorban állva röhögcsélnek, szóval csak idő kérdése az egész.
Ennek lesz majd jó és rossz oldala is.
A jó. Mivel nem jöhetünk majd ki a lakásból, a hatóságok kötelesek lesznek ellátni minket, hoznak tisztító- és tisztálkodószereket, az ajtó előtt hagyják majd a szükséges élelmiszert. Több száz szállodában fordultam meg életemben, de eddig még soha nem vettem igénybe a szobaszerviz szolgáltatást. Most végre kipróbálom. Ráadásul a pincér egyenesen a városházáról fog érkezni! Ha a polgármester lesz az, nem adok neki borravalót.
A rossz. Egész biztosan lesz olyan szomszéd, aki addig töri a fejét, hogy mivel is üthetné el az időt a házi karantén alatt, míg végül sajnos eszébe fog jutni: „Várjunk csak! Ha mindig itthon vagyok, akkor mostantól nemcsak délutánonként, hanem egész nap fúrhatok!”
*
Magyarországon most, amikor ezt írom, 58 koronavírus-fertőzött van.
| ||
De vannak sokkal rosszabb helyek, például a Vatikán, ahol egyetlen egy személy fertőződött meg. Vagyis ott a lakosság 0,1 százaléka koronavírusos – szemben a magyarországi (jelenlegi) 0,0006 százalékkal.
A vatikáni helyzet tehát, figyelembe véve a lakossági arányokat, olyan, mintha Magyarországon közel tízezer fertőzött lenne.
Nem tudom, ki lehet az az egy vatikáni beteg, mivel én csak egyetlen embert ismerek, aki ott él, de azért ő elég gyanús: fehér hálóingben jár, mint egy kórházi ápolt, és egy csapat marcona alak vigyáz arra, hogy senki ne mehessen a közelébe.
*
Sokan pánikolnak. Nem tudják, mit kell tenni, mikor és hogyan lesz vége ennek az egésznek, szoronganak, néha rájuk tör a sírógörcs. Azoknak írom, akik nem dolgoztak még színházban: ott pont ilyen egy átlagos főpróbahét.
A városban ez a pánik valami egészen fura felvásárlásőrületben csapódik le. És emiatt most liszt- és vécépapírhiány van. Szerencse, hogy színházban ez nem így működik: még két nap a bemutatóig, a főszereplő elfelejti a monológját, a rendező emiatt ráüvölt, mire a főszereplő sírva rohan le a sarki boltba, és vesz negyven kiló lisztet.
A lisztet, mondjuk, értem. Hogy miért vásárolják fel az emberek. Kell sütéshez, rántáshoz, habaráshoz, kormányszóvivőknek porhintéshez. A vécépapírt viszont már nehezebb felfogni, hiszen a koronavírus légzőszervi megbetegedést okoz, nem hasmenést. Mi lenne, ha hastífuszjárvány lenne? Bár lehet, hogy akkor nemcsak a Zewa, hanem a nyomtatott sajtóorgánumok is jól járnának.
*
Azt mondják, a koronavírus elsősorban az idős embereket veszélyezteti.
Olaszországban a fertőzöttek átlagéletkora 71 év. Romániában 41 év. Milyen következtetést tudunk ebből levonni?
Ha Romániában élsz, 41 éves korodra testileg-lelkileg öreg leszel.
*
Sokan segítenek most nyugdíjas szomszédaiknak. Én is próbáltam többször, van egy házaspár mellettem, de soha nem nyitottak ajtót. Pedig egész hosszan csengettem. Ilyenkor az ember annyira fel tudja húzni magát!
„Rájuk töröm az ajtót, és kinyírom őket, mert nem bírják felfogni, csak az életüket próbálom megmenteni!”
*
Az utóbbi időben megtanultuk, hogy nyilvános helyen köhögni csak könyökhajlatba, nem marokba! Azt is megtanultuk, hogyan mossuk helyesen kezeinket, és hogy 20 másodpercig kell. Vagyis ennyi ideig fog tartani, amikor majd a kormány bejelenti, hogy elvonnak egy csomó pénzt a kultúrától, nem tehetnek róla, a gazdaság helyrepöccintéséhez kell.
Én megtanultam, hogy három hozzávalóból is lehet változatos étrendet készíteni egész hétre, meg azt is, hogy hogyan kell úgy kinyitni a lépcsőház kapuját, mint Magneto az X-Menben, azaz hogy ne érjek hozzá semmihez.
Megtanultunk kevesebbet autózni, remélem, ez így is marad.
Azt is remélem, hogy akiknek a nyugdíjas szomszédaik ajtót nyitottak, és most eljárnak bevásárolni helyettük, folytatni fogják ezt akkor is, ha lecseng a járvány. Remélem, hogy a segítségnyújtó szándék, a kedves jótékonykodás megmarad. És nemcsak a nyugdíjasokkal szemben. Remélem, hogy ez az egymásra való fokozottabb odafigyelés, amit mostanában tapasztalok, szintén megmarad.
És végül remélem, hogy Soros György ezután nem a markába fog röhögni, hanem a könyökhajlatába!
*
Vigyázzatok magatokra!
(Székely Csaba író, drámaíró jegyzete eredetileg a Magyar Narancs hetilap 2020. március 26-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online. Nyitóképünk Merész Márton fotója.)
