Salman Rushdie: A véleménynyilvánítás szabadsága ma súlyos veszélyben van

Sorköz

Úgy véli, rosszabb a helyzet, mint az ő életében valaha. Először szólalt meg nyilvánosan, mióta támadás érte.

Salman Rushdie indiai születésű brit-amerikai író először szólalt meg nyilvánosan azóta, hogy tavaly augusztusban egy New York-i irodalmi fesztiválon súlyosan megsebesítették.

Az író a Freedom to Publish-díjat kapta meg hétfőn a Brit Könyvdíjak átadásán, a ceremónián elhangzott

videóüzenetében arra figyelmeztetett, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága ma súlyosabb veszélyben van Nyugaton, mint az ő életében valaha.

A Freedom to Publish-díjjal a szervezők azoknak az íróknak, könyvkereskedőknek és kiadóknak az elkötelezettségét ismeri el, akik a fenyegetések ellenére is kiállnak az intolerancia ellen.

Rushdie úgy fogalmazott: "mióta élek, még nem volt kitéve ekkora fenyegetésnek a nyugati országokban a véleménynyilvánítás és a publikálás szabadsága". Az író elmondta, hogy jelenleg az Egyesült Államokban, ahol tartózkodik, a könyvtárak és iskolai gyermekolvasmányok is ki vannak téve a támadásoknak. Ezek maga a könyvtár eszméje ellen irányulnak – folytatta, és hangsúlyozta, hogy miközben ez rendkívül riasztó, figyelni kell rá, és keményen fel kell lépni ellene.

Rushdie bírálta a kiadókat, amelyek a politikai korrektségre, a mai "érzékenységre" hivatkozva a több évtizedes olvasmányokat, mások mellett Roald Dahl és Ian Fleming regényeit is cenzúrázzák. Mint mondta, a kiadóknak hagyniuk kellene, hogy a könyvek a saját korukat képviseljék.

"Ha ezt nehéz elviselni, ne olvassák, olvassanak egy másik könyvet" – tanácsolta az író.

Rushdie ellen 1989-ben Irán akkori legfelsőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah olyan vallási határozatot (fatvát) adott ki, amelyben a megölésére szólította fel a muszlimokat az Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, így évekig bujkálnia kellett.

British Book Awards (Nibbies) arany töltőtollhegyet mintázó díjait először 1990-ben adták át Londonban, az év könyve díjat 1994 óta ítélik oda. Az idei fődíjat a Menopausing című nem-fikciós kötetért Davina McCall és Naomi Potter kapta. Az év szépirodalmi műve R. F. Kuang Babel című regénye lett. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.