magyarnarancs.hu: „Józsefeimnek és Petinek“ ajánlotta a könyvet. Kik ők?
Tanács Eszter: A férjem, az apám, a nagyapám, a testvérem – a meghatározó férfiak az életemben.
magyarnarancs.hu: Hogyan ajánlaná másoknak?
TE: Fontosnak tartottam, hogy párbeszéd induljon a témáról, hiszen nemcsak a válások, az egyszülős háztartások, mozaikcsaládok aránya növekszik, hanem a gyermekteleneké is. Az egész fejlett világban, Magyarországon is. A Központi Statisztikai Hivatal előrejelzése szerint az 1990-ben itt született nők 36 százaléka – tehát több mint egyharmaduk – gyerektelenként éri el reproduktív életkora végét. Hál' Istennek erről az élethelyzetről, a pártalálás nehézségeiről, a nehezített gyerekvállalásról, az asszisztált reprodukciós eljárásokról is egyre több szó esik, igaz, sokszor leegyszerűsítő módon. És mintha megfeledkeznénk a férfiakról. Vagy úgy gondoljuk, nekik ez nem annyira fontos. Esetleg nem úgy fejezik ki az érzelmeiket, vagy nem úgy küzdenek meg a nehézségekkel, ahogy a nők, mondjuk nem lépnek be „lombikos“ Facebook-csoportokba, és lehet, hogy a párjukkal sem osztják meg ilyen gondjaikat. De attól még sokukat ugyanolyan mélyen érintik a gyerekvállalás terén megélt kudarcok és veszteségek.
Rengetegen közülük csökkent értékűeknek érzik magukat, miként a gyerektelen nők egy része sem érzi magát igazi nőnek.
A gyerektelen férfiak egy része úgy éli ezt meg, hogy csorbul a férfiassága, pláne, akinél a nemzőképesség valamilyen zavara áll fenn. Ugyanakkor összességében az volt a tapasztalatom, hogy a férfiak jobban le tudják rázni magukról a kedvezőtlen reakciókat. Azt azonban többen is említették, hogy nehezen viselik a haverok poénkodását – mint például „átugrok, besegítek“ –, de zömük hozzátette, még így is könnyebb a helyzetük, kevésbé kérik rajtuk számon a gyerektelenséget, mint a nőkön. Főként a nőket célozza a politika is, és nyomában a társadalom, elég „sikeresen“. Ha a gyermekeket tartják az egyetlen értéknek, az egymásra fújás helyett nehezebb megtalálni a közös pontokat és elfogadni egymást.
magyarnarancs.hu: Talán azért nincsenek annyira előtérben a férfiak, mert az életkoruk nem tekinthető olyan meghatározónak abban, hogy „kifutnak az időből“.
TE: Nem igaz, hogy ez őket egyáltalán nem korlátozza, gondolkodtatja el. Több interjúalanyom meg is húzta a határt 40 év körül. Két szociológus, Paksi Veronika és Szalma Ivett 23 európai országot vizsgált: milyen életkort tartanak az ott élők túl korainak, túl későinek, avagy ideálisnak a gyerekvállalásra. Míg például Ausztriában a válaszolók a nőknél átlagosan 43,8, a férfiaknál 51,1 éves kornál húzták meg az időhatárt, addig a legszűkebben, mind a férfiak, mind a nők esetében – a magyarok adták meg: nagy részük úgy gondolta, hogy ha egy nő elmúlt 39, már ne vállaljon gyereket, és 45-46 év fölött a férfi sem.
magyarnarancs.hu: A könyvében megszólaló férfiak egy része a gyerekkel kapcsolatos sztereotípiákba kapaszkodik, például „nem fontos, hogy fönnmaradjon a nevem“. Vagy másfelől, „engem szeretnek a gyerekek, jól el tudok beszélgetni velük“.
TE: Mindnyájunkba beleivódtak ezek az elképzelések, ebben nőttünk föl. Másrészt gyerek nélkül is lehetnek fontosak, és meg is élhetők az olyan szülői minőségek, mint a gondoskodás vagy a tanítás.
magyarnarancs.hu: Ahogyan annál a férfinál, akinek két házasságból két nevelt gyereke van, vér szerinti egy sem. Azt mondja, „apa vagyok én is, csak senki nem szólít apának“. Viszont ha elválik egy ilyen ember, semmiféle joga sincs a „láthatáshoz“ – hacsak, mint az ő esetében, meg nem engedi a volt házastárs.
TE: Pont ő mondja azt – amivel egyet is értek –, hogy
nem feltétlenül a vér szerinti kötelékek határozzák meg a szeretetet.
magyarnarancs.hu: Olvasható volt ennek a fordítottja is egy másik férfiról. Neki van gyereke, aki a válás utáni csetepatéban annyira elhidegült az apjától, hogy az végül kénytelen volt elfogadni: a fia lényegében eltűnt az életéből.
TE: Fontosnak tartottam bemutatni, hogy az előző jó példának az ellentetje sem ritka. Viktor azon rágódott, hogy mi lett volna, ha nem akarja lefektetni az újra és újra kijátszott láthatási szabályokat a bíróságon, s valahogy másképp próbálja a találkozást kiharcolni, vagy pedig mindenképpen ide jutottak volna. Kimerült az évek hosszú során, az interjú idején épp egy olyan ponton volt, hogy nem látja értelmét tovább keresni a fiával a kapcsolatot – de persze változhat még.
magyarnarancs.hu: Egy örökbefogadáson gondolkodó nő az előző könyvében különösen fogalmazott a kételyeiről: „A terhesség, nem véletlenül, rengeteg hormont termel egy anyában, az egész szoftver tök más lesz. Ha idehozol nekem egy kétéves gyereket, a szoftver nincs installálva.“
TE: Az biztos, hogy a nőkben és a férfiakban is olyan hormonális változások mennek végbe a várandósság során és a szülés körül, amik kifejezetten előkészítik őket a gyerek fogadására. Ám ez „hormonális rásegítés“ nélkül is létrejöhet. Mint a kötetekben megszólaló azon pároknál, akik alig várják, hogy megcsörrenjen a telefonjuk, s örökbe fogadhassanak.
magyarnarancs.hu: Társat minden megszólaló akar. Van viszont, aki gyerekre egyáltalán nem vágyik.
TE: Két nagy csoportra szokták osztani a gyerekteleneket: akik akarva, illetve akik akaratlanul váltak azzá. Ám ez sokszor nem akarat, döntés kérdése, számtalan ok, körülmény vezethez a gyerektelenséghez. Úgy is felfoghatjuk, mint egy kontinuumot: egyik végén ott vannak azok, akik már fiatal korukban, akár kamaszként tudják, és elhatározzák, hogy nem akarnak gyereket, a másik végén meg azok, akik nagyon szeretnének, de valamilyen egészségi okból nem sikerül nekik.
A fizikai, mentális betegségek, avagy a párkapcsolat kialakításának nehézségei vagy a minősége mellett számos egyéb körülmény is közrejátszhat.
Például ahol több testvér van, többnyire a gyerektelen nőkre hárul az idős szülők ápolása. Megjegyzem, Szalma Ivett kutatásaiból kitetszik, Magyarországon éppenséggel nagyon sok férfi is teszi ezt.
magyarnarancs.hu: Az angol szakirodalom a childfree – gyerekmentes – elnevezést is használja azokra, akik nem is akarnak gyereket. Esetükben korrektebb megnevezésnek tartják, mint a childlesst, azaz, hogy gyermektelen.
TE: Nyugaton ez már bevett különbségtétel, és már nálunk is egyre inkább kezdjük e kettőt elhatárolni. A „gyerekmentes“ emberek szeretik, ha nem gyerekteleneknek hívják őket, mert az olyan, mintha valamilyen hiányosságuk lenne, valamitől meg lennének fosztva, márpedig ők pont nem hiányként élik meg azt, hogy nincs gyerekük. Pozitívabb csengésű számukra a „gyerekmentes“ elnevezés: kifejezetten azokra utal, akik saját választásból nem nevelnek gyereket.
magyarnarancs.hu: A könyvben szinte csak olyanok vannak, akik ugyanazt gondolják, amit a párjuk. De nyilván a „fáziseltolódás“ is gyakori.
TE: Van, akinek ez nem olyan fontos kérdés, és ráhagyatkozik arra, hogy a partner mit szeretne. Általában inkább a férfiak: ha a nő úgy gondolja, ne legyen gyerek, elfogadja. Természetesen számtalanszor előfordul az is, hogy a férfi szeretne jobban gyereket, de a nő még nem tart ott. A gyerekmenteseknek van egy tudományos felosztásuk. Az egyik a beleegyezőké, akik elfogadják a párjuk akaratát. Aztán vannak a kései kinyilvánítók, akik életük későbbi pontján határozzák el. És vannak a folytonos halogatók. Esetükben passzív döntések sorozata vezet ahhoz, hogy nem lesznek gyerekeik. És vannak a korai kinyilvánítók, akik már fiatalkorukban érzik, hogy nem akarnak gyereket.
magyarnarancs.hu: A „férfikönyvben“ két ilyen ember nyílt meg. Az egyik az Egyesült Államokban él, huszonhárom évesen „elköttette“ magát, és nem agyal már ezen, magánügynek tekinti, mint annyi egyebet. A másikukat azonban foglalkoztatja a dolog, használja is a „gyerekmentes“ szót. Kérdőíveket szerkesztett hasonló gondolkodásúaknak, gyerekmentes közösségek aktív tagja.
TE: Tényleg foglalkozott ezzel sokat, jár ilyen közegbe, azt is elárulta, hogy korábban harcosan online csatározásokban is részt vett szülőkkel. A gyerek másfajta kötelezettségeket jelent, mint egy felnőtt mellett lenni. De ő is megfogalmazta, hogy
a gyerektelen embereknek rosszul esik, ha azt gondolják róluk, biztos van náluk valami korai trauma, szörnyűség, és emiatt nincsen gyerekük.
Nyilván van, amikor valamilyen negatív, traumatikus élmény áll a háttérben, sokan azonban egyszerűen így érzik teljesnek és boldognak az életüket.
magyarnarancs.hu: Gyermekmentes beszélgetőpartnerei egyikében sem merült föl, hogy mi lesz akkor, ha egyedül marad?
TE: Van egy családfogalom, egy ehhez kapcsolódó normaközeg, de miért ne lehetnének elfogadhatók másféle együttélési lehetőségek is? Egyik beszélgetőpartnerem azt mondja, hogy olyan életközösségeket is életre lehetne hívni, amelyek ma nem is léteznek. Egyre többen ennek keresik a formáját. A Tamásként szereplő pedig elmondta, hogy mivel a két öccsének sincs gyereke, fölmerült köztük: ha mindhárman egyedül maradnak, összeköltöznek. És – könyvön kívül – nők is vetettek fel ilyesmit; valaki például átküldött egy cikket, hogy Kínában hét barátnő vásárolt egy házat, ahol együtt tölthetik majd az öregkorukat. Sok megszólaló átgondolta, hogy mi lesz, ha egyedül maradnak, és mi lesz velük idős korukban. A 75 éves Ilona mesélte, hogy a legjobb barátnőjével minden reggel fölhívják egymást, hogy él-e a másik.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
