Zadie Smith Esterházyról, Knausgårdról és Michael Jacksonról

Sorköz

Egy magánéleti ok miatt nem akart Knausgårdról beszélni, de remek sztorit osztott meg Esterházyról.

Csütörtökön megjelenő lapszámunkban interjút olvashatnak a világhírű íróval, Zadie Smith-szel, akinek nemrég jelent meg magyarul Swing Time című regénye. A New Yorkban élő brit szerzővel Michael Jacksonról és a Brexitről, Trumpról és a rasszizmusról, Esterházyról Péterről és Karl Ove Knausgårdról is beszélgettünk. Az interjút Köves Gábor készítette. Ízelítő:

Magyar Narancs: Ön egyike Karl Ove Knausgård legkorábbi angolszász rajongóinak. Most, hogy Budapestet is elérte a Knausgård-láz, meg kell, hogy kérdezzem, változott-e a véleménye a műveiről.

Zadie Smith: Nagy csodálója vagyok, de az történt, hogy elvette feleségül az egyik barátomat, így a hozzá való viszonyom is megváltozott. Bekerült a belső köreimbe, a barátom férjeként tekintek rá. Persze, jó író.

false

 

Fotó: Facebook/Zadie Smith

MN: Ha róla nem is, beszéljünk Esterházyról! Hiszen ismerték egymást.

ZS: Egy toscanai íróprogramon találkoztam vele. Ez volt az első alkalom, hogy egy kortárs magyar író, a kortárs magyar irodalom közvetlen közelébe kerültem. Már korábban is sok amerikai íróbarátom ajánlgatta a könyveit, ilyen írók, mint ő, nincsenek az angloamerikai irodalomban. Jókat lógtunk együtt. Tudja, egy ilyen helyen azért van az ember, hogy írjon, de azért az írók ebédidőben csak összefutnak. Egy kis kirándulásunkra élénken emlékszem. Felkerekedtünk, és meg sem álltunk egy közelben lévő outletig, ahol mindenféle divatos ruhamárkákat lehetett kapni, de olcsóbban. Michael Cunningham (amerikai író, Az órák szerzője – a szerk.) is velünk tartott, az expedíció célja ingvásárlás volt. Esterházy elemében volt, látszott, élvezi a helyzetet. Én nem vettem semmit, de a két gentleman számos ruhadarabbal gazdagodott.

A teljes interjút a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő számában olvashatják.

Előfizetésre és digitális vásárlásra itt van lehetőség.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.