nt face=Arial,Helvetica size=-1>A reformkor többek között azért is vállalható ennek az eléggé B-kategóriás országnak, mert akkoriban a sok pénzt kereső emberek néha megtébolyodtak, és olyasmikre is áldoztak, mint lóverseny meg körút.
Az istállókat elnézve, nagyjából akkoriban történt az utolsó jelentős beruházás (példa: íme itt egy ajtó, amit Széchenyi lakkozott utoljára, de azóta sajnos kissé lekopott). Pedig a maffiának nevezett vállalkozói kör vastagon benne van a lóversenyben is, csak sajnos nem ajánlja fel éves jövedelmét, de még a havit sem, hogy a lovaknak ne kelljen szerepeket vállalni különböző mosóporreklámokban, ha nem akarnak éhen halni.
A lovak egyébként
a mostoha körülmények ellenére is gyönyörűek, szebbek, mint én, szebbek, mint a Várhegy Pest felől, és szebbek, mint Sasvári Szilárd elképzelései Magyarország felvirágoztatásáról. Olyan a járásuk, hogy lebeszélni sem tudnám magam arról, hogy legközelebbi inkarnációmban ló legyek, talán csak azt kívánnám ráadásként, Kállay Pál lovagoljon, aki 67 éves, de a lelke még mindig énekel.
Gátat vetve a nyálnak, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a Galoppon viszonylag gyerekcipőben jár a szerviz, a VIP-büfé kivételével mindenhol nyakig áll a sor, a sör drága, és csak alig van hűtve, viszont az étkezési lehetőségek korlátozottak, tehát ha kihozom a lányom meg az anyósom, csak puncstortát tudok nekik rendelni üdítővel, amit utálnak, bár a tonikos téliszalámit nem próbáltam, ami - biztos forrásból tudom - forradalmi újítás és finom.
A fogadás lényege a vesztés, ahogy Dévid Keredájn mondta a Kung fuban, a szerencsejáték
az áldozatok sportja,
leszámítolva talán a rendszergazdákat, akik meglehetősen forszírozzák a dolgot, mivel lényegük. Ennek ellenére kockáztatok, lottóalapon fogadok hármasra, befutóra, körbe, kedvenc számaim az 1-4-7, ami persze nem jön be. Mellettem szakértő, előttem szakértő, mögöttem szakértő, olyanokat mondanak, hogy favorit, meg olyanokat, hogy hendikep, én meg csak erőltetem a büfét, mennék már májra, de kint csak futnak a lovak. Amatőr verseny indul, gondolom, ez azt jelenti, hogy olyan lovak, akik eddig csak szántásban és kocsihúzásban mérték össze az erejüket, de a valóság valami más, amit önök sohasem fognak megtudni, mivel én sem, tehát amatőr verseny, gyere, paci, gondolom félhangosan, gyere, egészen pontosan sikerült lefogadnom az utolsót, aki nagyjából negyven méterrel érkezett célba a többiek mögött, viszont nagyon szép csűdje volt, meg a rajta tétovázó zsoké (szakszó) sapkája is verte a Frankhegy, hülye öltözködési vetélkedő mezőnyét.
A közönség összetéte hibátlan a Szonda Ipsos vegyes minta kategóriájában, az újgazdag kalapfesztivál oly negédesen vegyül a talajtahó izompólósok lehetőségekhez mérten visszafogott bunkóságával, hogy Hankiss Elemér legyen a talpán, aki meg tudja fogni a derbi szociológiai derekát annak ellenére, hogy a lángolt áruk fogyasztása ebben a melegben, meg hogy kinek a lova fut és hová.
A napozó eklektikusok között egy teljesen hülye ember kocog járókerettel, miközben azt kiabálja, hogy Bosznia-Hercegovina, de ahogy emeli a dimenziós mankót, egy percre sem esik ki a ritmusból, üvölt, akár egy fába szorult MSZP-elnökségi tag, és néha odaint az elhaladóknak: Na, milyen kurva jó vagyok, Bosznia-Hercegovina! Értelmezni nincs időm, mert kezdődik a futam, a lovak egy láthatatlan kanyarból indulnak, majd megérkeznek elénk, a műsorvezető szakszerű és lelkes közvetítése mellett a célba, ahol eldől minden. Fejhossz, tanulom a nyelvet, fejhossz, mondjuk ekkora fejjel könnyű, versenyeznének például Zámbó Jimmyk, akkor csak a célfotó döntene, de most erre nincs szükség, egyértelmű minden, aki befut, befut, akire meg fogadtam, már az első kanyarban szopornyicát kapott, ráadásul a lovasa áthízta magát az álomhatáron, szabadidejében pedig kvadrátokról papol, aszcendenseket vázol.
Mégis varázslatos a helyszín, gyerekek, kutyák, lovak meg egészen marhahúsra emlékeztető szülők
korzóznak
a tribün előtt, ahol a tikettek tünékeny hava fehéríti a délutánt, mint egy százszor lefőzött kávé (lopás Moldova Györgytől), leginkább műhóra emlékeztető fesztelenségével áldott hűvöse ebben az emlékezeten kívüli kánikulában, ahol.
- Menjünk a lovakhoz! - mondja Iim -, nézzük meg őket, de inkább az Unicum, szégyellem persze, majd megyek, mondom, majd megyek, a lovak meg futnak, futnak, míg a hollywoodi tanítás szerint le nem lövik őket, de nem megyek, leragadok a pultnál, aztán, akár egy felnőtt, kilépek a fénybe, tétre, helyre, no meg persze körbe fogadok, és a homlokomra tolt napszemüveget lehúzom izzadó szememre.
Rodrigó nyerte egyébként a derbit, Rodrigó, akit elnéztem a Turfban, ezért 1-2-8-at játszottam 1-2-9 helyett, de így is fizetett a cég százhúszra százat, vagy csak az emlékezetem könyörületes.
Para-Kovács Imre
