A Magyar Narancsnál még a gyakornok is nagyobb halat fog, mint máshol egy komplett szerkesztőség

  • Földes Máté
  • 2017. augusztus 20.

Sport

Áder János is tanulhatna tőle.

Péntek délelőtt levelet hozott szerkesztőségünkbe a drótposta, egy csodálatos mondattal: „Tisztelt Szerkesztő Úr! Elnézést, de ezen a héten nem tudok megjelenni a szokásos 2 órai időpontban. Nem hittem, hogy valaha erre kell hivatkoznom, de tegnap kora este sikerült egy 25 kg-os harcsát fognom, ami minden korábbi tervemet felborította, ezért sajnos nem érek vissza időre” – írta Földes Máté gyakornok. E kétségtelenül sajtótörténeti mondat után át is adjuk a szót neki, hogy saját maga számoljon be a Szigetközben megesett hőstettéről – úgyszólván szerkesztetlenül.

De még előtte annyit: Máté, büszkék vagyunk rád! – a szerk.

 

A Mosoni-Dunából kifogott példány a maga 25 kilójával és 158 cm-es testhosszával ugyan messze nem rekordméretű, mégis tekintélyt parancsoló, nem mindennapi látvány. A szerencsés horgász, amikor épp nem a vízen van, újságíróként próbál helytállni, így örömmel tájékoztathatom Önöket a fogás körülményeiről, ugyanis személyes tapasztalatról van szó.

A Magyar Haltani Társaság tavaly októberben indított szavazásán vizeink legnagyobbra növő ragadozója,

a harcsa nyerte el „Az év hala” címet.

Nagyjából ekkor döntöttem el, hogy az idei horgászataim elsődleges célja egy termetes harcsa partra segítése lesz – persze akkor még gondolni sem mertem ekkorára. Bőszen lapozgattam a szakirodalmat, felkerestem szinte minden élménybeszámolót, és mire a vizeink 15 fok fölé melegedtek, már a kellő(nek hitt) tudás birtokában kerestem a halakat.

Abban minden szerző és minden fórumozó megmondóember egyetértett, hogy nagy harcsát kuttyogatva már nem lehet fogni. Persze valamikor lehetett, hiszen köztudott, hogy régen minden jobb volt. A kuttyogatás egyébként egy ősi halászati módszer – a horgászatban csupán a 20. század közepe táján jelent meg –, melynek során egy erre a célra kialakított eszközzel (ún. kuttyogatófa) a vízfelszínt ütve a táplálkozó harcsa jellegzetes hangját lehet utánozni. Ez a hang pedig odavonzza a gyanútlan egyedeket a felkínált csalétekhez. Természetesen ez sem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. A megfelelő hangot csak rengeteg gyakorlás után lehet kihozni a fából.

false

Bízva a többségi véleményben és tapasztalatokban, ezt a módszert jó darabig nem erőltettem.

Különböző műcsalikkal és hagyományos fenekező módszerrel sikerült is néhány harcsát fognom

a nyár folyamán, azonban ezek nagyrészt még a méretkorlátozásban meghatározott 50 cm-t sem érték el. Közeledve a nyár végéhez – és ezáltal az utolsó, horgászattal tölthető napokhoz –, ismét foglalkoztatni kezdett a kuttyogatás lehetősége. Az igazat megvallva, többször próbálkoztam már ezzel korábban is, de soha nem vezetett eredményre. A legutolsó próbálkozásom alkalmával még a fát is sikerült eltörnöm, így amint megszületett az elhatározás, hogy újra nekifutok, gyorsan megragasztottam az kezembe eső első pillanatragasztóval. Az eredmény ámulattal töltött el: a kuttyogatófa a tankönyvi módon szólt, úgy, mint soha korábban.

A körülmények tehát adottak voltak, és bár ez volt az utolsó otthon töltött napom, egy gyors horgászat még belefér a csomagolás előtt – gondoltam én. Nem sokkal később már a vízen voltam egy túrakajakban ülve, és olyan hangokat csaltam ki a fából, hogy visszhangzott az ártéri erdőben. Alig fél kilométert csorogtam a folyón lefelé, amikor az úszóm szépen lassan elindult.

Azonnal bevágtam,

de a hal ugyanolyan kimértséggel haladt tovább a folyó közepe felé. Amikor elkezdtem erőltetni, egy hatalmas farkcsapással megfordult, és elkezdett húzni a folyásiránynak lefelé. Innentől kezdve remegett a lábam és kapkodtam a levegő után. A hal jó 300-400 méteren keresztül vontatott maga után, mire sikerült felszínre hoznom. Ezután már csak 2-3 kirohanása volt, míg végül ott feküdt a vízfelszínen a kajak mellett, immáron kifáradva.

Szák vagy kesztyű nem volt nálam, tekintve, hogy erre végképp nem számítottam, így puszta kézzel kellett a szájába nyúlnom és a várható következmények meg is történtek. A tenyeremről az apró fogaival, ahol érte, feltépte a bőrt, de legalább sikerült a kajakba emelni borulás nélkül. Ezután megcéloztuk a kikötésre alkalmas legközelebbi partszakaszt, és elkészültek az ilyenkor elmaradhatatlan képek.

false

A kuttyogatás tehát messze nem reménytelen

műfaj, és a kapástalan hetek-hónapok után a Mosoni-Duna is képes egy egészen új arcát megmutatni. A szakirodalomhoz – legalábbis a horgászattal kapcsolatoshoz – való hozzáállásomat pedig a 60-as évek ikonikus, ám máig megosztó pszichológusától, Timothy Learytől származtatott idézettel állítanám párhuzamba: Think for yourself and question authority.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.