Péntek délelőtt levelet hozott szerkesztőségünkbe a drótposta, egy csodálatos mondattal: „Tisztelt Szerkesztő Úr! Elnézést, de ezen a héten nem tudok megjelenni a szokásos 2 órai időpontban. Nem hittem, hogy valaha erre kell hivatkoznom, de tegnap kora este sikerült egy 25 kg-os harcsát fognom, ami minden korábbi tervemet felborította, ezért sajnos nem érek vissza időre” – írta Földes Máté gyakornok. E kétségtelenül sajtótörténeti mondat után át is adjuk a szót neki, hogy saját maga számoljon be a Szigetközben megesett hőstettéről – úgyszólván szerkesztetlenül.
De még előtte annyit: Máté, büszkék vagyunk rád! – a szerk.
A Mosoni-Dunából kifogott példány a maga 25 kilójával és 158 cm-es testhosszával ugyan messze nem rekordméretű, mégis tekintélyt parancsoló, nem mindennapi látvány. A szerencsés horgász, amikor épp nem a vízen van, újságíróként próbál helytállni, így örömmel tájékoztathatom Önöket a fogás körülményeiről, ugyanis személyes tapasztalatról van szó.
A Magyar Haltani Társaság tavaly októberben indított szavazásán vizeink legnagyobbra növő ragadozója,
a harcsa nyerte el „Az év hala” címet.
Nagyjából ekkor döntöttem el, hogy az idei horgászataim elsődleges célja egy termetes harcsa partra segítése lesz – persze akkor még gondolni sem mertem ekkorára. Bőszen lapozgattam a szakirodalmat, felkerestem szinte minden élménybeszámolót, és mire a vizeink 15 fok fölé melegedtek, már a kellő(nek hitt) tudás birtokában kerestem a halakat.
Abban minden szerző és minden fórumozó megmondóember egyetértett, hogy nagy harcsát kuttyogatva már nem lehet fogni. Persze valamikor lehetett, hiszen köztudott, hogy régen minden jobb volt. A kuttyogatás egyébként egy ősi halászati módszer – a horgászatban csupán a 20. század közepe táján jelent meg –, melynek során egy erre a célra kialakított eszközzel (ún. kuttyogatófa) a vízfelszínt ütve a táplálkozó harcsa jellegzetes hangját lehet utánozni. Ez a hang pedig odavonzza a gyanútlan egyedeket a felkínált csalétekhez. Természetesen ez sem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. A megfelelő hangot csak rengeteg gyakorlás után lehet kihozni a fából.
| ||
Bízva a többségi véleményben és tapasztalatokban, ezt a módszert jó darabig nem erőltettem.
Különböző műcsalikkal és hagyományos fenekező módszerrel sikerült is néhány harcsát fognom
a nyár folyamán, azonban ezek nagyrészt még a méretkorlátozásban meghatározott 50 cm-t sem érték el. Közeledve a nyár végéhez – és ezáltal az utolsó, horgászattal tölthető napokhoz –, ismét foglalkoztatni kezdett a kuttyogatás lehetősége. Az igazat megvallva, többször próbálkoztam már ezzel korábban is, de soha nem vezetett eredményre. A legutolsó próbálkozásom alkalmával még a fát is sikerült eltörnöm, így amint megszületett az elhatározás, hogy újra nekifutok, gyorsan megragasztottam az kezembe eső első pillanatragasztóval. Az eredmény ámulattal töltött el: a kuttyogatófa a tankönyvi módon szólt, úgy, mint soha korábban.
A körülmények tehát adottak voltak, és bár ez volt az utolsó otthon töltött napom, egy gyors horgászat még belefér a csomagolás előtt – gondoltam én. Nem sokkal később már a vízen voltam egy túrakajakban ülve, és olyan hangokat csaltam ki a fából, hogy visszhangzott az ártéri erdőben. Alig fél kilométert csorogtam a folyón lefelé, amikor az úszóm szépen lassan elindult.
Azonnal bevágtam,
de a hal ugyanolyan kimértséggel haladt tovább a folyó közepe felé. Amikor elkezdtem erőltetni, egy hatalmas farkcsapással megfordult, és elkezdett húzni a folyásiránynak lefelé. Innentől kezdve remegett a lábam és kapkodtam a levegő után. A hal jó 300-400 méteren keresztül vontatott maga után, mire sikerült felszínre hoznom. Ezután már csak 2-3 kirohanása volt, míg végül ott feküdt a vízfelszínen a kajak mellett, immáron kifáradva.
Szák vagy kesztyű nem volt nálam, tekintve, hogy erre végképp nem számítottam, így puszta kézzel kellett a szájába nyúlnom és a várható következmények meg is történtek. A tenyeremről az apró fogaival, ahol érte, feltépte a bőrt, de legalább sikerült a kajakba emelni borulás nélkül. Ezután megcéloztuk a kikötésre alkalmas legközelebbi partszakaszt, és elkészültek az ilyenkor elmaradhatatlan képek.
| ||
A kuttyogatás tehát messze nem reménytelen
műfaj, és a kapástalan hetek-hónapok után a Mosoni-Duna is képes egy egészen új arcát megmutatni. A szakirodalomhoz – legalábbis a horgászattal kapcsolatoshoz – való hozzáállásomat pedig a 60-as évek ikonikus, ám máig megosztó pszichológusától, Timothy Learytől származtatott idézettel állítanám párhuzamba: Think for yourself and question authority.
