A polgármester kritikája után lemondott a győri fociklub elnöke

  • narancs.hu
  • 2020. március 8.

Sport

Dézsi András szerint a győri focisták teljesítményét nem lehet munkának nevezni.

Ezt a lelketlen, szívtelen, munkának nem nevezhető teljesítményt nem vagyok hajlandó pénzzel honorálni.  Ha ezt munkának nevezném, amit a győri ETO színeiben futballozó emberek manapság produkálnak a pályán, az sértő lenne azokra a győri dolgozó emberekre, akik munkával keresik meg nap mint nap a kenyerüket." - ezt Győr nemrég megválasztott fideszes polgármestere, Dézsi Csaba András mondta a győri fociról, indoklásképpen, miért nem kapják meg a 290 milliós támogatást a várostól. "A város csak az élsportot kívánja támogatni, de a magyar foci nem tartozik ebbe bele, mert szerinte az élsportoló az, aki a napjának a nagyobb részét tölti felkészüléssel, mint pihenéssel, a futballisták pedig nem ezek" - tette hozzá mindehhez Dézsi tanácsadója, Petrov Iván az Index cikke szerint.

A Győri ETO futballcsapatának elnöke, Mányi József a jelek szerint szívére vette a kritikát: tegnap a klub honlapján jelentette be lemondását. Mányi úgy fogalmazott, 2017-ben egy csődtömeg volt a klub, amikor átvette - ő pedig tanács és segítség nélkül hozta rendbe a helyzetet. "Engem az ETO-hoz nem küldtek, én saját akaratomból jöttem ide és most saját akaratomból távozom. Az ETO gazdasági alapjait leraktam, így adom át az Ügyvezető Igazgatónak. Működni fog a Város támogatása nélkül is. Én az ETO éléről távozom, a jövőben az irányításában és működésében nem kívánok részt venni." - írja.

Via Index

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.