Persze lehet, hogy a csocsó és az asztali hoki kedvelői úgy vannak egymással, mint annak idején a Duran Duran-rajongó a Depeche Mode-fanatikussal, legalábbis erre utal, hogy a hétvégi asztalijégkorong-bajnokságon határozottan cáfolták, hogy bármi összefüggés lenne a két game között. Az asztali hokiban például nem gól, ha a korong kijön a hálóból. A csocsóban viszont sosem jön ki, ha már beverte az emberfia.
A korai nyolcvanas évekből lehet ismerős sokak számára e játék (már aki ekkor volt fiatal), bár akkoriban még a ma már Svédországból érkező cucc csehszlovák változatát koptattuk. Aztán, mint minden gyermekjáték, ez is feledésbe merült, csupán néhány megrögzött gyermek maradt meg huszon-harmincévesen is passziójánál (mások meg a gombfocinál), és a dolog odáig fajult, hogy kétévente világbajnokságot szerveznek asztali hokiban, ahol már a magyarok is jelen vannak, bár érmes reményekkel még nem kecsegtetik kis hazánk sportsajtóját. Talán jobb is: megalázó lenne Knézynek, amint a 3 másodperces szabályt magyarázza; e szerint a bedobást követő 3 szempillantás erejéig nem szabad gólt elérni, ugyanis bíró híján a játékosok végzik a behajítást is, így tehát egyik kezük foglalt, hátrányt szenvednek. Márpedig az asztali hoki
kizárólag a fair play
szellemében játszható, sőt ez az első pontja a német versenykiírásnak, amit a hétvégi eseményen közszemlére is kiállítottak.
Voltak még színes képek a világbajnokságról, ami leginkább egy német dartskupa hangulatát idézte, talán a versenyzők arca volt kissé feszültebb. Nem így maguk az asztali korongosok: a gólöröm a fiatalabbaknál velőtrázó sikolyban jut kifejezésre. Az idősebbek már higgadtabban veszik tudomásul, amint a plasztik Farkas Caja (emlékszik még valaki a Fradi legendás játékosára?) két csel után a bal felsőbe helyezi a pakkot.
Dőreség volna azt állítani, hogy tömegeket vonz Magyarországon az asztali hoki, a hétvégi bajnokságon lehettek vagy harmincan játékosok, a nézők ugyanennyien, ám a hangulatra nem lehetett panasz. Az ötperces meccsek kezdetét, a félidőt, illetve a hajrát Verdi zenéje jelezte. A Magyar Jégkorong Szövetség viszont nem képviseltette magát az eseményen, pedig most van a világbajnokság, mi kéne még a sportágnak mint marketingeszköz: tizenévesek, akik imádják a hokit, és valóban vérre menő csatákat vívnak egymással. Igaz, az utóbbinak időnként a bábuk látták kárát.
Nem állítjuk persze, hogy egy asztalihoki-bajnokságtól nagyságrendileg több gyermek választja időtöltésnek a jégkorongot, de ha már a focisták képesek Európa-bajnokságot, világbajnokságot egyaránt jelentős dzsemborival, sörsátorral, miegyébbel saját ünnepükké tenni, dacára annak, hogy az életben nem jutnak ki sehová, akkor vajon mi akadályozza meg az egyébként szintúgy "Y" kategóriás jégkorongozókat, hogy egy világesemény kapcsán felhívják magukra a figyelmet.
- vas gábor -
