Magyar gyeplabda: Rosco és fivérei

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2000/16. (04. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Magyar Gyeplabdbajnokság helyszíne az Építők relatíve vadonatúj, nedves alapú műfüves pályája, amiről még bőven lesz szó ebben az értekezésben, mint ahogy arról is, mennyit nőttek az emberek száz év alatt. Ne vágjunk azonban a dolgok elé, tekintsünk bele inkább az Építők II. és a Rosco Team összecsapásába, ahol többek között egy rekesz dobozos Kaiser a tét.

A Magyar Gyeplabdbajnokság helyszíne az Építők relatíve vadonatúj, nedves alapú műfüves pályája, amiről még bőven lesz szó ebben az értekezésben, mint ahogy arról is, mennyit nőttek az emberek száz év alatt. Ne vágjunk azonban a dolgok elé, tekintsünk bele inkább az Építők II. és a Rosco Team összecsapásába, ahol többek között egy rekesz dobozos Kaiser a tét.

A labdarúgópálya nagyságú területen sorozatban zajlanak a mérkőzések, épp az imént fejeződött be egy szürke és egy fehér mezes csapat meccse. Hogy hogyan különböztették meg egymást, arra tippem sincs, de legalább valami fogalmam lett a gyeplabda lényegéről, amihez eddig a napig olyan hülye voltam, akár egy törpesnaucer a madzsonghoz.

A játékot gólra játsszák a tizenegy-tizenegy fős legénységek egy semmihez sem hasonlítható ütővel, két bíró segítségével. A szabályokkal nem untatnám önöket, annyit azonban kénytelen vagyok leszögezni, hogy kezdeti, lényemből fakadó fanyalgásom után kiválóan éreztem magam.

A gyeplabda

messze intelligensebb

és legalább olyan látványos sport, mint a foci, csak itt nem állnak az ember körül seggrészeg, kopasz terroristák, hogy egy rossz mozdulatra lerúgják a fejét, és nem köpködnek a hátára. Ehelyett gyerekek szlalomoznak nyuszimotorokon a gyep mellett, és cserejátékosok isszák a dobozos üdítőt olyan hangulatban, mint bármely színvonalasabb majálison, és még Bajor Imrét sem kell meghallgatni közben.

Már fogalmazom a mondatokat erről a nagyszerű sportról, ami Magyarországon éppen első lépéseit teszi meg, amikor Losonci György, a Magyar Gyeplabda Szövetség elnöke felvilágosít, hogy 1924 óta létezik a szövetség, de már 1920 óta játsszák nálunk ezt a játékot. Tudatlanságom és mérhetetlen tájékozatlanságom láttán szárnyai alá vesz, és elmagyarázza az alapvető szabályokat, valamint a sportág helyzetét.

A magyar gyeplabda

most újra felívelőben van,

amióta sikerült Németországból szerezni egy használt, vizes alapú műgyepet. Jelenleg ezen zajlik minden meccs. A pálya az Építőké, a gyep a Roscóé, de ez tulajdonképpen mindegy. Családi vállalkozásként zajlik a bajnokság, amelyben a két nagy csapat, az Építők és a Rosco rágja egymás torkát, a többiek pedig vidáman gyeplabdáznak, mert gyeplabdázni jó.

Hogy milyen jó, az abból is kiderül, hogy a csapatokat nemritkán erősítik sörpocakos, de gyors lábú játékosok, akik a tizenhat évesekkel együtt szerelemből terelgetik a műanyag labdát. Az egész rendezvény hangulata nagyon rendben van, lassan érteni is kezdem a nagykorner és a kiskorner közti különbséget, valamint tisztába jövök a brit koronagyarmatok elsődlegességével a sportban, csak arra nem tudok rájönni, hogy miért nem hosszabbítják meg az ütő nyelét harminc centivel, mivel akkor nem kéne derékszaggatóan előrehajolni cselezés, szerelés során. Az ütő tudniillik a századelős testméretre van beállítva, akkor még minden bizonnyal egyenes derékkal játszadoztak a százhatvan centis arisztokraták, mostanra azonban az emberiség kifutotta a magasságtartalékát, a bot viszont maradt. Sajnos ezt elfelejtettem megkérdezni.

Szerencsére

a bíró itt is hülye,

de úgy kedvesen, mint egy távoli rokon, mivel itt a bíró is játékos meg az edző is bíró, úgyhogy hamarosan vissza lehet hülyézni már a következő meccsen, aztán együtt el lehet menni sörözni. Az egésznek van egy olyan fílingje, mint a Régi idők focijának, annyival nehezítve, hogy itt senkit sem adnak el, ha szarban van a csapat, és nem is mindig azért, mert nincs vevő.

Az eredmények másodlagosak, a meccs után visszafogott anyázás. Az elmondásokból értesülök arról, hogy a játéknak van egy teremváltozata is, ami még gyorsabb, még látványosabb, sőt van négy női csapat is. Az egyik mérkőzés szünetében az elnök beterel minket a pályára, és a fotós kollégával megpróbáljuk a kapura emelést. Nem könnyű, a bot fejének hajlata tökéletesen alkalmatlannak látszik arra, hogy a golyót továbbítani lehessen vele, de a fotós kolléga második kísérlete már annyira biztató, hogy felajánlják neki a leigazolás lehetőségét.

A nézők csajok, gyerekek, rokonok, lehetnek vagy húszan, ami mindenképpen különösnek tűnik számomra a fentebb már említett látványosság és szórakoztató érték okán, de az Építők-pálya egyébként is elképesztően szép helyen van, süt a nap, a madarak teszik a dolgukat, ha éppen nem nyomja el őket az egyik játékos autójából áradó, meglehetősen tapló zene, de még ez sem tudja megzavarni azt az idillt, amit egy gyeplabdamérkőzés jelent. Csak bátorítani tudjuk önöket, hogy vigyék ki kiskorú hozzátartozóikat és nőjüket egy-egy fordulóra, mert én nem szórakoztam ilyen jól Henry Rollins Vörösmarty művelődési házbeli koncertje óta, de az egyrészt már tizennégy éve volt, másrészt arccal egy pocsolyában ébredtem reggel, és ellopták a nadrágomat. Itt ilyesmi nem fordulhat elő, bár az orrom leégett, de ennyit az élmény bízvást megér.

A Rosco egyébként nagyon megverte az Építők II.-t, ha jól emlékszem, 6-0 lett a végeredmény.

Para-Kovács Imre

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2000/16. (04. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...