Cseh László elindul Tokióban, ez lesz az ötödik olimpiája

  • narancs.hu
  • 2021. május 30.

Sport

2016-ban, Rio de Janeiróban hármas holtversenyben a második helyen végzett 100 m pillangón.

Cseh László döntött: elindul a tokiói nyári játékokon.

Az úszó a Facebook-oldalán osztott meg egy rövid videót, amihez azt írta:

Döntöttem és még elúszom az ötödik Olimpiámra!

Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya a márciusi országos bajnokságot követően 200 méter vegyesen nem osztotta ki az olimpiai védettséget, a múlt vasárnap véget ért budapesti kontinensviadalon azonban eldőlt, hogy az ötkarikás ezüst- és bronzérmes, normál medencében kétszeres világ-, illetve 14-szeres Európa-bajnok klasszis indulhat a tokiói játékokon.

A szakvezető a szám döntőjét megelőzően úgy nyilatkozott, hogy az Eb-n mutatott teljesítményének köszönhetően Cseh - aki rekordot jelentően a tizedik Európa-bajnokságán vett részt - ott lehet a tavalyról idén nyárra halasztott olimpián. A 35 éves versenyző a fináléban tovább javított elődöntős eredményén, és 1:58.04-gyel negyedik lett.

Cseh 2004-ben, Athénban harmadik volt 400 m vegyesen, 2008-ban, Pekingben ezüstöt nyert 200 és 400 m vegyesen, illetve 200 m pillangón, 2012-ben, Londonban harmadikként zárt 200 m vegyesen, 2016-ban, Rio de Janeiróban pedig hármas holtversenyben a második helyen végzett 100 m pillangón.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.