Tokióban meghosszabbítják a covid-veszélyhelyzetet

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. május 27.

Sport

Mindezt kevesebb mint két hónappal az olimpia kezdete előtt.

Szuga Josihide japán miniszterelnök csütörtökön arról beszélt, hogy ugyan a főváros egyes részein csökken az új esetek száma, ugyanakkor óvatosságból a rendelkezéseket továbbra is fenn kell tartani, számol be róla az MTI.

Az ötkarikás játékok helyszínén és nyolc további prefektúrában hétfőig van érvényben a veszélyhelyzet, amelyet a tervek szerint június 20-ig hosszabbítanak meg. Az olimpiára és a paralimpiára 15 ezer sportoló és több tízezer hivatalos személy, valamint kísérő utazna Japánba. A nyári játékok megnyitójára a tervek szerint július 23-án kerül sor, a záróünnepség pedig augusztus 8-án lenne. A paralimpia augusztus 24-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.

Néhány nappal ezelőtt a tokiói orvosok egyik szövetsége a tavalyról idénre halasztott nyári olimpia lemondására szólította fel levélben Szuga Josihide japán miniszterelnököt. A 6000 doktort magában foglaló csoport azt írta, a kormánynak és a szervezőbizottságnak arról kell tárgyalnia a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), hogy a játékokat Tokió nem rendezi meg. A jó döntés az, ha törlünk egy olyan eseményt, amely potenciálisan növelheti a fertőzöttek számát és a haláleseteket – fogalmaztak a szakemberek.

Az olimpiáig ugyan még van hátra két hónap, de az olimpiai láng útján már így is módosítani kellett, az egyik legfontosabb város, Oszaka vezetői például a fertőzöttek emelkedő száma miatt indítványozta, hogy a váltófutás ne érintse a települést. A láng útját az országban elindulása óta olimpiaellenes tüntetések kísérik.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

                                          

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.