Dárdai marad a Hertha edzője

  • narancs.hu
  • 2021. május 30.

Sport

Úgy ment szabadságra, hogy még nem tudta, a felnőtt csapat vagy az utánpótlás élén számítanak rá.

Dárdai Pál irányítja a német első osztályban szereplő Hertha BSC-t a következő szezonban is. A fővárosi csapat új sportigazgatót választott, Fredi Bobic személyében. Ő is, és a klubot ügyvezetőként irányító Carsten Schmidt is támogatta, hogy a magyar edző maradjon a felnőtt csapat élén – jelentette be a berlini egyesület.

Dárdai játékosként 1996 és 2010 között futballozott a csapatban 297 meccsen, ami klubcsúcsnak számít. Edzőként először 2015 februárjától 2019 májusáig irányított Berlinben, 172 mérkőzésen. Januárban ismét felkérték erre a feladatra, miután szerződést bontottak Bruno Labbadiával. Dárdai vezetésével a berlini együttes benn maradt az első osztályban, pedig a nemrég véget ért bajnokságban nagyon rosszul ment a Herthának, a koronavírus is megnehezítette a csapat és az edző dolgát.

A 45 éves magyar szakember úgy ment el szabadságra, hogy nem tudta, amikor visszatér, a felnőtt csapatnál számítanak rá továbbra is, vagy mehet vissza az U16-os utánpótláshoz. Miután eldőlt a sorsa, ez azzal is járt, hogy hat helyett csak három hét szabadsága lesz. 

„Együtt megyünk a következő szezonnak, amelynek kapcsán csak azt ígérhetem, hogy a szorgalmat, a munkát továbbra is beletesszük, és megpróbálunk egy igazán jó évet produkálni” – nyilatkozta most Dárdai.

Az MTI emlékeztet, hogy amikor a magyar edző januárban visszatért a berlini kispadra,  arról szóltak a hírek, hogy 2022-ig érvényes szerződést írt alá. Amikor sikerült benn maradni az együttessel, az edző nyilvánvalóvá tette: a szerződéséről szóló hír pszichológiai fogás volt, annak érdekében mondták csak, hogy a játékosok bízzanak benne; valójában akkor csak fél évre kérték fel.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.