Egy meghiúsult fogadás

  • 1996. június 27.

Sport

- mr. hyde -

Majdnem mindenki szakért - aki nem, az attól cool; de az ilyen ember elszigetelt lesz, és ingerlékeny, végső soron inni kezd, környezetét inzultálja, majd pornórajzfilmekre onanizál, gerince elsorvad, teste időnap előtt kiselejtődik.

Érteni a focihoz jó; egy budai kávézóban éjfél után pár karton Jim Beam és némi konyak képezi üzlet tárgyát, diszkontáron, a fiúk voltak pénzt behajtani, vagy mi, és hoppá, az út közepén ott az ital, leesett a kamionról, hogy ne vesszen kárba, a kocsmáros megvásárolja. A söntésbe kapaszkodó is értő focinéző, széles gesztusokkal kapcsolódik be a társalgásba; a beszélgetés nagyjából azon a szinten reked meg, hogy az oroszok a franciák ellen nyertek négy nullra, a dánok szerintük világbajnokok, a skótok meg kiverték az angolokat, a robotzsaru az olasz csapatban játszik, ezért az olaszok már az elődöntőben vannak.

"A németek lesznek a bajnokok", ez, ugye, csak egy kockázatot nem vállaló ember mondata lehet, diszkó kitakarítva, most homályt borít a múltra. "Én a horvátokban bíztam", mondja a söntés mellett álló öreg, "de szerintem nem lesznek bajnokok". "A horvátok? Semmi esélyük", mondja a kidobó. "Nenenenene. Azért nem lepne meg, ha a horvátok nyernék", mondja az öreg. "Szerinted a horvátok lesznek a bajnokok?" "Nem." "Szerintem se." "Nenenenene. Azért nem lepne meg, ha a horvátok megnyernék."

És így tovább: végül nem fogadtak egy rugóba, hogy bajnokok lesznek-e a horvátok (ez volt az egyetlen, amit jól tett az öreg); abban maradtak, hogy a horvátoknak semmi esélyük (bár továbbra is azt gondolja, hogy megnyerik). Na és amikor aztán a szer is elkezdett kilúgozódni, már nem is tűnt annyira érdekesnek; igaz, tisztán semmi sem érdekes.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.