Az angolok meg a spanyolok nagyjából olyan történelmi viszonyban vannak egymással, mint a románok meg a magyarok, az utóbbi időkben talán valamivel absztraktabban járják le, de utálják egymást, még a kora újkorból talán, aztán volt még Amerika gyarmatosítása, chicanók meg a jenkik, szóval rossz nekik egymással. Az angolokat valamiféle úriember-absztrakciókkal szokták ábrázolni, de van nekik egy proletariátusuk, na ahhoz képest semmi nincs sehol, és a foci azért az ő sportjuk.
Még akkor is, ha bizonytalan a jövőjük, ha a németekkel játsszák is az elődöntőt, és korántsem kizárt, hogy le lesznek gázolva, bele lesznek darálva a németekbe, és kínosan fognak vigyorogni utána: Pearce a tizenegyese után, a borvirágos orrával, ahogy rohan, van olyan paradigmatikus jelenség, mint mondjuk Varsóban a Tudomány és Kultúra palotája, aminél effektívebb proliemlékmű ritkán akad. Talán néhány bevásárlóközpont Németországban, csak annak összetettebb a jelentéstartalma, állítólag. Meglehet, semmi köze semmihez. De a foci, az egy birodalmi sport, olyan, mint a nagyregény, vannak mindenféle országok (Hollandia, Dánia, egy időben a magyarok állítólag, Románia stb.), amik felbukkannak, aztán eltűnnek. Anglia, Németország, Oroszország, Olaszország, ezek a birodalmi tudatú csapatok viszont maradnak (ha a válogatottjuk épp nem, akkor a csapataik vannak benne folyamatosan a világélvonalban), csak Franciaország marad távol a klubból - bár Hollandia legyőzésével ők is valami nagyon hasonlót műveltek, mint az angolok a spanyolok ellen, csak talán nem olyan látványosan.
A birodalmaknak ugyanis másmilyen a proletariátusuk, mint azoké az országoké, ahol legfeljebb a szomszéd megverésében reménykedhetett az ember egész történelme során: még nagy, tehát történelmi léptékben is ezt a gyakorlatot intézményesítették. A portugál, a cseh, de még a holland csapat sem énekli a himnuszukat, az angolok, németek, oroszok viszont lelkesen harsonázzák túl a fúvósegyüttest, hogy öröm hallani. A birodalmi proliban igenis van nemzettudat, nemcsak a kocsmából hazafelé tántorogtában, amikor lámpaoszlopoknak tart előadást közös hazájuk sérelmeiről, vagy a nyugati bevásárlóközpont előtti parkolóban, csomagoláskor, amikor a szajré sehogy se akar beférni a csomagtartóba, a pótkerék, a marmonkanna és a nagyi mellé, hanem akkor is, amikor a hazája nevű absztrakcióért küzd.
