Etetés: Havas hering

szerző
Szily László
publikálva
1999/47. (11. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A húgom pasija, D., aki filozófus, testépítő és súlyos hipochonder, azt mondta, hogy tesz még egy kísérletet a horgászattal, de ha megint nem fogunk semmit, akkor vége, nem jön el soha többet. Azt is mondta, hogy a horgászok az első benyomásai alapján szadista vadállatok, ráadásul súlyosan fertőző dolgokban turkálnak. Hiába magyaráztam neki, hogy az a dévérkeszeg sokkal jobban járt azzal, hogy rögtön agyonvertem, és hogy rohasztott májjal soha többet.

A húgom pasija, D., aki filozófus, testépítő és súlyos hipochonder, azt mondta, hogy tesz még egy kísérletet a horgászattal, de ha megint nem fogunk semmit, akkor vége, nem jön el soha többet. Azt is mondta, hogy a horgászok az első benyomásai alapján szadista vadállatok, ráadásul súlyosan fertőző dolgokban turkálnak. Hiába magyaráztam neki, hogy az a dévérkeszeg sokkal jobban járt azzal, hogy rögtön agyonvertem, és hogy rohasztott májjal soha többet.

Van-e élet a halál után? Mit csinálnak a bodorkák, amikor nincsen kapás? Hogy néz ki, ha buddhisták buliznak egymás között? A múlt hét meghozta a választ a három nagy alapkérdés egyikére.

Dr. I. barátom nagynénjétől igyekeztünk a város belseje felé, amikor egy sötét kertvárosi utcában a lendületes boncolóorvos kiszúrt két, csésze alakú hímzett sipkát és rengeteg bőrláncot viselő, pattanásos buddhista lányt.

*

"Arrafelé nincsenek veszélyes vadállatok?" -kérdezte D., a hipochonder a másnapi menyhalazás előtt, ahol el kellett döntenie, hogy végleg felhagy-e a horgászattal. Biztosítottam róla, hogy az Ipoly partján a jégmadár a legvérszomjasabb ragadozó.

A partra sötétedés előtt nem sokkal értünk le. Tekintettel D. érzékenységére, konyhakész tisztított heringből vágott szeleteket tettünk a horogra. Magyaráztam, hogy az elején ki kell tapasztalnunk, merre járnak a menyhalak, ezért a botjainkat dobáljuk be jó messzire egymástól. A legtávolabbi helyen éppen bedobáshoz készülődtem, amikor a hátam mögötti bokorból a veszett vármedve morgásához hasonló hang hallatszott.

*

Kapkodva elmagyaráztam a szemöldökét kérdőn felvonó D.-nek, hogy sokkal ésszerűbb stratégiának tűnik a felszerelések értelmetlen szétszórása helyett egy helyre koncentrálni a botokat, ahol a folyót teljes szélességében át tudjuk fésülni.

"Nem hozzuk vissza együtt a másik botomat?" - kérdeztem, mire D. közölte, hogy tébécét diagnosztizált magán, hidegben való mászkálás ezért mindenképpen ellenjavallott.

A menyhalak -velünk ellentétben - túl melegnek találták az időjárást, és nem mozdultak ki a vackukról. Közben rájöttünk, hogy elfelejtettünk ennivalót hozni. "Úgysincs kapás, áldozzuk fel a heringeket!" D. húzta az orrát, hogy ez nem higiénikus, de letorkolltam. Rettentő erőfeszítések árán tüzet csiholtam, majd nyársra húztam két filét. Annyi vastag fát persze nem találtunk, hogy igazi parazsat állítsunk elő, ezért a halszeleteket a nagy lánggal égő gallyak fölé kellett betolni. Azt meg kell hagyni, hogy hamar kész volt. Mondhatni másodperceken belül. Megpróbáltam valami hamis Camel Trophy-romantikát csempészni a vacsorába, de szó, mi szó, a belül nyers, fűszer nélküli hering elég undorító volt, D. reakcióját pedig végtelen jóindulattal is legfeljebb "ellenséges"-nek lehetett minősíteni. Ennek ellenére felfalta az összes csalit. Szó nélkül felálltam a tűz mellől, és elosontam megnézni a botokat. A világító spicceket bámulva cigizgettem a magas agyagpartba vájt kis padkán állva, amikor a fejem magasságában, az aljnövényzetben megmozdult egy vérszomjas állat. Jó minőségű finn filézőkésemet magam elé tartva, bátran szembefordultam a ragadozóval, amely sötét árnyékként hirtelen fölém magasodott, közben dermesztő hangot adott ki. A támadást előkészítendő, gyorsan hátraléptem, de a lábam alól elfogyott a padka, és egy hátára fordított teknősbéka pozitúrájában belezuhantam egy víz fölé nyúló száraz fa koronájába. Még repülés közben rájöttem, hogy a dermesztő hang valójában azt mondta: "Na, mit mondtam, hogy tele leszünk kullanccsal?!"

*

Együttérző lélek társaságára vágytam, úgyhogy felhívtam dr. I.-t, de kiderült, hogy a szertelen boncolóorvost cserbenhagyta legendás óvatossága, és engedve sötét vágyainak, újabb randevút beszélt meg a buddhista főiskolás lánnyal, pedig előző nap már kiderült róla, hogy rajong a mozgásszínházért.

Másnap délelőtt találkoztunk. A gyomrom akkorra már folyamatosan kavargott, és úgy éreztem, hogy egész életemben nem ettem mást, mint nyers heringet. Amikor beléptem a kávézóba, a boncmester éppen feldúltan, de elhaló hangon magyarázta a pincérnek, hogy merényletet kellene elkövetni Carlos Saura ellen, a többi táncfilmrendezőt pedig figyelmeztetésül meg kéne kínozni.

Mindentudó mosollyal zökkentem le mellé.

"Ne szólj egy szót sem!" -hörrent rám olyan tekintettel, mintha én lennék Bozsik Yvette.

"Szóval a Tangóval kezdtétek?"

Dr. I. összerándult az emlékektől. "Aha. Utána jött egy háromórás Calcutta Trió-koncert. Végre fölcipelem a lakásba, taszítanám be az ágyba, erre előkap egy csomag tarotkártyát. Kiderült, hogy egy előző életemben Növényi Norbert néven éltem Dél-Indiában. Dugás előtt pedig meggyújtott egy füstölőt. Utána bosszúból elővettem egy Nemzeti Sportot, amitől annyira megtört, hogy hajlandó volt felvenni az apácajelmezt."

*

"Megvan a kősüllők titkos rejtekhelye" - suttogtam másnap reggel a horgásztáskámba rejtett telefonba. "Az X.-i szigeten, az úszóház mellett vagyunk, P. megmutatta. Hajnalban fogott tíz hatalmasat. Megesküdtem, hogy senkinek nem árulom el." P. már gyanakodva nézte, hogy mit suttogok annyit a műanyag férgeknek, ezért felpattantam, és jó messzire bedobtam a zsinóron lógó neonzöld gumikukacot. Dr. I. és D. tíz perc múlva vidám "na, hol vannak a kősüllők" kiáltással futott be.

*

Én otthon átkötöztem az Ipolynál szerzett sebeimet. Másnapra felment a lázam. Az orvos közölte, hogy a bronchitis mellett enyhe ételmérgezésem van. Aztán felhívott P., hogy megint lement a titkos helyre, és fogott egy tucat kiló körüli kősüllőt meg két fogast másfél óra alatt.

Szily László

szerző
Szily László
publikálva
1999/47. (11. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...