A hellének egyszer rúgtak (pontosabban fejeltek) kapura az utolsó mérkõzésen. Hariszteasz jól bólintott, így a hátralévõ bõ fél órát kibekkelve örömmámorba borították Thesszalonikitõl Iraklionig az egész országot. Rajtuk kívül nem sokan örültek: nem túl biztató perspektíva ez a világfutballnak. A görögök ugyanis semmi mást nem csináltak ezen az Eb-n, mint fegyelmezetten végrehajtották német edzõjük, Otto Rehhagel (vagy ahogy a portói elõdöntõn a görög szurkolók pólóján kissé megbicsakló anagrammával szerepelt: Otto Herakles) szigorú védekezésen és az ellenfél legjobb játékosainak kikapcsolásán alapuló taktikáját, a támadásokra túl sok energiát nem koncentrálva. Nagyjából így lett bajnok nálunk a Vác Csank Jánossal annak idején, átlagos képességû játékosok a szögleteket és a szabadrúgásokat begyakorolva, Hariszteasz és Dellasz (Füle és Kasza) fejelõtudására alapozva képesek voltak sok egygólos gyõzelemmel a csúcsra érni.
Persze ezért õket érheti a leg-kevesebb szemrehányás. Itt most nem volt egy brazil csapat, mint két éve a vb-n, amelyik vitán felül és egyértelmûen lesöpört mindenkit az útból. Talán a csehek álltak legközelebb ahhoz, hogy fenntartások nélkül tudjunk rajongani értük, és ha Rosicky lövése a harmadik percben a görögök ellen a kapufáról befelé pattan, talán most a közép-európai örömfutball diadalát ünnepelhetnénk. De igazán õk sem tudtak mit kezdeni azzal a nyugodt célfutballal, amit Otto Vrizaszéknak tökéletesen megtanított, mint ahogy a spanyolok és a franciák sem. Maradandót voltaképp egyetlen csapat sem alkotott: ez az Eb néhány gyönyörû egyéni megoldásról, a ragyogó szervezésrõl és a sztárjátékosok nagy részének (Totti, Henry, Beckham, Raúl) betlijérõl marad emlékezetes.
Az európai focit, úgy tûnik, jelenleg két dolog újíthatná meg: az egyik, ha jönne egy olyan egyéniség, aki az egész játéknak képes lenne új dimenziót adni, akit nem lehetne semmilyen skatulyába beszuszakolni, egy Maradona, egy Cantona, egy Gascoigne, aki nyilvánvalóan értelmetlenné tenné az "iksszel csak kihúzzuk valahogy, aztán meglátjuk" felfogású taktikát. A másik a támadó szemléletû csapatjáték tökélyre fejlesztése, amire talán az 1995-ös BL-gyõztes Ajax volt az utolsó példa (meg a pár évvel azelõtti Barcelona, Hagival, Sztojcskovval és Romarióval), ahol minden és mindenki helyén van, de nem a rombolást, hanem az építést szolgálva. Addig is örülnünk kell minden szép sarkazásnak, váratlan passznak, bravúros védésnek, annak, hogy láthattunk egy holland-cseh és egy portugál-angol meccset.
A fanyalgás legfõbb oka talán az, hogy igazán senki nem érdemelte volna meg jobban a gyõzelmet, mint a görögök. A döntõs portugáloknál Figo hullámzó színvonalon játszott, Deco favorizálása teljesen indokolatlannak tûnt, Pauleta teljes kudarc. Micsoda csapat, micsoda Eb az, ahol egy Maniche (aki a hollandoknak lõtt zseniális gólja ellenére sem nevezhetõ extra klasszisnak) komolyan esélyes lehessen a torna legjobb játékosa címre? Jorge Andrade, Miguel, Ricardo Carvalho és Ricardo magas színvonalon játszottak, de a népet nem egy középhátvéd vagy egy védekezõ középpályás tudja igazán lázba hozni. A többi csapatban sem akadt igazi, vitán felül álló egyéniség. Del Piero, Vieri, Zidane, Owen és a többiek meg-megvillantak ugyan, de meszsze voltak attól, hogy a homokba pisiljük a monogramjukat a gyönyörûségtõl. Az esélyesek kivétel nélkül lógó orral kullogtak haza: a kudarc okát csak magukban kereshetik.
A portugálok egyedül amiatt érdemelték volna meg a gyõzelmet, ami az országban ez alatt a három hét alatt tapasztalható volt. A futball önfeledt imádata, a vendégszeretet, a kedves és õszinte rajongás, a hit, hogy talán most sikerülhet, elképesztõen szimpatikussá tette ezt az országot, amelynek lakói tényleg egy folyamatos, 23 napos ünnepnek élték meg az eseményt. Így az õ balszerencséjük a leginkább átérezhetõ: hirtelen ott találták magukat a mennyország kapujában, de az utolsó lépést már nem sikerült megtenniük. Csalódásukban osztozunk, mint ahogy azért együtt tudunk egy kicsit örülni a görögökkel is. Megcselekedték, amit megkövetelt a haza.
Tóth Benedek
a többiek
Oroszország: Nem szakítottak a hagyományokkal, ismételten felmutattak egy, a kispadon idegesen cigarettázó, táskás szemû, alkoholista fejû edzõt, aki gyorsan, de nem túl okosan hazaküldte Mosztovojt. A másik irányító, Tyitov doppingolás miatt maradt otthon, Alejnyicsev pedig csak a portugál csapat biztos kiesésének jóslatával tûnt ki, így a gyors hazautazás borítékolható volt. Az otthon randalírozó drukkereket pedig az nem vigasztalhatta, hogy a leglátványosabb helikopteres-jachtos szurkert az oroszok adták.
Spanyolország: A két döntõs ejtette ki õket, így papíron akár a harmadik legerõsebbek is lehetnének. Ezt azonban az erõtlen játék miatt még a legvérmesebb híveik sem állítják. Nagy remények, kis eredmény - világversenyek óta ez a spanyol próbálkozások eredménye az egyik, ha nem a legerõsebb bajnokság és a klubsikerek ellenére. Pedig Fernando Torrest végül elküldték fodrászhoz, véget vetve a séró látványa okozta kínoknak, mindhiába.
Anglia: A fantasztikusan kezdõ Rooney lesérült, majd Beckham megcélozta a holdat, így az érmes remények a lelátón landoltak. Szurkolóik ezzel szemben kellemes meglepetést okoztak kulturált, békés hozzáállásukkal. Urs Meier svájci bíró családtagjainak ezzel kapcsolatos véleményét nem ismerjük. A csapat nagyon fiatal, két év múlva a vb-n bizonyíthatnak. Már most megjósoljuk, hogy Daviddel akkor megint rúgatnak egy tizenegyest, hátha belövi, hálás témát adva egy musicalhez.
Franciaország: A legutóbbi vb-hez képest gólokat rúgtak, kezeltek, mecscseket nyertek, s még Zidane is végig játszhatott. Amikor azonban nagyon kellett volna, a nagy sztárok befürödtek, és a nyári pihenést választották. Szerencséjükre jellegtelen szurkoló-táboruk is hasonló terveket szõtt, így különösebb földindulás nélkül estek ki.
Horvátország: Bár a hajdani aranycsapatuk nagyjai, Boban, Suker és Prosinecki már csak nyaralni érkezett Portugáliába, mégis többet vártak tõlük kitartó drukkereik. Az új nemzedék tagjaiban ugyanis több van, mint amit mutattak. Amint az várható volt, a bûnbak Otto Baric lett, az Eb legidõsebb edzõje. Matthäus mester 10 perc után látta gyengéiket, mi mégsem vagyunk optimisták a szeptemberi zágrábi meccs elõtt.
Svájc: Hülye nevû játékosaiknak sikerült totálisan észrevétlennek lenniük, pedig sorra kiállíttatták magukat. Talán egy-két rétoromán spíler kellett volna a törökök mellé.
Bulgária: Nem sok jót ígért, hogy az edzéseken Sztojcskov, az újságíró- igazolvánnyal lófráló öreg mozgott a legjobban. Jó kelet-európai csapatként az elsõ bekapott gól után összeomlottak, s a szokásos 4-5 gólos vereségüket összehozták.
Svédország: Az elõzetes jóslatoknak megfelelõen a csoportból továbbmentek, a vártnál azonban jobb játékkal, s egy parádés Ibrahimovic-oxival. Ennek ellenére Henrik Larsson negyedik búcsúmeccse a válogatottól most nem sült el túl jól. Talán a következõ kettõ-három jobban bejön.
Olaszország: A csapat hozta a matula.hu elõrejelzését. A kiesés után ismét az UEFA-tól, a pápától és a strasbourgi bíróságtól várják a jóvátételt, mint két éve, azzal a különbséggel, hogy most Trappattonit elsodorta a sikertelenség. Totti elõre közölte a véleményét a dánokkal, utólag nyilván sajnálja, hogy csak Poulsen került sorra.
Dánia: A svédek elleni 2-2 után maguk is érezték, hogy nem lenne elegáns, ha sokáig maradnának. Nem is tanúsítottak a csehek ellen komoly ellenállást. Szurkolóik így is nagyon jól érezték magukat, bennük szokás szerint nem maradt hiányérzet.
Németország: A kiadós zakó a román B, illetve a magyar C válogatott ellen elõre jelezte várható szenvedéseiket. Ezek után sikerült a cseh B csapattól is kikapni, így a lett A elleni bravúrdöntetlen sem segíthetett rajtuk. Ahogy mellettünk ülõ vezérszurkolójuk mondta, az a fõ gond a csapattal, hogy a Zusammenspiel - technik ist nicht gut.
Hollandia: A tizenegyesátoktól megszabadultak, mégsem érzik sikeresnek a szereplést. Nyerni szerettek volna, de - a hülyén cserélgetõ edzõjük miatt is - ez nem sikerült. Állítólag Van Basten lesz az új szövetségi kapitány. Azt nem tudjuk, hogy jobb edzõ-e, mint Advocaat, de hogy szimpatikusabb, az biztos.
Lettország: A vártnál jobban szerepeltek, így nyugodtan döngethették a mellüket a magyar szakvezetõk. A mi csapatunkat soha nem veri ki akárki. Zemlinskis hitet tett kilátástalan Bundesliga-frizurája mellett, ez az eltökéltség azonban a hollandok ellen már hiányzott.
Csehország: A legszebb futballt játszották. Baros, Poborsky, Koller és a legrosszabbkor kiváló Nedved egymást múlták felül. Kár, hogy a csapattal az idõsödõ trénerük is elfáradt, s csere (elsõsorban Heinz) nélkül akarta az elõdöntõ 120 percét végigjátszani.
Fecser Péter
