Folytatódik a váci fociklub lejtmenete

Sport

Hét gólt kapott a Pest megyei I. osztály első fordulójában a Vác VLSE hazai pályán. A jelek szerint a csapat csak megye I-ben méretteti meg magát; nem sikerült az NB III-as indulást összehozni, mert ehhez a Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia közreműködése kellett volna. Ők viszont kifaroltak a partnerség mögül. 

Nem sikerült jól az idei rajt a Vác VLSE számára a Pest megyei első osztályú bajnokság első fordulójában: rögtön hét gólt kaptak a Vecséstől, ráadásul hazai pályán. Nem látszik stabilizálódni a váci focicsapat helyzete, egyre mélyebbre süllyed a klub. 

A Narancs.hu a közelmúltban foglalkozott részletesen a szebb napokbat is megélt egyesület történetével. A '90-es években magyar bajnok egyesületnél a 2000-es évek végétől sorra adták egymásnak a kilincset a befektetők, tulajdonosok, akik inkább a sporttámogatási rendszerben látták meg a lehetőséget. Az elmúlt évek pedig leginkább a kudarcos teljesítményről, korrupciógyanús ügyletekről, valamint a meg nem valósult, az önkormányzat által támogatott beruházásokról szóltak.

Utóbbiak miatt jelenleg is feszültség van, ugyanis a városvezetés 73, valamint 180 millió forintot invesztált egy akadémia létrehozására, valamint a helyi stadion felújítására vonatkozó tao-projektbe, de finoman szólva egyik sem ott tart, ahol kellene – az akadémia megvalósítása gyakorlatilag el sem indult, a stadionfelújítás is rendkívül hiányos, pedig a támogatásokról még az előző önkormányzati ciklusban született döntés. Mindezzel ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen:

Írásunkat azzal zártuk, hogy a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület (VVLSE) nem látta az NB III-as működéshez szükséges fedezetet, ezért visszaléptette az általa tulajdonolt Vác FC-t a bajnokságtól, hiába sikerült a csapatnak kiharcolnia a bennmaradást. Ez a több mint 120 éves klub megszűnését jelentette, de az akkori tervek alapján nem maradt volna felnőtt focimeccsek nélkül a város; a Nógrád megyei I. osztályból az NB III-ba feljutott Bánk-Dalnoki Akadémia a következő idényben a városban játszotta volna a hazai mérkőzéseit Bánk-Dalnoki–Vác VLSE néven, az eddig az utánpótlásért felelős VVLSE pedig a Pest megyei I. osztályban indult volna. 

Nem jönnek Vácra a bánkiak

Július 18-án az önkormányzat a hivatalos oldalán arról számolt be, hogy az elérhető információk alapján bizonytalan az indulás a két bajnokságban. A bánki csapat Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia névvel játszotta az edzőmeccseit, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pedig már besorolta a gárdát az NB III-as csoportjába (Közép), méghozzá Bánk-Dalnoki LA névvel. Az MLSZ adatbázisa szerint a csapat hat forduló után jelenleg a 19. (utolsó előtti) helyen áll, hazai pályának pedig a Berkenye SE Sportelepe van feltüntetve.

Ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a bánki-váci összeborulás mégsem jött létre, habár az önkormányzat július közepi bejegyzése szerint a VVLSE arról értesítette a váci stadiont üzemeltető Váci Sport Nonprofit Kft.-t, hogy a bánki együttes pályabérleti költségét majd a váci klub fizeti ki.

Megkerestük Csizmár Gábort, a bánki csapat elnökét, aki azt mondta, a váci önkormányzat és a VVLSE között kialakult konfliktusok miatt nem akartak belemenni a közös indulásba. 

Tehát nem lesznek NB III-as mérkőzések Vácott, marad a megye I., ahol az első mérkőzésen csúnyán felsült a csapat. Sőt, augusztus elején nem léptek pályára a Magyar Kupában, mivel az indulás jogát a játékos és edző nélkül maradt Vác FC-t illette meg. 

Az ismert volt, hogy a megyei bajnokságban induló csapatot az U19-es keretből töltik fel; a Vác FC korábbi állományából mindösszesen két játékos maradt a Vác VLSE-nél. Ha összehasonlítjuk a Vác FC múlt szezonbeli és a Vác VLSE mostani keretét, akkor látható, hogy hova távoztak a labdarúgók: Vecsésen, Dabason, Veresegyházon, Bánkon, Zsámbékon, Balassagyarmaton, Tiszakécskén, Dunaújvárosban és több fővárosi egyesületnél folytatják. Egy-két játékosnál még mindig a hivatalosan nem létező Vác FC van feltüntetve csapatként; elképzelhető, hogy egyeseknek nem sikerült még eligazolniuk. 

Ismerve a csapat mostani körülményeit nem csoda, hogy a helyi ultrák a jelenlegi vezetőség távozását várják; erről árulkodik az egyik váci Facebook-oldalra feltöltött kép, amin a szurkolók Pető Tibor VVLSE-elnöknek és Belák Gyula Vác FC-ügyvezetőnek üzentek. 

Az indulatok csillapítása végett az egyesület szurkolói ankétot szervezett még az első (végül 0-7-es vereséggel végződő) bajnoki előtt, amit Steidl Sándor sportigazgató vezényelt. Pető Tibort levélben és telefonon is megpróbáltuk utolérni, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett tőle reakció.  

(Címlapképünk forrása: Vác VLSE Facebook-oldal)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk