Futár-Európa-bajnokság - Vissza a gyermekkorba

  • Kiss Barnabás, Koller Gitta
  • 2010. május 27.

Sport

Az egykori Csepel Művek területén rendezték pünkösdkor a biciklisfutárok Európa-bajnokságát.
Az egykori Csepel Művek területén rendezték pünkösdkor a biciklisfutárok Európa-bajnokságát.

A pálya nemcsak azért tekinthető tökéletes helyszínnek, mert hajdanán itt nemcsak forró acél, de nagybani kerékpárgyártás is folyt (most is itt készülnek a kis szériás Schwinn-Csepelek), de azért is, mert a "gyárváros" kátyúival, éles fordulóival, szűk utcácskáival illúziókeltően imitálja a futárok által megszokott terepet. És itt különben sem zavarnak senkit.

A HÉV-állomás melletti kocsma vendégei sokat tudnak a dél-afrikai focivébéről, de fogalmuk sincs, hogy miféle sportesemény zajlik a közvetlen közelükben. Terike, a pultos csak annyit jegyez meg, neki bizony feltűnt, hogy mennyire megszaporodtak a környéken a vad külsejű biciklisták, de azt meg nem tudná mondani, hogy miért.

A verseny egyik szervezőjétől, Kükütől viszont még azt is megtudjuk, hogy pályázniuk sem kellett a rendezés jogáért, ugyanis a futárok minden Európa-bajnokság után közfelkiáltással választják ki a következő helyszínt. Úgy látszik, tavaly sokan lehettek a régiek közül, mivel a szavazáskor a többség a kilenc évvel ezelőtti magyar világbajnokság fergetegére emlékezve "swimming pool, swimming pool" kiáltásokkal tette le a voksát Budapest mellett. Ez egyértelmű utalás volt az akkori események csúcspontjára, amikor az úszómedencébe potyogott, nem éppen józan futárok országúti kerékpárral próbáltak vízibiciklizni.

Nehéz pálya, könnyű zene

A rendezők az elmúlt kilenc év alatt sokat komolyodtak, ám a versenyzők többsége most is a magyar szervezés lazaságáért lelkendezik. Például tavaly, Berlinben percre pontosan kezdődtek a versenyprogramok, viszont a buliszakasz jóval laposabb volt. Nálunk háromórás csúszással indult a vasárnapi menet, a mulatság viszont annál nagyobb. És mindenki állítja: ez sokkal fontosabb.

De azért a versenyt is illik komolyan venni, a szabályokat pedig - minden egyéb lazaság ellenére - kötelező betartani. A pálya teljesítésében ráadásul nemcsak a gyorsaság, hanem a hatékonyság is számít. A feladat ugyanis a futár munkájának lehető legpontosabb modellezése; a versenyzők különféle ellenőrző pontokon csomagokat vesznek fel, hogy aztán a következőn leadják. Ahhoz, hogy mindez sikerüljön, különféle akadályokon kell átverekedniük magukat. És miután a szervezők annyit nehezítettek az amúgy is zegzugos pályán, hogy majd' minden utcát egyirányúsítottak, sokak szerint kivételesen nehéz volt az idei megmérettetés.

Olyannyira, hogy többen meg sem próbálkoztak vele.

Például az írek - akik ugyan Dublinból hoztak biciklit - röpke tanácskozás után inkább a sörözést választották. "Nagyon lusták vagyunk - indokolták döntésüket -, ami persze egyáltalán nem baj, hisz versenyzés nélkül is fantasztikusan érezzük magunkat."

Hattara, a finn futár viszont megpróbálta. Háromszor is nekifutott, de egyre emelkedő véralkoholszintje mindannyiszor megakadályozta, hogy célba érjen. Most már inkább csak tántorog, és persze rátölt még egy keveset. Az ifjú Kóbor Jánosra hasonlító, kissé túlmozgásos fiatalember elmeséli, hogy pár évvel ezelőtt nagyot bukott a bringával, és kitörte az egyik metszőfogát; azóta is olyan büszkén viseli foghíját, mint mások a harci sebesüléseiket. Életfilozófiájának középpontjában a futárok közt kedvelt egysebességes kerékpár, vagyis a fixi áll, a dolog lényege pedig az, hogy ha gyermekként mindenki ilyen egyszerű meghajtású bringával tanul biciklizni, akkor minek ezt később túlbonyolítani? A fixi tehát visszatérés a gyermekkorba, a romlatlan boldogságba és az eredendő szabadságba.

Mielőtt Hattara mindezt bővebben kifejtené, megjelenik Kole, a kanadai punk, és régi ismerőseként veregeti hátba a finnt. Kole életművésznek mondja magát, már több mint egy évtizede zúzza Európában, városról városra vándorol, most éppen Prágában szállítja a csomagokat. És mivel egy ideig Hajtás Pajtás is volt, úgy érzi, hogy most hazatért a régi cimborák közé. Mint mondja, nagyon utál biciklizni, viszont a futárkodás, az valami egészen más, azt imádja. "A kihívást szeretem - mondja csillogó szemmel -, hogy el kell jutni A-ból B-be, méghozzá a lehető leggyorsabban. Olyan ez, mint a rejtvényfejtés, csak sokkal izgalmasabb."

Mivel a közeli munkásszállón van a több száz külföldi futár táborhelye, a csepeli gyártelepen nemcsak a verseny zajlik, de az összes egyéb, nonstop járulékos program is. Kerékpárosfilmeket vetítenek, artshow és divatbemutató váltogatják egymást - persze kizárólag a bicikli jegyében. A vicces bringás játékok mellé (egy helyben állás, csíkhúzás stb.) a bajuszverseny is belefér. A dj-k egész nap dolgoznak, este az Irie Maffia lép fel. Mindent összeadva, a Sziget hőskora elevenedik meg az egykori iparterületen, amihez a többség számára az Európa-bajnokság legfeljebb apropó.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.