Gyulay Zsolt marad a MOB elnöke

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. szeptember 7.

Sport

Nem volt ellenjelöltje a tisztújító közgyűlésen. Deutsch Tamás marad alelnök. 

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati tisztújító közgyűlésén további négy évre Gyulay Zsoltot választották meg a szervezet elnökévé. A kétszeres olimpiai bajnok sportvezető egyedüli jelöltként 92 igen és egy nem szavazatot kapott.

 
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Sportsikerek az olimpián című beszélgetésen a tihanyi Tranzit Fesztiválon 2024. augusztus 23-án.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
 

Gyulay Zsolt elnöki beszámolójában hangsúlyozta, a párizsi olimpia szakmai értékelése a következő közgyűlés feladata lesz. Hozzátette, a megnyert 19 érem, valamint a nemzetek rangsorában elért 14. hely azt bizonyítja, hogy Magyarország továbbra is ott van a világ élmezőnyében.

A két alelnök 79 igen, 7 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett újra Deutsch Tamás, valamint 83 igen, 3 nem vokssal és 2 tartózkodás mellett ismét Wladár Sándor lett. Ők is ellenjelölt nélkül indultak; mindkét esetben három szavazat érvénytelen volt. A közgyűlés a további hét elnökségi tag megválasztásával folytatódik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.