Hiába a tao-százmilliók, nem megy a játék a Kisvárdának

  • narancs.hu
  • 2018. július 30.

Sport

Több mint hatvan éve nem szerepeltek ilyen rosszul.

Frissítés:

A labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Kisvárda vezetősége közös megegyezéssel szerződést bont Kondás Elemér vezetőedzővel.

A klub honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint mérlegelték a csapat eddigi teljesítményét és a két bajnoki mérkőzés összképét, s megbeszéléseket folytattak a trénerrel. Ezek után a felek arra jutottak, hogy a csapatnak más habitusú, személyiségű és más munkamódszerrel dolgozó szakvezetőre van szüksége, ezért közös megegyezéssel elválnak útjaik.
Az utód még nem ismert, az e heti első edzést, a keddit Kondás eddigi segítői, Erős Gábor és Kocsis János tartják meg.

---

Két vereséggel kezdte szereplését a Kisvárda az NB I-ben. Az együttes mindkét meccsén 4-0-ra kapott ki, először a Videoton ideiglenes otthonában, a Pancho Arénában, majd a Honvédtól a Bozsik Stadionban. Ilyen rossz rajtra pedig 68 éve nem volt példa – kommentálta az eredményt a csakfoci.hu.

A portál arról is ír, hogy a jelenlegi edző, Kondás Elemér szinte biztosan távozik a csapattól, a helyét pedig átmenetileg, de akár tartósan is a jelenlegi szakmai igazgató, Révész Attila veheti át.

A Seszták Miklós volt fejlesztési miniszterhez köthető Kisvárda az egyik kedvezményezettje a tao-támogatásoknak. Az atlatszo.hu nemrég közölt részletes beszámolójából kiderül, hogy 2015/16-ban csak a Duna Aszfalt 557 millió forinttal, a Molhoz köthető FGSZ Földgázszállító Zrt. 318 millióval támogatta a csapatot. De 90 milliót kapott a klub a sváci tulajdonú GE Infrastructure Kft.-től, és 50 milliót utalt, az azóta kegyvesztetté vált Szijjártó-közeli Kuna Tibor két cége (Young and Partners Kft., Trinity International Communications Kft.).

2017/18-ban Seszták csapatának ismét egy Mol-leány, ezúttal a Mol Petrolkémia Zrt. volt a legnagyobb tao-adományozója 142 millió forinttal. Emellett jött 30 millió forint a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő MKB Bankon keresztül is.

Hogy mi a helyzet Kisvárdán arról korábban részletes riportot közöltünk:

Seszták Miklós Felcsútja: ahol egymilliárd forint közpénzt öntenek egy másodosztályú álomba

A focipálya mellett örülnek az új, korszerű stadionnak. Ők 150-en lehetnek. Ha bemegyünk Kisvárdára, örömből egyre kevesebb lesz. Kritizálnak, és Stadler-sorstól tartanak. Sokáig úgy tűnt: 120 millió forintból fejlesztik a kisvárdai stadiont (már épül is az öltöző, tavaszra lesz kész), majd Seszták Miklós fejlesztési miniszter némileg váratlanul, tavaly szeptemberben maga jelentette be, hogy a kabinet jóváhagyta a nagy tervet, miszerint 2016-ig új futballstadion épül a nyírségi városban.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.