Interjú

"Hirdettem a focit"

Les Murray sportriporter

  • Kovácsy Tibor
  • 2012. január 15.

Sport

Tizenegy éves volt, amikor 1956 decemberében szüleivel és két testvérével átlépte a határt. Ekkor még Ürge Lászlónak hívták. Ausztráliába vándoroltak ki, ahol húsz évvel később kezdett meccseket közvetíteni, mára pedig - Les Murray néven - ő Ausztrália egyik legismertebb sportriportere, a labdarúgás elszánt népszerűsítője.

Magyar Narancs: Mennyire ment könnyen a beilleszkedés?

Les Murray: Úgy kezdtem iskolába járni, hogy nem tudtam angolul. Mire megérkeztünk Ausztriából, már ötödikes voltam. De aztán feltornásztam magam, elég jó tanuló voltam, és leérettségiztem. Orvosi pályán szerettem volna dolgozni.

MN: Tehát az iskolában tanultál meg angolul?

LM: Én a szó szoros értelmében az utcán tanultam meg az angolt, a gyerekekkel játszva, és persze az iskolában. Nem volt tanfolyam, csak beszéltek, aztán idővel megértettem - eltartott olyan hat hónapot, hogy folyékonyan beszélgetni tudtam. Szóval leérettségiztem. De elég drága volt az egyetem, a szüleim nem voltak elég pénzesek ahhoz, hogy kifizessék, úgyhogy egy másik pályát találtam, úgy mondják, hogy orvosi technológus: biokémia, bakteriológia, patológia, hematológia. Ez olyan technikumféle volt, és esti órákra jártam, miközben dolgoztam. De egy idő után már nem érdekelt az egész: tagja voltam egy rock and roll zenekarnak, jöttek a csajok, és egy évre rá tulajdonképpen véletlenül helyezkedtem el egy újságírói irodában. Ez egy televíziós magazin volt, ahol cadetshipre, gyakornoknak vettek föl. Elkezdtem más újságoknak is dolgozni, majd Angliába kerültem.

MN: Gondolom, ez már tudatosabb döntés volt.

LM: Nagy vágyam volt visszatérni Európába, a mai napig európainak érzem magam. Emellett imádtam a focit, és a legjobb futball Európában volt. Ki akartam élvezni, hogy minden héten nagy mecs-cseket nézhetek. És mivel nem lett belőlem nagy futballista, az lett a vágyam, hogy akkor futballújságíró legyek. De nem voltak üresedések, nem volt ilyen munka. Aztán hírét vettem, hogy Ausztráliában indult egy televíziós futballműsor, és ők közvetítőket keresnek.

MN: Ez valami sporttévé volt?

LM: Nem, egy nagy kereskedelmi csatorna, a Network Ten. Csináltam egy próbaközvetítést, talán egy Chelsea-Nottingham Forest-meccsen úgy, hogy kimentem egy kismagnóval, közvetítettem saját magamnak, aztán beküldtem a szalagot a televíziónak. Megkaptam a munkát, visszamentem Ausztráliába.

MN: Emiatt vettél föl új nevet?

LM: Miután megkaptam az állást, még Ürge voltam, amit mindenki Ördzsnek ejtett. Ezt mindig rühelltem, mert nem vagyok Ördzs, hanem Ürge vagyok. De ahogy Magyarországon kiröhögtek a nevem miatt, itt is kiröhögtek az urge (= sürgetés, kényszer) miatt. A műsor indulását beharangozó sajtótájékoztatón a főproducer már épp bemutatott volna, de odajött gyorsan, hogy csináljak valamit a nevemmel. Kiköptem, hogy hívjon Murraynek. Emlékszem, az apám mondta egyszer, hogy ha ő angolosítaná a nevét, akkor ezt választaná, mert a Murainak magyarul is van értelme. Először ez csak ilyen színpadi név volt, de aztán rám ragadt, amikor kezdtem híresebb lenni, és végül hivatalosan is megváltoztattam.

MN: Akkoriban, a hetvenes években mennyire volt népszerű a futball Ausztráliában?

LM: Nem volt népszerű, de felnövőben volt. Főleg a bevándorlók sportjaként könyvelték el, mert ez egy rögbiország, egy krikettország.

MN: De azért volt bajnokság, nem?

LM: Volt, de csak félprofi, és ez a fajta közvetítés, amiben megjelentem, minden tévéállomáson egy év alatt meghalt. De akkor jött egy új állami adó, a Special Broadcasting Service, az SBS. Ezt az állam hozta létre, mégpedig azért, hogy tükrözze az ausztrál lakosság többkultúrájú színességét. És ez az állomás a futballt választotta a saját sportjaként. Ebbe sok pénzt, energiát és műsoridőt fektettek, és ide vettek föl. Először közvetítőként alkalmaztak, aztán nagyon hamar műsorvezető lettem. Eközben - eltelt tíz, húsz, végül már harminc év - nagyon megnőtt a futball népszerűsége.

MN: Csak a tévében, vagy a pályákon is?

LM: A lakosság kezdte méltányolni a focit. Megszerették, és a kilencvenes évek vége felé már olyan műsorunk is volt, amit négymillióan néztek, közben Ausztrália lakossága akkor még nem érte el a húszmilliót sem. Úgyhogy ez nagyon nagy szó volt. Szóval az SBS-szel és a karrieremmel párhuzamosan nőtt a foci népszerűsége, és az emberek úgy könyvelik el, hogy ehhez én nagyon hozzájárultam azzal, hogy hirdettem a focit. Hát hirdettem gyerekkorom óta. Amikor beléptem Ausztráliába, és láttam, hogy nem a foci a legnépszerűbb sport, elkezdtem veszekedni az osztálytársaimmal, hogy az igazi, szép világsport a foci. Sokszor össze is verekedtem emiatt. Azt mondták, a rögbi a legszebb és legnépszerűbb sport a világon - mert ezt hitték. Én meg elneveztem a focit world game-nek, a világ sportjának. Ez tény, amin nem lehet vitatkozni. Úgy is köszöntem be: Good evening, welcome to the world game. És ezt azóta mindenki elfogadja.

MN: Gyerekkorodban Magyarországon is hallgattad a közvetítéseket?

LM: Persze, ezért is akartam ezt csinálni! Imádtam a Szepesit, és nagy szerepet játszott az életemben a 6:3. Követtem az Aranycsapat meccseit, beleértve a tragikus világbajnoki döntőt is.

MN: És valóban népszerűbb lett a foci Ausztráliában?

LM: Így van. Az 50-60-as években volt egy nagy bevándorlóözön. Például aki Angliából akart bevándorolni, annak csak tíz fontot kellett fizetnie, a többit az ausztrál állam fizette. Sokan jöttek Olaszországból, Görögországból, Jugoszláviából, akiknek a kedvenc sportja a foci volt. Csapatokat, klubokat állítottak föl - a magyarok is. Sydney-ben volt a Budapest, ahol én is futballoztam - nem nagy sikerrel -, Melbourne-ben volt a Hungária, Adelaide-ben megint egy Budapest. A mi csapatunk több bajnokságot is nyert. Aztán a bevándorlók kineveltek egy második generációt, akiket már futballistának neveltek. A magyarok is észrevehették őket, mert kétszer is volt a válogatott Pesten az elmúlt tíz-tizenöt évben, és mind a kétszer győzött. Szóval ezek a gyerekek az SBS-en a legjobb focit nézhették, Maradonát, Zicót, Van Bastent, Gullitet.

MN: Gondolom, nem voltál ott az argentin, brazil vagy holland helyszíneken.

LM: Amikor az ausztrál válogatott játszott, mindig a helyszínen voltam. Volt egy műsorom, az volt a címe, hogy Világfutball, ez nagyon népszerű lett. Biztosítani akartam, hogy az ausztrál közönség a legjobb focit, a világ legjobb játékosait lássa. Ilyen műsor annak idején, a nyolcvanas években sehol a világon nem volt. Angliában angol, Olaszországban olasz focit láthattál. Nálunk ezen nőttek föl a gyerekek, és ez szerintem nagy inspirációt adott nekik.

MN: Gondolom, nem te voltál azért az egyetlen a szakmában.

LM: Volt egy szellemi partnerem, Johnny Warren, aki korábban a válogatott kapitánya volt, nagy egyéniség volt, mindenki szerette. Együtt dolgoztunk az SBS-nél. Négy világbajnokságot csináltunk végig. A meccsek előtt, a félidőben és utána ő elemzett, én meg a műsorvezető voltam.

MN: Mikor is volt ott először Ausztrália a vb-n?

LM: 1974-ben, Nyugat-Németországban - Johnny volt a csapatkapitány. Utána 32 évet kellett várni, egészen 2006-ig. Előtte, 2005 novemberében Uruguay ellen kellett játszani a bejutásért. Elmentünk a Centenarióba, Montevideóba, egy-nullra kikaptunk egy óriási meccsen. A visszavágón, Sydneyben, 85 ezer ember előtt, a legnagyobb lelkesedés mellett, amit valaha Ausztráliában láttam, egy-null után tizenegyesrúgásokkal nyert Ausztrália. És bejutott a vb-döntőbe. Ez egy nagy áttörés volt: a nemzet meggyőződött arról, hogy a futball-világbajnokság a világ legfontosabb sporteseménye, túltesz az olimpián is. Az ausztrál nép nagyon büszke rá, hogy az ország sikeres a sportban, sok olimpiai és világbajnokuk van. De bosszantotta őket, hogy a világ legfontosabb sportjában soha nem értek el semmit. Úgyhogy hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor megverték Uruguayt, illetve megvertük. Mondhatom így, mert én ausztrál vagyok.

MN: Tagja vagy a FIFA etikai bizottságának is. Mi a dolgod?

LM: Például egy életre eltiltottuk Mohamed bin Hammamot, a futballvilág egyik legnagyobb hatalmú emberét, az ázsiai szövetség elnökét, a FIFA végrehajtó bizottsági tagját. Elnökjelöltként indult Sepp Blatterral szemben, és mint kiderült, fejenként negyvenezer dollárral akarta rávenni többeket, hogy rá szavazzanak.

MN: Úgy rémlik, az üggyel kapcsolatban Blattert is érték bírálatok.

LM: Hogy ő is korrupt? Eddig nem került elénk ezzel kapcsolatos bizonyíték. Ez egy bírói testület, itt nem elég, hogy azt mondja valaki, hogy bin Hammam vagy Jack Warner korrupt. Hol a bizonyíték? Anélkül senkit nem tudunk elítélni. Itt volt bizonyíték, voltak tanúk.

MN: Mekkora ez a testület?

LM: Tizenhárom tagú, de egy-egy üggyel kevesebben foglalkoznak. Bin Hammam ügyében hatan döntöttünk.

MN: Bin Hammam katari, és annak idején sokan bírálták a FIFA-t és Blattert, amiért Katar kapta meg a 2022-es vb rendezési jogát.

LM: Háborogtak Ausztráliában is, amely versengett is a rendezésért. A mai napig sem értem, hogy ez hogyan történhetett, és nyilvánosság előtt is elmondtam, hogy ez nagy bajt okozhat a FIFA-nak: senki nem fogja elhinni, hogy ez legitim döntés volt. Nem mondom, hogy lefizettek valakit, de olyan szaga van. Viszont a Mohamed bin Hammam-ügynek, amiben mi bíráskodtunk, ehhez semmi köze sem volt.

MN: Most fordult elő első ízben, hogy a FIFA egyszerre két vb helyszínéről is döntött: a 2018-asat Oroszország kapta. Mi volt ennek az oka?

LM: Nem is tudom. Azt hiszem, a pénz. Előre el akarták adni a közvetítési jogokat. De nagy baklövés volt, mert mindenféle szavazatcserék voltak: ha te rám szavazol, akkor én meg rád. És ez szerintem etikailag nem megfelelő. Oroszországot egyébként megértem: nagy ország, ahol még soha nem volt világbajnokság. Miért ne? De Katarban! Egy városuk van, és fölépítenek tizenkét stadiont. Minek? Ki fog odamenni a 45 fokba? Azt ígérik, hogy majd hűtik a stadionokat, de mi van, amikor a közönség kijön a stadionokból?

MN: Szóval a bevétel miatt...

LM: Mindig nagy a bevétel, akárhol rendezik a vb-t. Ömlik be a pénz. Nem számít, hogy hol tartják. A marketing, a közvetítési jogok hozzák a pénzt. Több mint egymilliárd ember nézi a világbajnokságot. A leggyorsabban az ázsiai közönség bővül. Kína, Japán, Indonézia, Vietnam mind futballőrült ország.

MN: A futball szélesebb összefüggései is izgatnak?

LM: Igen. Minden oldalával, a filozófiájával, a kulturális fejlődésben betöltött szerepével foglalkozom, ilyen dolgokról írok cikkeket. Vegyük a globalizációt. Ez egy ellenállhatatlan, megfordíthatatlan valami. Egy ország nem globalizálódhat igazán, ha nem karolja föl a világ legnépszerűbb sportját. Ausztráliában ez már elég szépen kifejlődött, a kormány elég sok pénzt ad a futballnak, bár szerintem nem annyit, amennyit kéne. És más sportágaknak is ad, olyanoknak, amelyeknek nincs is szükségük rá.

MN: Azért, mert az ausztrál futball vagy a rögbi továbbra is népszerűbb a futballnál?

LM: Persze. Mert azt nyomja a sajtó, azt nyomja minden televízió-állomás. Márpedig ezeknek a sportágaknak a jövedelme a televízióból jön. "riási pénzeket kapnak a közvetítési jogokért. Az A Ligue, a nemzeti liga egy hétéves szerződésért 120 millió dollárt kapott. Az ausztrál futball egy négyéves szerződésre, amit most írtak alá, 1,1 milliárdot, ha jól emlékszem. Négy évre. Ez a különbség.

MN: Feltételezem, hogy az ausztrál klubok is olyanok, mint az európaiak: nyereséget termelő vállalkozások.

LM: Igen, de nem élnek nagyon jól. Az ausztrál futballszövetségnek valami tíz-tizenegy válogatottat kell pénzelnie, a 17 évesek, a 19 évesek válogatottját, ugyanezt nőiben, aztán ott van a futsal, a teremfoci. Csak így lehet ugyanis tagja a FIFA-nak. És ezek közül csak a felnőtt A válogatott hoz vissza pénzt. Ez csak egy példa arra, hogy milyen költségei vannak a focinak. De maga a nemzeti liga is veszteséges.

MN: Nyilván ismert ember vagy Ausztráliában. Van fan clubod?

LM: Az nincs - szerencsére. De nagyon sok helyre hívnak beszélgetni a fociról, az életemről, a disszidálásomról. Azt nagyon élvezik.

MN: Főleg magyar társaságokba?

LM: Nem, nem. Vállalatok hívnak vagy sportklubok. Mostanában könyvtárak, mert nemrég jelent meg az új könyvem. Ha történik valami a fociban, ami hírértékű, nagyon sokszor engem hívnak föl.


Figyelmébe ajánljuk

Nem, nem ad 850 forintért egy doboz ruhát a Zara

A netes átverések egyik nagy csoportja, amikor elhitetik veled, hogy jól jársz, és talán úgy tűnik egy ideig, hogy tényleg. Valójában olyan módszerrel vernek át, ami ellen utólag már nem lehet tenni semmit. Mert valójában te döntöttél úgy, hogy hülye leszel. Ilyen a Zara fantasztikus akciója is. Ami nyilván nem a Zara akciója.