Magyar Narancs: Mennyire ment könnyen a beilleszkedés?
Les Murray: Úgy kezdtem iskolába járni, hogy nem tudtam angolul. Mire megérkeztünk Ausztriából, már ötödikes voltam. De aztán feltornásztam magam, elég jó tanuló voltam, és leérettségiztem. Orvosi pályán szerettem volna dolgozni.
MN: Tehát az iskolában tanultál meg angolul?
LM: Én a szó szoros értelmében az utcán tanultam meg az angolt, a gyerekekkel játszva, és persze az iskolában. Nem volt tanfolyam, csak beszéltek, aztán idővel megértettem - eltartott olyan hat hónapot, hogy folyékonyan beszélgetni tudtam. Szóval leérettségiztem. De elég drága volt az egyetem, a szüleim nem voltak elég pénzesek ahhoz, hogy kifizessék, úgyhogy egy másik pályát találtam, úgy mondják, hogy orvosi technológus: biokémia, bakteriológia, patológia, hematológia. Ez olyan technikumféle volt, és esti órákra jártam, miközben dolgoztam. De egy idő után már nem érdekelt az egész: tagja voltam egy rock and roll zenekarnak, jöttek a csajok, és egy évre rá tulajdonképpen véletlenül helyezkedtem el egy újságírói irodában. Ez egy televíziós magazin volt, ahol cadetshipre, gyakornoknak vettek föl. Elkezdtem más újságoknak is dolgozni, majd Angliába kerültem.
MN: Gondolom, ez már tudatosabb döntés volt.
LM: Nagy vágyam volt visszatérni Európába, a mai napig európainak érzem magam. Emellett imádtam a focit, és a legjobb futball Európában volt. Ki akartam élvezni, hogy minden héten nagy mecs-cseket nézhetek. És mivel nem lett belőlem nagy futballista, az lett a vágyam, hogy akkor futballújságíró legyek. De nem voltak üresedések, nem volt ilyen munka. Aztán hírét vettem, hogy Ausztráliában indult egy televíziós futballműsor, és ők közvetítőket keresnek.
MN: Ez valami sporttévé volt?
LM: Nem, egy nagy kereskedelmi csatorna, a Network Ten. Csináltam egy próbaközvetítést, talán egy Chelsea-Nottingham Forest-meccsen úgy, hogy kimentem egy kismagnóval, közvetítettem saját magamnak, aztán beküldtem a szalagot a televíziónak. Megkaptam a munkát, visszamentem Ausztráliába.
MN: Emiatt vettél föl új nevet?
LM: Miután megkaptam az állást, még Ürge voltam, amit mindenki Ördzsnek ejtett. Ezt mindig rühelltem, mert nem vagyok Ördzs, hanem Ürge vagyok. De ahogy Magyarországon kiröhögtek a nevem miatt, itt is kiröhögtek az urge (= sürgetés, kényszer) miatt. A műsor indulását beharangozó sajtótájékoztatón a főproducer már épp bemutatott volna, de odajött gyorsan, hogy csináljak valamit a nevemmel. Kiköptem, hogy hívjon Murraynek. Emlékszem, az apám mondta egyszer, hogy ha ő angolosítaná a nevét, akkor ezt választaná, mert a Murainak magyarul is van értelme. Először ez csak ilyen színpadi név volt, de aztán rám ragadt, amikor kezdtem híresebb lenni, és végül hivatalosan is megváltoztattam.
MN: Akkoriban, a hetvenes években mennyire volt népszerű a futball Ausztráliában?
LM: Nem volt népszerű, de felnövőben volt. Főleg a bevándorlók sportjaként könyvelték el, mert ez egy rögbiország, egy krikettország.
MN: De azért volt bajnokság, nem?
LM: Volt, de csak félprofi, és ez a fajta közvetítés, amiben megjelentem, minden tévéállomáson egy év alatt meghalt. De akkor jött egy új állami adó, a Special Broadcasting Service, az SBS. Ezt az állam hozta létre, mégpedig azért, hogy tükrözze az ausztrál lakosság többkultúrájú színességét. És ez az állomás a futballt választotta a saját sportjaként. Ebbe sok pénzt, energiát és műsoridőt fektettek, és ide vettek föl. Először közvetítőként alkalmaztak, aztán nagyon hamar műsorvezető lettem. Eközben - eltelt tíz, húsz, végül már harminc év - nagyon megnőtt a futball népszerűsége.
MN: Csak a tévében, vagy a pályákon is?
LM: A lakosság kezdte méltányolni a focit. Megszerették, és a kilencvenes évek vége felé már olyan műsorunk is volt, amit négymillióan néztek, közben Ausztrália lakossága akkor még nem érte el a húszmilliót sem. Úgyhogy ez nagyon nagy szó volt. Szóval az SBS-szel és a karrieremmel párhuzamosan nőtt a foci népszerűsége, és az emberek úgy könyvelik el, hogy ehhez én nagyon hozzájárultam azzal, hogy hirdettem a focit. Hát hirdettem gyerekkorom óta. Amikor beléptem Ausztráliába, és láttam, hogy nem a foci a legnépszerűbb sport, elkezdtem veszekedni az osztálytársaimmal, hogy az igazi, szép világsport a foci. Sokszor össze is verekedtem emiatt. Azt mondták, a rögbi a legszebb és legnépszerűbb sport a világon - mert ezt hitték. Én meg elneveztem a focit world game-nek, a világ sportjának. Ez tény, amin nem lehet vitatkozni. Úgy is köszöntem be: Good evening, welcome to the world game. És ezt azóta mindenki elfogadja.
MN: Gyerekkorodban Magyarországon is hallgattad a közvetítéseket?
LM: Persze, ezért is akartam ezt csinálni! Imádtam a Szepesit, és nagy szerepet játszott az életemben a 6:3. Követtem az Aranycsapat meccseit, beleértve a tragikus világbajnoki döntőt is.
MN: És valóban népszerűbb lett a foci Ausztráliában?
LM: Így van. Az 50-60-as években volt egy nagy bevándorlóözön. Például aki Angliából akart bevándorolni, annak csak tíz fontot kellett fizetnie, a többit az ausztrál állam fizette. Sokan jöttek Olaszországból, Görögországból, Jugoszláviából, akiknek a kedvenc sportja a foci volt. Csapatokat, klubokat állítottak föl - a magyarok is. Sydney-ben volt a Budapest, ahol én is futballoztam - nem nagy sikerrel -, Melbourne-ben volt a Hungária, Adelaide-ben megint egy Budapest. A mi csapatunk több bajnokságot is nyert. Aztán a bevándorlók kineveltek egy második generációt, akiket már futballistának neveltek. A magyarok is észrevehették őket, mert kétszer is volt a válogatott Pesten az elmúlt tíz-tizenöt évben, és mind a kétszer győzött. Szóval ezek a gyerekek az SBS-en a legjobb focit nézhették, Maradonát, Zicót, Van Bastent, Gullitet.
MN: Gondolom, nem voltál ott az argentin, brazil vagy holland helyszíneken.
LM: Amikor az ausztrál válogatott játszott, mindig a helyszínen voltam. Volt egy műsorom, az volt a címe, hogy Világfutball, ez nagyon népszerű lett. Biztosítani akartam, hogy az ausztrál közönség a legjobb focit, a világ legjobb játékosait lássa. Ilyen műsor annak idején, a nyolcvanas években sehol a világon nem volt. Angliában angol, Olaszországban olasz focit láthattál. Nálunk ezen nőttek föl a gyerekek, és ez szerintem nagy inspirációt adott nekik.
MN: Gondolom, nem te voltál azért az egyetlen a szakmában.
LM: Volt egy szellemi partnerem, Johnny Warren, aki korábban a válogatott kapitánya volt, nagy egyéniség volt, mindenki szerette. Együtt dolgoztunk az SBS-nél. Négy világbajnokságot csináltunk végig. A meccsek előtt, a félidőben és utána ő elemzett, én meg a műsorvezető voltam.
MN: Mikor is volt ott először Ausztrália a vb-n?
LM: 1974-ben, Nyugat-Németországban - Johnny volt a csapatkapitány. Utána 32 évet kellett várni, egészen 2006-ig. Előtte, 2005 novemberében Uruguay ellen kellett játszani a bejutásért. Elmentünk a Centenarióba, Montevideóba, egy-nullra kikaptunk egy óriási meccsen. A visszavágón, Sydneyben, 85 ezer ember előtt, a legnagyobb lelkesedés mellett, amit valaha Ausztráliában láttam, egy-null után tizenegyesrúgásokkal nyert Ausztrália. És bejutott a vb-döntőbe. Ez egy nagy áttörés volt: a nemzet meggyőződött arról, hogy a futball-világbajnokság a világ legfontosabb sporteseménye, túltesz az olimpián is. Az ausztrál nép nagyon büszke rá, hogy az ország sikeres a sportban, sok olimpiai és világbajnokuk van. De bosszantotta őket, hogy a világ legfontosabb sportjában soha nem értek el semmit. Úgyhogy hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor megverték Uruguayt, illetve megvertük. Mondhatom így, mert én ausztrál vagyok.
MN: Tagja vagy a FIFA etikai bizottságának is. Mi a dolgod?
LM: Például egy életre eltiltottuk Mohamed bin Hammamot, a futballvilág egyik legnagyobb hatalmú emberét, az ázsiai szövetség elnökét, a FIFA végrehajtó bizottsági tagját. Elnökjelöltként indult Sepp Blatterral szemben, és mint kiderült, fejenként negyvenezer dollárral akarta rávenni többeket, hogy rá szavazzanak.
MN: Úgy rémlik, az üggyel kapcsolatban Blattert is érték bírálatok.
LM: Hogy ő is korrupt? Eddig nem került elénk ezzel kapcsolatos bizonyíték. Ez egy bírói testület, itt nem elég, hogy azt mondja valaki, hogy bin Hammam vagy Jack Warner korrupt. Hol a bizonyíték? Anélkül senkit nem tudunk elítélni. Itt volt bizonyíték, voltak tanúk.
MN: Mekkora ez a testület?
LM: Tizenhárom tagú, de egy-egy üggyel kevesebben foglalkoznak. Bin Hammam ügyében hatan döntöttünk.
MN: Bin Hammam katari, és annak idején sokan bírálták a FIFA-t és Blattert, amiért Katar kapta meg a 2022-es vb rendezési jogát.
LM: Háborogtak Ausztráliában is, amely versengett is a rendezésért. A mai napig sem értem, hogy ez hogyan történhetett, és nyilvánosság előtt is elmondtam, hogy ez nagy bajt okozhat a FIFA-nak: senki nem fogja elhinni, hogy ez legitim döntés volt. Nem mondom, hogy lefizettek valakit, de olyan szaga van. Viszont a Mohamed bin Hammam-ügynek, amiben mi bíráskodtunk, ehhez semmi köze sem volt.
MN: Most fordult elő első ízben, hogy a FIFA egyszerre két vb helyszínéről is döntött: a 2018-asat Oroszország kapta. Mi volt ennek az oka?
LM: Nem is tudom. Azt hiszem, a pénz. Előre el akarták adni a közvetítési jogokat. De nagy baklövés volt, mert mindenféle szavazatcserék voltak: ha te rám szavazol, akkor én meg rád. És ez szerintem etikailag nem megfelelő. Oroszországot egyébként megértem: nagy ország, ahol még soha nem volt világbajnokság. Miért ne? De Katarban! Egy városuk van, és fölépítenek tizenkét stadiont. Minek? Ki fog odamenni a 45 fokba? Azt ígérik, hogy majd hűtik a stadionokat, de mi van, amikor a közönség kijön a stadionokból?
MN: Szóval a bevétel miatt...
LM: Mindig nagy a bevétel, akárhol rendezik a vb-t. Ömlik be a pénz. Nem számít, hogy hol tartják. A marketing, a közvetítési jogok hozzák a pénzt. Több mint egymilliárd ember nézi a világbajnokságot. A leggyorsabban az ázsiai közönség bővül. Kína, Japán, Indonézia, Vietnam mind futballőrült ország.
MN: A futball szélesebb összefüggései is izgatnak?
LM: Igen. Minden oldalával, a filozófiájával, a kulturális fejlődésben betöltött szerepével foglalkozom, ilyen dolgokról írok cikkeket. Vegyük a globalizációt. Ez egy ellenállhatatlan, megfordíthatatlan valami. Egy ország nem globalizálódhat igazán, ha nem karolja föl a világ legnépszerűbb sportját. Ausztráliában ez már elég szépen kifejlődött, a kormány elég sok pénzt ad a futballnak, bár szerintem nem annyit, amennyit kéne. És más sportágaknak is ad, olyanoknak, amelyeknek nincs is szükségük rá.
MN: Azért, mert az ausztrál futball vagy a rögbi továbbra is népszerűbb a futballnál?
LM: Persze. Mert azt nyomja a sajtó, azt nyomja minden televízió-állomás. Márpedig ezeknek a sportágaknak a jövedelme a televízióból jön. "riási pénzeket kapnak a közvetítési jogokért. Az A Ligue, a nemzeti liga egy hétéves szerződésért 120 millió dollárt kapott. Az ausztrál futball egy négyéves szerződésre, amit most írtak alá, 1,1 milliárdot, ha jól emlékszem. Négy évre. Ez a különbség.
MN: Feltételezem, hogy az ausztrál klubok is olyanok, mint az európaiak: nyereséget termelő vállalkozások.
LM: Igen, de nem élnek nagyon jól. Az ausztrál futballszövetségnek valami tíz-tizenegy válogatottat kell pénzelnie, a 17 évesek, a 19 évesek válogatottját, ugyanezt nőiben, aztán ott van a futsal, a teremfoci. Csak így lehet ugyanis tagja a FIFA-nak. És ezek közül csak a felnőtt A válogatott hoz vissza pénzt. Ez csak egy példa arra, hogy milyen költségei vannak a focinak. De maga a nemzeti liga is veszteséges.
MN: Nyilván ismert ember vagy Ausztráliában. Van fan clubod?
LM: Az nincs - szerencsére. De nagyon sok helyre hívnak beszélgetni a fociról, az életemről, a disszidálásomról. Azt nagyon élvezik.
MN: Főleg magyar társaságokba?
LM: Nem, nem. Vállalatok hívnak vagy sportklubok. Mostanában könyvtárak, mert nemrég jelent meg az új könyvem. Ha történik valami a fociban, ami hírértékű, nagyon sokszor engem hívnak föl.
