Meghívót persze piszok könnyű volt szerezni, mert volt kísérői meghívó is, azt annyit vihetett haza a fater a gyárból, amennyit nem szégyellt - háromnál többet senki sem mert. De mivel az osztály felének az apja a gyárban burcsázott, tényleg csak az nem szerzett meghívót, aki nem akart. Meglepőnek hangzik, de volt, aki nem akart (a szülei nem engedték), ezek szomorú pofával darvadoztak már napokkal korábban magukba roskadva. De mi, a kísérő meghívósok mentünk, bandákba verődve, télikabátban, májusban. Akinek alanyi jogú meghívója volt, az szépen kifésülve, ünneplő sötétkék rövidgatyában, piros nyakkendőben ment az ugyancsak kimosakodott szüleivel. A portán ellenőrizték a meghívókat, úgy tessék-lássék, de mi - a télikabátosok - nagyon figyeltünk, megnéztük magunknak a portásokat. Átjutva aztán irány a kerékpárgyár!
A Horváth apja valami művezető vagy alpárttitkár volt ott, ezért kötelességének érezte - pedig a kutya sem kérte rá, vagy adta neki ukázba -, hogy meséljen a csepeli kerékpárgyártás történetéről. Jó' van, mesélj, nekünk - télikabátosoknak - mesélhetsz.
A komcsi legendárium úgy tartotta, hogy a Weiss Manfréd egy alávaló hadiüzem volt, Horváth apuka is ezt tolta nagyban: de még csak ott tartott, hogy 1927-ben, amikor elindult Csepelen a bicikligyártás a Steyrtől vásárolt licencek alapján, akkor is a katonai szempontok játszottak döntő szerepet a döntéshozatalban. Megképzett előttem a páncélozott harci bicikli, amivel könnyebben lehet bevenni a Don-kanyart, de a mondat végére csak töredékesen emlékszem, mert épp ekkor emeltem be a mondott télikabátom gondosan előre kilyukasztott (kivágott) zsebébe egy pedálkart, amit egy nagy fémhordóban tároltak százával. A Steyr-Daimler-Puch szabadalmai aztán hallatlan népszerűségre tettek szert, így futószalagot építettek, még most is dolgozik, vagyis áll, de holnap nekilendül újra. Lett automatikus lakkozóberendezés is, ezt már nem tudom megmutatni, csak a korszerű szovjet változatot, amit tavaly... ekkor észrevettem, hogy a Csuprik eltesz egy csengőt, igyekeztem én is arrafelé orientálódni, ahol ő állt. Az eredmények hajszolásának következményeként az 1929-ben legyártott évi 7710 darab kerékpárt 1930-ban már, írd és mondd, 30 ezer kis testvérkéjük követte, s ekkor már 400 munkás dolgozott a kerékpárüzemben, mondta Horváth papa, miközben Szalai megfújt egy stoplámpát. A Weiss bárók (tényleg így mondta) úgy szereztek aztán döntő üzleti előnyt mindenkivel szemben, hogy míg a versenytársak a kerékpárok összértékének mintegy harmadát kitevő alkatrészeket - hajtóláncot, küllőket, csővázhoz szükséges acélcsöveket stb. - általában vásárolták, addig a WM ezeket mind maga gyártotta s gyártja a vasmű ma is. Apropó stb. A Vadász erősen integet, hogy megtalálta, hol tárolják a dinamókat. A Malonyai pedig kihúzott egy fiókot, ami teli van fényes matricákkal, ott támad is egy kisebb csoportosulás, Horváth apuka odaszól, hogy mi az a zsibvásár ott, de választ sem várva folytatja: ennyit a magyar kapitalizmus történetéről, sokkal érdekesebb, ami a felszabadulás után történt. Gondoltam, én azt már nem várom meg, és sietve eltettem még egy pumpát, bár csak a kabátom ujjában fért el, s menet közben nem nagyon tudtam lengetni így a karomat. Csak a portán jussak át, kicsit zörög ugyanis a kabátom, bár ezzel távolról sem voltam egyedül.
Ne izguljanak, átjutottam, itt vagyok. Tavaly elég drága pénzért, de nem sajnáltam rá, vettem egy Schwinn-Csepel kerékpárt. Két okból. 1. Azért, mert lelkiismeret-furdalásom van évtizedek óta. 2. Csepelen még ma is virágzik a kerékpárgyártás.
