Április végén a Mount Everesten a serpák durván megfenyegették Simone Morót és Ueli Stecket - az előbbi tavaly télen társaival elsőként mászta meg az egyik nyolcezres himalájai csúcsot, az utóbbi pedig sokáig tartotta az Eiger hírhedt, két kilométer magas északi falának rekordját, amin szólóban, vagyis biztosítókötelek nélkül 2 óra 47 perc alatt rohant fel. 'k a ma élő mászók legkiválóbbjai - de a történet az ő hírnevüket is beárnyékolta.
Palack nélkül, vérző fejjel
Moróék biztosítás nélkül másztak a Lhotse jégfalon, közel 7200 méter magasságban, miközben a serpák egy kereskedelmi expedíció részére köteleket feszítettek ki. Egymással párhuzamosan mozogtak, körülbelül 150 méterre egymástól. Amikor elérték a serpák magasságát, és Steck átlépett a köteleken, az egyik serpa veszekedni kezdett vele, majd a jégfejszéjét a mászó felé dobta. Moro leereszkedett, hogy lecsitítsa őket. A serpa ideges lett, kivette a falból a jégcsavarját, és lement. Steck még segített kifeszíteni 260 méter kötelet, de miután leereszkedtek, mintegy száz serpa támadt rájuk, köveket dobálva. Steck fejsérülést szenvedett. Később aztán kiderült, mi volt a vita oka: a serpák szerint a felettük mászó Moro jégdarabokat vert le, ami veszélyeztette őket. Moro azt mondta, hogy ez természetes velejárója a mászásnak, különösen a biztosítás nélkülinek, mert a hegymászó ilyenkor erősebbeket rúg a jégbe.
Más nyugati mászók leírása alapján azért gerjedtek haragra a serpák, mert ők "fehér szem", avagy "mikaru" (így nevezik a serpák az idegeneket) nélkül akarták a táborig kifeszíteni a köteleket. Ez a művelet fontos része a serpa identitásnak, ám ezt Moro és Steck nem tartotta tiszteletben, sőt nem is egyeztettek velük, hogy ugyanott fognak mászni, ahol ők kötelet rögzítenek. Amikor arra kérték őket, hogy ne ott másszanak, ahol dolgoznak, Simone Moro kiabálni kezdett velük, sőt, miután a serpák otthagyták, a mászó rádión keresztül is folytatta az átkozódást. A vita itt fajult el, a folytatást ismerjük. Végül Moroék elmentek, Stecket kórházba is szállították.
| ||
Miközben nyilvánvaló, hogy a világklasszis mászók sem vétlenek, a konfliktus elsősorban a kereskedelmi expedíciózás és a hegymászósport közötti ellentétre világít rá. E konfliktus kapcsán Erőss Zsolt is arról beszélt, hogy generációváltás történt a serpáknál, s az újak motivációi között sokkal inkább az üzlet dominál. Erőss és Kiss Péter halálhíre után Carlos Soira spanyol mászó a Desnivelnek, az egyik legrangosabb hegymászólapnak tett kritikus nyilatkozatában azt mondta, hogy nem érti, miért várnak segítséget a serpáktól azok, akik nem fizettek nekik. "Sokan vannak, akik azzal kérkednek, hogy ők nem használnak oxigént, közben meg egy lyukas fillért nem fizetnek a serpáknak, akik rögzítik a köteleket. Pedig ha ezek a serpák nem használnának oxigént, senki nem jutna fel a csúcsra. Aztán meg úgy adják el magukat, hogy serpák nélkül másztak. Egy ilyen hegyen mindenkinek együtt kell dolgoznia, mert sok kötelet kell rögzíteni, és ez nem az Everest, ahol megcsinálják ezt helyetted a serpák. Itt neked kell dolgoznod." A lap ama kérdésére, hogy indul-e mentőexpedíció a két eltűnt magyar segítségére, ezt felelte: "Nincs most semmiféle mentőexpedíció, mert hát ki menne fel? Nem akartak pénzt költeni a serpákra, most meg néhány teljesen kimerültnek közülük ajánlottak pénzt. Van, aki azt hiszi, hogy szegények öszvérek, és nem emberek."
A helyzet nem teljesen így festett. Kollár Lajos expedícióvezető beszámolóiból az derült ki, hogy a kért 800 dollár helyett 400 dollárral a magyarok is beszálltak a kötelek kifeszítésének költségeibe. S végül a tragédia egyik oka valószínűleg az lett, hogy a kötelek elfogytak a kritikus rész előtt. A spanyolok ekkor a visszafordulás mellett döntöttek, de a magyarok - ma már tudjuk, hogy túl sokat kockáztatva - továbbmentek.
Kik azok a serpák?
Miközben a hegymászósport e vérre menő vitáktól volt hangos, a világ a Mount Everest meghódításának 60. évfordulójára készült. 1953. május 30-án, amikor Edmund Hillary és Tenzing Norgay serpa először állt a világ tetején, Tenzing udvariasan előreengedte Hillaryt, hogy ő léphessen elsőként a csúcsra. Tenzingről nem készülhetett ugyan kép, de teljesítménye isteni rangra emelte. ' volt az első s talán máig az egyetlen világhírű serpa.
A serpa szót (ami egyébként "keleti embert" jelent) csak a köznyelv használja - egyébként hibásan - a Himalájában a hegyen dolgozó emberekre. Valójában a serpa nyelvet beszélő népcsoportot közel 150 ezer ember alkotja. Tibetből származnak, most a Himalája nepáli oldalán élnek. Már a 16. század elején megkezdték az átvándorlást Nepálba, majd Tibet kínai elfoglalása után (1950-59) végleg átköltöztek az Everesttől délre fekvő Solu-Khumbu régióba. Közel 4000 méteres magasságban élnek; jórészt földet művelnek, de a hegyvidéken ez nagyon keserves. Ezért aki tud, az a főleg Nyugatról érkező hegymászó-expedícióknak dolgozik. Új keletű foglalkozás ez, hiszen a serpáknak eredetileg eszük ágában sem volt hegyet mászni - a hegyet isten lakóhelyeként tisztelték, és csak a nyugati ember hóbortjának tartották a mászást. Ám a pénzkereseti lehetőségnek köszönhetően változott ez a hozzáállás. Ma már nemcsak a serpa népcsoport tagjai tevékenykednek a Himaláján, bár a rendszeresen 5000 méteres magasság felett dolgozók jellemzően közülük kerülnek ki.
Gyakran az Andokban vagy Afrikában, a Kilimandzsárón dolgozó teherhordókat és hegyi vezetőket is serpának hívják. A nagy magasságban született és élő népcsoportok genetikailag alkalmasak arra, hogy hosszú távon elviseljék a magasság szervezetre mért terhelését. A jó és tartós alkalmazkodáshoz (akklimatizációhoz) olyan speciális enzimek jelenléte szükséges a szervezetben, amelyek képesek megkötni a vörösvértesteket, az átlagosnál kétszerte nagyobb nitrogén-monoxid-termelésre van szükség, olyan szív kell, amely képes glükózt felhasználni, és olyan tüdő, amely fokozott teljesítményre képes oxigénritka környezetben. Tanulmányok is igazolták azt a feltevést, hogy erre az átlagos európai nem lenne képes. Ám ennek ellenére e foglalkozás nagy kockázattal is jár: a Himaláján minden harmadik áldozat serpa.
Az Everest megmászásának 60. évfordulóján Reinhold Messner (aki 1978-ban először mászta meg a csúcsot oxigénpalack nélkül), azt mondta, manapság bárki megmászhatja az Everestet, aki már járt egy négyezres alpesi csúcson. Pedig a hegyre igyekvők sem lettek ügyesebbek közben, a hegy sem ment össze, és a légnyomás sem lett nagyobb a Himalája tetején. De az Everest a több kilométernyi beépített kötéllel és létrákkal alaposan megváltozott. Messner szerint az Everest mára banális heggyé vált.
Egy 2012-es fotón csúcsmászók véget nem érő, több száz fős sora kígyózik az Everesten. Az Everest nagyon sok pénzt hoz egy kis közösségnek, és megélhetést a hegy lábánál élőknek. Manapság, mielőtt egy hegymászó beteszi a lábát az Everestre, serpák százai dolgoznak az útján, és kötélpályát építenek ki a hegyen. Messner azt mondja: a Mount Everest mára jobban ki van építve, mint bármelyik alpesi út vagy via ferrata. A hegymászásban új neve is van ennek: piste alpinism, azaz pálya-hegymászás. Nemrégiben felvetették, hogy a csúcs előtti úgynevezett Hillary-lépcsőre fix létrát tennének, erre Messner cinikusan, de félig komolyan azt javasolta, hogy inkább közlekedési lámpát állítsanak oda. A turisták állítólag attól sem riadnak vissza, hogy doppingoljanak. Messner szerint ha a Tour de France a doppingolás óvodája, akkor az Everest maga az egyetem. Hogy miért hajlandó valaki életét kockáztatva gyógyszerekkel teletömni magát? Talán jobban megértjük, ha megnézzük, mennyit fizet ki a világ tetejét megcélzó expedícióért.
Luxusnyaralás
Az Everest vagy bármelyik hegy expedíciós stílusban történő megmászása háromféleképp történhet. A hegymászó megszervezi magának, azaz kiutazik, csúcsengedélyt vesz, táborokat épít, használja a fix köteleket és fizet a használatukért, vagy befizet egy ügynökségnél az expedíció logisztikai szervezésére, netán egy vezetett és teljes mértékben megszervezett expedíción vesz részt.
Egy Everest-expedíciót fejenként 40 ezer dollár alatt nemigen lehet megúszni, de az ár könnyen elérheti a 85 ezer dollárt is. Ebből csak az engedély ára 25 ezer dollár egy főre, de 7 személyes expedíció esetén már "csak" 70 ezer dollárt fizet a csoport. (Az összegek a hegy déli oldalára vonatkoznak. Észak felől valamivel olcsóbb, de sokkal körülményesebb.) Az expedíciók fizetik a serpákat, és a fizetség általában magába foglalja a ruházatukat is. 2012-es árakon a mászó serpák és az oxigén költségei elérik a 8500 dollárt. Az alaptábori költségekre és az étkezésre, a szakácsokra stb. pedig körülbelül 9300 dollárt fordít egy csapat. A teherhordó serpák maximum 8-10 kilogramm felszerelést cipelhetnek - 125 dollárért.
A serpák által támogatott expedíciók annál drágábbak, minél több és minél képzettebb embert vesznek igénybe. Ha spórolni akar valaki, akkor csak az alaptáborig használ teherhordókat. Ez az, amit már 40 ezer dollárból meg lehet úszni. A serpák ilyenkor felviszik a csapat holmijait az alaptáborba, sátrakat állítanak, főznek, illetve elkísérik a hegymászókat a csúcsnapon. De semmi másban, így az akklimatizációs mászásokban sem segítenek.
Ennél jóval drágább, ha mászó serpák is vannak az expedícióban, a legdrágább pedig az, ha mászó serpákon kívül nyugati hegyi vezetők is vezetik a túrát. De egy ilyen túrán sem kap minden csapattag saját serpát. Ha valaki nem akar egyedül maradni, ám nem tud lépést tartani a csoporttal, még 7000 dollárt kell fizetnie egy saját vezetőért. Ez a rengeteg pénz persze nem a serpák kezébe kerül. A teherhordók nagyon kis részt kapnak ebből, 125 dollárt (dupla súlyért kétszeres pénzt). Talán ezért is látni a Himalájában készült felvételeken annyi hatalmas tehertől roskadozó teherhordót. A mászó serpák, akik nagy magasságban dolgoznak a szezon két hónapja alatt, 4-5000 dollárt keresnek. Talán ez is az oka, hogy az Outside Magazine szerint ötezer serpa már külföldön él, főleg New Yorkban.
Megöleltük őket
Simone Moro és Ueli Steck lefújta második expedícióját. Steck elutazása előtt azt mondta: "Ez a probléma már régóta a levegőben van, egyáltalán nem rólunk szólt az ügy. "riási szakadék van a két világ, a nyugati és a serpáké között. És a féltékenység hosszú ideje gerjesztette ezt a haragot." A Planet Mountainnek adott interjújában Simone Moro pedig így beszélt a konfliktusról: "Lefújjuk az expedíciót. Igaz, találkoztunk azokkal, akik ránk támadtak, megöleltük őket, és megbocsátottunk nekik, mégis ragaszkodtam ahhoz, hogy az alaptáborban tartott találkozónkon enyém legyen a zárszó. Elmondtam, hogy mennyire tisztelem a serpákat és Nepált, de azt sem rejtettem véka alá, hogy ez az erőszakos támadás megölte hegymászóálmunkat, s hogy ezután elmegyünk. Itt mindenkit megrázott az erőszakos támadás, mindenki tudja, hogy egyetlen kézfogással nem lehet helyrehozni ezt a kapcsolatot, amely oly sokat változott 1953 óta. Az Everestben ma túl sok az üzlet, és túl sok a hős is a hegyen."
Serpák az AndokbanAz Andok legmagasabb hegye a 6963 méteres Aconcagua. Rendkívül népszerű, s a mászók többsége porteadorok, azaz teherhordók segítségével mászik. Jaime Xavier Sorrano a hegy talán legerősebb embere. Mindig mosolyog, s arról ismerni meg, hogy általában a serpaadag kétszeresét cipeli, azaz 40 kilót. Hatalmas zsákjával szinte hasítja a ritka levegőt, eszméletlen sebességgel halad fölfelé. És amikor előz, akkor is mosolyog. Inka származású, 3800 méteren él Argentína északi felén, de szezonban, azaz decembertől márciusig a hegyre települ át. Felesége, aki szintén inka, kolléga is egyben, de nő lévén nem porteador, hanem porteadora. Egy sátorban élnek, s amit itt keresnek, az bőven elég nekik egész évre. Az Aconcagua árai azonban tényleg magasak, és a "serpakartell" törvényei szerint nincs alku. Olyannyira nincs, hogy akár faképnél is hagyják az alkudozót a hegy tetején. Egy kliens lefelé az egy szakaszra járó 120 dollár helyett csak százat akart adni, erre a porteador ledobta a cuccot, és üresen indult lefelé. A porteadorok amúgy egy nap akár 800 dollárt is kereshetnek, ha fölfelé és lefelé is szerveznek fuvart. Általában nem dolgoznak mindennap, mert a nagy magasságban végzett munka felemészti az erőt. De aki végigdolgozza a szezont, jó pénzt visz le a hegyről. |
Egy veteránNorbu Sherpa még csak 32 éves, de már veteránnak számít a mászó serpák között. Hétszer állt a világ tetején, 22 éves kora óta serpáskodik, és még van nyolc éve. "A serpa hivatás ennyi. Nem lehet húsz évnél többet ilyen magasságban dolgozni" - mondta a New York Timesnak idén májusban. A legtöbben szabadúszóként dolgoznak, nepáli és külföldi ügynökségek hívják őket egy-egy munkára. Nem minden serpából lesz mászó. A serpa közösségekben az idősebbeket istenként tisztelik. 'k azok, akik nyugati csokoládékkal megrakodva térnek haza a falujukba, s rengeteg érdekes történetet mesélnek a fiataloknak. Akik, ha tehetik, a hegyen akarnak dolgozni. Teherhordó szinte bárkiből lehet, aki bírja a kemény munkát, de mászó csak abból, aki a Nepálban főleg nyugati hegymászók által oktatott iskolákban szervezett hegymászóképzésen is részt vesz. Itt egészségügyi képzést is kapnak. A karrier csúcsa az, ha valaki sirdar, azaz vezérserpa lesz. ' vezeti az expedíciót, ő felelős azért, hogy a mászók elég képzettek és erősek legyenek, és ő egyeztet az alaptábori főnökkel arról, hogy minden étel megérkezzen, a tábor olyan helyre épüljön, hogy ne vigye el a lavina, hogy legyen víz az expedíciónak stb. |
SzuperserpákA serpák között igazi sztárok is vannak, mint például a kis termetű, szikár Apa serpa, azaz Lahkpa Tenzing, aki eddig huszonegyszer járt a Mount Everest csúcsán, vagyis jóval többször, mint bárki más. A nepáli származású hegymászó ma már Utahban él családjával. Először negyedik próbálkozásra ért fel a világ tetejére, éppen Edmund Hillary fia, Peter Hillary expedícióját kísérve. Aztán sirdar lett, 1990 és 2011 között minden évben megmászta az Everestet. 2010-ben azt mondta: az Everest életveszélyes, olyan mértékű az olvadás, hogy életveszélyes jég- és sziklaomlásokra lehet számítani. Sungdare serpa gyorsasági mászásairól lenne híres. Kora legerősebb hegymászójának tartották, ötször járt az Everest tetején, de a Föld 7. legmagasabb csúcsát, a Dhaulagirit is megmászta, mégpedig télen! Lakpa Tsheri serpát pedig 2012-ben a National Geographic magazin az év kalandorává választotta, miután az Everestről siklóernyővel és kajakkal jutott el az Indiai-óceánig. |
