1. Indián Játékok - Veresegyház
Elvárások
Hülye újságíró persze azzal a prekoncepcióval indul, hogy időre skalpolás, bölényvadászat, kínzócölöpön való körbebaltázás és egyéb finomságok várják, miközben tudja, hogy nem ez lesz, de az utazás alatt bizsergető bugyutaságban legalább elképzeli az ő indiánjátékait, amikor a bulgárföldi lakótelep kutyaszaros homokozójában műanyag baltával lehetett verni a kövér és kissé autista Attila fejét, hogy az önbizalom növekedjék, a szocializáció pedig haladjon.
De persze nem, az indiánjátékok semmi Blöffölő Bill és az ő bikája jellegű produkciót sem adnak a nagyérdeműnek, hanem kőkemény sportot: lábtempó nélküli úszást, nyilazást (előre), aztán homokon futást, majd kenuzást tartogat a résztvevőknek, akik nem amatőrök, hanem kőkemény profik, akik láttán komolyan elgondolkoztam, hogy talán hiba volt izmok helyett hasat növesztenem, mert a kedvesem titkolhatatlan tesztoszteron-izgalommal a szemében fejtegette, hogy a nyilazó csákány karján hogy feszülnek meg a bi- és tricepszek. Hiába magyaráztam neki, hogy ostoba és felesleges tevékenység izmokat növeszteni egy olyan korban, amely az elmét becsüli a legtöbbre, mégis észrevettem a szemében egy gyönge elhajlást az erős (azaz büdös és állatias) férfiak felé.
A verseny maga
A plébekkről bejátszott dobolás alatt indiánok táncoltak a füstgép előtt, inkább hitelesen, mint nevetségesen, bár nem kérdeztem meg erről senkit, főleg indiánokat nem, akik egyébként is országunkban tanulják a lóról nyilazást valahol máshol, úgyhogy inkább hallgassanak, mert tüzes víz ide, tüzes víz oda, ennyire elfelejteni az ősök örökségét, akik a lovat sem ismerték, azért nem lehet. Indiánok, indiánok, aztán nincs rá rím, úgyhogy nézzünk vissza inkább a tóra, ahol a női versenyzők startolnak.
Reggel van, negyven fok, aki most képes futni, az már alapjáraton is győztes, de egy Fatima nevű hölgy éppen megérkezésünkkor teszi valahanyadik körét, olyan állapotban, hogy a szcientológusok sem javasolnák neki egy komolyabb szívműtét elvégzését. Futott, melege volt, de a szemében valami olyasmi látszott, amitől minden betanított szobaértelmiségi visszariad: ez a lány hisz abban, hogy az ép testben ép lélek lakozik, azaz nem lehet neki bemesélni, hogy Heidigger azt írta: a maga sírját ássa, aki erős, a maga mennyországát építi, aki elhajol maga elől, oszt elengedi az evés és élet démonait.
Szabályok
Először úszás, aztán ha kikapaszkodnak a partra az indiánok, célba kell nyilazniuk. Amint találnak, futhatnak, de ha ellövik az összes nyílvesszőt, már vége is a versenynek. A futásnál nem lehet kilépni a homokról, mert akkor megint bünti. Futás, nyilazás, futás, nyilazás - mindez negyven fokban, miközben a közönség a veresegyházi Haldorádó-tó partján ülve, jéghideg sörökkel a kezében figyeli a szenvedésüket.
A tó partján egyébként kiváló kisvendéglő található, ahol a pacal- bográcsgulyás-pörkölt háromszög mellett más kellemes meglepetések is találhatók.
De eközben futnak a lányok és a fiúk, majd miután megkerültek minden totemoszlopot, végre kenuba ülhetnek, hogy befussanak a játék végét jelképező bóják közé.
Szerintem
az indiánjátékok hibátlan hétvégi szórakozás, csupán néhány dologban kellene felturbózni, hogy látványosabb, követhetőbb legyen. Az elején lenyomott úszás rövidsége miatt annyira lényegtelen, hogy tulajdonképpen semmit sem jelent a verseny végkimenetele szempontjából, ezért a távot érdemes lenne növelni. A nyilazás fontos és értékes indiánszempont, de egy kicsit nagyobb céllal és kevesebb próbálkozással sokkal kevesebb jelentősége lenne a verseny egészében, ezért talán előfordulhatna az is, hogy a versenyzők együtt futnak, ami a látványosságon elég sokat nyom. A kenuzás megint látványos és izgalmas, ha nem egyesével eveznek a csákányok és a lánycsákók, hanem a kicsit összehangoltabb versenyszámok miatt előfordulhat, hogy többen indulnak egyszerre, még annak rovására is, hogy időhátrányok számbavételével induljanak, aztán az evezés közben kelljen ledolgozni azt.
Para-Kovács Imre
