Index: Milák most már tényleg edz és jól úszik

  • narancs.hu
  • 2024. február 17.

Sport

Az olimpiai címvédő a Duna Arénában végez medencés edzéseket.

Az Index több, egymástól független forrásból is arról értesült, hogy Milák Kristóf, a 200 méteres pillangóúszás olimpiai címvédője nem csak erőnléti, hanem medencés edzéseket is végez, és máris jók az eredményei.

A lap emlékeztet, hogy a tehetséges úszó utoljára a tavalyi áprilisi országos bajnokságon versenyzett, megnyerve a 100 és a 200 méteres pillangóúszást is. Azóta viszont kihagyott két világbajnokságot, előbbin a japán győztes két másodperccel rosszabb időt úszott, mint Milák ugyanazon a távon az áprilisi országoson.

A magyar úszó lebegtette a visszavonulását, ami sokakat megdöbbentett, és végül nem is kezdte el a felkészülést az olimpiára akkor, amikor vetélytársai és a többi úszó.

Az, hogy mikor mit csinál vagy nem csinál, innentől egyaránt fontos hírnek számított tehetsége és korábbi eredményei miatt.

 Végül mégis elkezdte az edzést, most pedig a jelek szerint belelendül. Egy edző így nyilatkozott:

„Meglepődtünk, amikor hétfő reggel megjelent a Duna Arénában, még jobban akkor, amikor megláttuk, hogy milyen szépen és összeszedetten úszik. Ebből arra következtetünk, hogy rákészült arra a napra, ha minden igaz, jövő keddre vagy szerdára, amikor hosszú idő után újra találkozik Virth Balázzsal, az edzőjével, aki jelenleg Dohában tartózkodik, a világbajnokságon. Ez a srác nagyon komolyan gondolhatja, hogy öt hónap alatt is olyan formába tud lendülni, amellyel az olimpián majd ismét leiskolázhatja az ellenfeleit”.

A címlapkép archív fotó

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.