Még nem edz, de már szelfin mosolyog Milák Kristóf

  • narancs.hu
  • 2024. január 1.

Sport

Ebből akár arra is lehet következtetni, hogy mégis indul az idei olimpián.

„Üdv, 2024! Jövünk!” – ezt írta szilveszterkor közzé tett fotójához Schmidt Ádám sportirányításért felelős államtitkár a Facebookon. A képen a felesége, Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakos és Milák Kristóf világbajnok úszó is szerepel, a felvételt utóbbi készítette.

A posztot ismertető Telex emlékeztet, a 23 éves élsportoló 2022-ben világcsúccsal nyert 200 méteren pillangóúszásban, a 2023-as világbajnokságot azonban kihagyta, azt pedig még mindig nem lehet tudni, elindul-e az idei párizsi olimpián.

Úgy volt, hogy hosszabb pihenője után szeptemberben ismét edz, de néhány alkalom után abbahagyta, és az októberi világkupán sem vett részt. 

Később a konditeremben látták, a vizes edzéseket azonban kihagyta.

Arról, hogy mi történik, és hogy ezek alapján mi történhet, többen is megszólaltak, maga az érintett azonban nem mondott semmit. A Telex a szelfi alapján azt a következtetést vonja le, hogy mintha az úszó ezzel a fotóval most azt üzenné, hogy idén már elkezdi a vizes edzéseket is.

Annak is lehet jelentése a mai magyar ikonográfiában, hogy az államtitkár tette közzé a fotót. 

Kristóf és Ádám barátok. Az úszó a 2022-es budapesti világbajnokság előtt is felhagyott egy időre az edzésekkel, de aztán egy reggel bement Schmidt irodájába, és neki szólt, hogy készen áll megint a munkára. Az aranyérmet Scmidt adta át neki, néhány nappal korábban nevezték ki államtitkárnak.

Milák Kristóf korábbi edzőjének, Selmeci Attilának az a véleménye, hogy az úszónak akkor lehet esélye megvédeni a címét, ha januárban tényleg elkezdi az edzéseket. Sós Csaba szövetségi kapitány ezt máshogy gondolta, szerinte ennyit nem szabad kihagyni, és nem véletlen, hogy Milák vetélytársai már hónapok óta keményen edzenek.

A címlapkép forrása Schmidt Ádám Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.