Két éve még menekültként nyomorgott a Keletinél a fiatal úszónő, akinek most a vizes vb-n szurkolhatunk

  • narancs.hu
  • 2017. július 24.

Sport

Profi sportolóként érkezett vissza Magyarországra a ma már Berlinben élő úszónő. Nincsenek szép emlékei 2015-ről.

Embertelen körülmények között, az utcán és a Keleti pályaudvarnál vészelte át a 2015-ös menekültmizériát az akkor még csak 17 éves Yusra Mardini Budapesten, aki a FINA menekültválogatott tagjaként vasárnap rajthoz állt a 100 méteres pillangón a Duna Arénában. A jelenleg Berlinben élő úszónő az előfutamában harmadik lett, így nem jutott tovább az elődöntőbe. A verseny után az AFP-nek nyilatkozott, az erről készült beszámolót szúrta ki a 444.hu.

A sportoló a 2015-ös időszakról is mesélt, elmondta, hogy Budapesten a földön kellett aludnia, szörnyű élményként élnek benne az akkori történések. Mardini 25 nap alatt jutott el Szíriából Németországba, a magyar fővárosban egy hetet kellett eltöltenie, mert pont akkor ért ide, amikor már nem engedték tovább a menekülteket Ausztria felé.

Mardini akkor egészen durvának látta az embereket, az edzője féltette is, hogy a rossz emlékek után Magyarországon fog versenyezni, de a lány már más véleménnyel van a magyarokról, és elmondta azt is, hogy megérti azokat, akik félnek a menekültáradatról, de problémaként említette, hogy nagyon sokan meg sem próbálnak feléjük nyitni. Ő sem gondolja azt, hogy minden menekült egy angyal, de szerte a világon vannak rossz és jó emberek – hangsúlyozta.

Budapesten 200 méter gyorson is elindul, „izgatott és boldog”, hogy úszhat még egy versenyszámban. Azt reméli, egyszer még versenyezhet Szíria színeiben is.

A beszámolóból az is kiderült, hogy a vb után Yusra Mardini könyvet szeretne írni, és készül egy film is a történetéről.

Így űzték ki a menekülteket a Keleti aluljárójából

Akcióban a rendőrség: képgaléria testközelből. A rendőrség nagyszabású razziát tartott csütörtök délután a Keleti pályaudvar környékén, kiürítették azt az aluljárót, ahol több száz menekült, sok kisgyermekes család is tartózkodott már napok óta - írta délután az Index.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”