Az angyalföldi Terem Kulturális és Harcművészeti Központ csarnoképülete előtt szombat délután mentőautó parkol, a bejáratnál nagydarab rendezők szednek jegyet vállas vendégektől. A terem úgy fest, mint egy amerikai krimiben a külvárosi bokszistálló, ahová a detektívek fülesért járnak. A pár százas nézősereg javarészt versenyzőkből, klubtársakból és hozzátartozókból áll, de feltűnik egykori válogatott bokszoló és birkózó, valamint az éjszakában dolgozó műértő és aranyifjú is. Az idei MMA amatőr magyar bajnokság harmadik fordulójára harmincan neveztek négy súlycsoportban. Egy padról videokazettákat árulnak, a "No rules" és "Best KOs" feliratú filmek mögött a fali plakáton szlovák fegyvergyár pisztolyát reklámozza. "A házirend be nem tartása egészségkárosodást okozhat" - figyelmeztet egy felirat, óvatosan oldalazunk az ülőhelyek felé.
"Az MMA a küzdősportok királya, a legizgalmasabb. Mindenből van egy kicsi - magyarázza egy tizenéves rajongó. - Egy dzsúdós összekerülhet egy bokszolóval, egy birkózó egy thai bokszossal, és nem lehet tudni, ki kit fog lenyomni. Arról szól, melyik a leghatékonyabb, legkeményebb stílus. Engem mindig érdekelt, hogy mire menne a Tyson Atom Antival." Az MMA-ban minden kiderül. Lehet ütni és rúgni - térddel is -, az ellenfelet földre dönteni, a mellkasára ülve az arcát tovább püfölni, vagy a befogott nyakát, karját, lábát feszíteni. Álló helyzetben a bokszolók vagy karatebajnokok, a padlón a birkózók meg a cselgáncsozók mozognak otthonosabban, a mecscsek zöme a földharcban dől el. Aki ringbe száll, mindenből és mindenre felkészül, a nevezésnél sportorvosi engedélyt és igazolt másfél évnyi versenyzői múltat kérnek. A kesztyű a bokszban szokásosnál jóval kisebb, így semmi sem akadályozza például a fojtások szakszerű kivitelezését. De azért itt is vannak határok. A tehetségkutatónak szánt mai viadalon tilos például a másikat könyökkel arcon törölni, a földön fekvő ember fejét rugdosni, gerincoszlopának rugalmasságával kísérletezni, ahogy a lágy részek elleni orvtámadás, a harapás, fejelés, az ujjak, lábujjak feszítése és egymás csipkedése is teljességgel elfogadhatatlan. A testnyílásokba sem szabad benyúlni. Mindezt versenybíró felügyeli.
A múlt század húszas éveiben Brazíliában rendeztek először hasonló
népszórakoztató viadalokat, cirkuszi porondon
A brazil ju-jitsu-ból kifejlődő vale tudo (mindent szabad) mérkőzéseket a hatvanas években a tévé is adta, ám a közvetítések egy nyílt kartörés után abbamaradtak. A lángot a harcművészetek szintézisére törekvő Bruce Lee legendája, illetve a japánokra átragadt lelkesedés tartotta életben, az MMA igazából a kilencvenes évek elején az USA-ban kapaszkodott meg. Azóta ringben, de főleg nyolcszögletű ketrecben űzik világszerte, több szervezet neve alatt, eltérő szabályokkal. A legnépszerűbb és persze a legbrutálisabb az észak-amerikai UFC (Ultimate Fight Championship) bajnoksága, az első tornákon előfordult, hogy a 90 kilós versenyzőre egy 180 kilós hústömeggel együtt zárták rá a ketrecajtót. A heves tiltakozások, ellenkampányok, tagállami szintű tiltások hatására a UFC azóta némileg konszolidálódott, bár a kisnadrágos fighterek még most is taposhatják egymás fejét - a közönség és a beszálló tévétársaságok marketingeseinek legnagyobb örömére. A korábban csak a profi bokszolóknak kijáró tisztelettel övezett show-biz-ikonok tomboló tízezrek előtt büntetik egymást. A UFC vaskos reklámbevételeket produkál, saját tévécsatornával rendelkezik, és valóságshow-t is gyárt - az HBO által is közvetített "pay per view" meccsek is remekül teljesítenek. Japánban természetesen élnek-halnak és jól fizetnek érte, emlékezetes, hogy tavaly egy balul végződött pofozkodás erejéig megélhetési gondokra hivatkozó olimpiai bajnok birkózónk, Majoros István is átruccant hozzájuk. A szigetországból indult másik világsiker, a filmsztárokat és szörnyeket egyaránt kitermelő K1 mellé (itt bokszolók, kick- és thai bokszolók, karatésok találkoznak) az ezredfordulón az MMA is megérkezett hozzánk. A Fővárosi Nagycirkuszban 2003 óta négyszer állították fel a ketrecet emberek kedvéért, a profik ma a Viadal nevű hazai pénzdíjas gálán indulnak, ketten már Amerikában is szerencsét próbáltak.
Az angyalföldi ringben az első összecsapások rendre első menetes KO-val végződnek, egy koloszszus térdre mért rúgástól esik öszsze. Nem sokkal később már ínyenceknek való elnyújtott földharcot tanulmányozhatunk, az összegabalyodott testrészekről lehetetlen megmondani, melyik kihez tartozik. A patthelyzet feloldását egy néző "este majd lehet dugni!" felkiáltással siettetné. Villámgyors, földön kikényszerített győzelme után Csaba gyorsan öltözik és
visszaveszi szemüvegét,
már a következő ellenfelét figyeli. A debreceni vegyészmérnök hallgató amatőr birkózó volt, másfél éve szeretett bele az MMA-ba, azóta a tanulás mellett alig fér bele más az életébe. "Az tetszik, hogy mindenben jónak kell lenni, és nincs annyi korlát. Vert helyzetekből kell kijönni, a földre kerülve álló ember ellen harcolni, erős pszichikum kell. Máshogy kell készülni lelkileg is, különben még a gong előtt megfojt az adrenalin. Ha nincs meg a véred, bajban vagy."
János, a soroksári Pit Bull Team tagja mai első és vesztes meccse után vérző fejjel jön ki a szorítóból. A helyi viszonylatban is zordnak tűnő, robusztus, tetovált fiatalember nagyon feszült, int, hogy várjak, amíg lecsillapodik, tíz perc múlva kerül elő. "Ellenfelem kitartó, földön folytatott munkássága vezetett oda, hogy le tudott feszíteni. Igazából nem túl sok munka áll mögöttem, egy meccsen szerzett sérülés miatt pedig egy évet kihagytam. A ringbe lépve nincs félelem, csak bizonyítási vágy: akárhogy is néz ki az úriember, fölé akarok kerekedni. Mindenki óv, szüleim még egy meccsemen sem voltak, nem bírják nézni. De nekem ez fekszik, csak fel kell venni a ritmust. Azért erre nem lehet alapozni. Most is felszakadt a fejem, lehetett volna komolyabb, mondjuk kórházban végzem. Nyugdíjam sem ebből lesz. Civilben felszolgáló vagyok, itt vezetem le a feszültséget, amit a vendégek okoznak. Ilyenkor a főnökömmel lebeszélem, hogy pár napig nem megyek be monoklival. Az életben amúgy passzív vagyok, kinézetemnek köszönhetően nincs is ember, aki az utcán megkóstolna." Jánosra még egy bronzmeccs vár, most lazít, és nem gondol a vereségre, ahogy az előtte álló meccsre sem. Egy csokiba harapva elfintorodik. "Asszem, az állam se százas. Nem baj, inni azért tudok. Megyünk este bulizni, már ha ilyen arccal beengednek a kidobók." Fél óra múlva látványos elégtételt vesz, csúnya adok-kapok után a földön elkapja ellenfele nyakát, amely ívben meghajlik, a kopogás a padlón a megadás jele.
"Mi van, ha annyi levegője se marad valakinek, hogy kopogjon?" - kérdem Lászlót, János klubtársát, aki egy óra múlva kerül sorra. "Nem törik a nyak olyan könnyen - mosolyodik el a magas fiú. - A bírók követnek mindent. Ha esetleg nem látja, mi van, az gáz lehet." A ringben éppen egy nagy ember teljesen eltünteti maga alatt a riválisát, akinek csak a füle látszik ki, többen emelőért kiáltanak. László melegítés közben elárulja, hogy értékesítési igazgató egy nagy szállodában. "Az irodában nem gond, ha egy meccs után durván nézek ki, ha meg tárgyalni megyek, kisminkelem magam alapozóval rendesen." Ruházatán a harci kutya embléma mellett rovásírással is odaírták a klub nevét. "'rizzük a hagyományt, a székelyek is harcosok voltak" - követi tekintetemet. - Náluk mindenki ilyen szellemiségű." Egy csapattársa legközelebbi meccsén ősmagyar, új bevonulózenére, a Kárpátia együttes Magyarnak születtem című szerzeményére megy harcba. "Hogy mit gondolok a Gárdáról? Szerintem jó kezdeményezés, de nem lépnék be, mert adatgyűjtésre is felhasználhatják, és a munkámban sem tenne jót, ha egy ilyen listán ott lenne a nevem" - mondja László, aki a ringben nemsokára fölényes győzelmet arat, pedig egyszer még hagyja is, hogy riválisa felkászálódjon, amit a közönség tapssal jutalmaz. Az ellenfél azonban enerváltan védekezik, s a bíró véget vet az egyenlőtlen küzdelemnek. A győztes nem repdes az örömtől, pedig a jövő héten sminkelnie sem kell. "Nem volt nehéz, nem lesz nagy ünneplés."
Másnak a kudarcért is keményen meg kell dolgoznia. Egy nagyon fiatal versenyző nála jóval testesebb ellenfelet gyűr, de ledönteni nem tudja. Sőt, a harmadik menetben őt hajítja a földre, utána ráérősen gyömöszöli arcát a padlóba. Öt perc múlva a közönség felállva tombol, amikor egy inas küzdő a másik mellkasán elhelyezkedve addig csépeli annak fejét, amíg nem kapitulál. Közben egy sziréna háromszor is megszólal, úgy tűnik, elromlott az épület riasztója. Egy hibaelhárító gyorsszolgálat vezetője sántikál le a kötelek közül keserű arccal a +105 kilogrammosok mezőnyéből. "Interneten találtam a versenyt, ki akartam próbálni magam, karatézom. Nálunk ez családi program, itt a lányom, ő is versenyző." Mellette egykori erőemelő bajnok, egy biztonsági cég igazgatója a földön ülve lábát jegeli. "Az első mérkőzésen összeszedtem egy sérülést. Jól álltam, de az ellenfelem meglátta, kihasználta, odarúgott, ennyi. Semmi sportszerűtlen nem történt. Mindenki az életéért küzd."
A szünetben Rozbora Józseffel, a Shootfighters Klub edzőjével beszélgetünk, aki birkózókat készít fel "budán. "Valami gyilkos ösztön, ragadozó természet kell ehhez, de attól még nem őrültek csinálják, ennyi kettősség megfér egy emberben, hidd el. Hozzám sokféle ember jár edzeni, galamblelkű is,
leadják a sok szemét feszültséget
- a klubba csak ajánlással lehet bejutni, és kerülöm az idiótákat, látszik a szemén valakinek, ha el kell küldeni. Nem szeretem a sérülést sem, mindig azt mondom, ki lehet kapni a jobbtól, de este haza kell menni. Edzésen nem engedem, hogy üssék egymás fejét. Kirívó sérülést meccsen eddig egyet láttam, amikor valaki a másikat háromszor tökön rúgta, és a speciális fém herevédőn szétzúzta a lábát. A profi boksz sokkal veszélyesebb, ott fél órán át ütik egymás fejét, a K1-ben nekifutásból fejbe rúgnak, és lötyög az agyad egy darabig. Ha itt sokat emelgeted a lábad, felborítanak. Ez a szabályrendszer még oké, amit néha a UFC-ben csinálnak, az viszont még az utcán sem szokás. De az emberek igénylik." Rozbora József szerint itt nincs dopping, ami már abból is látszik, hogy a versenyzők a három darab háromperces menet után alig kapnak levegőt. "Amatőrök, a dicsőségért jönnek, nem a pénzért. De aki már látott amerikai ketrecharcosokat, hatalmas izomzattal, tűrőképességgel, irtózatos tüdőkapacitással, az elgondolkodik. Rossz nyelvek szerint néha van ott egy csipetnyi kokain is, hogy nehezebb legyen leütni az illetőt. Ezek a srácok itt ahhoz képest kedves, játékos fiúk, akik összejöttek egy szombat délután." Mellettünk egy leharcolt félmeztelen figura fogvédőben mosolyogva csörgőt ráz a babakocsiból nézegető pár hónapos gyereknek.
Csaba, a vegyészhallgató az est vége felé mérges és csalódott. A döntőben vezetett, a sarokban mégis fel kellett adnia. "Beakadt a lábam a kötelek közé, nem tudtam forogni, hogy a nyakamat kiszabadítsam. Ketrecben ez nem fordulhatott volna elő. El se fáradtam, és jobb voltam!" Az eredményhirdetés előtt már csak a nehézsúlyú döntő van hátra, ami kábé egy perc alatt véget ér. Hordágyat kell hozni, dagadó bicepszű mentőorvos látja el a térdszalag-szakadást szenvedő versenyzőt. Az est házigazdája, Kovács Attila, a Totalfight vezetője elégedett. "A versenyzők kiváló küzdelmekben mutatták meg, milyen a vérük, nagyon sok tehetséges fiatalt is láthattunk. A Totalfight a magyar ketrecharc szervezet, minden ismert versenyző megfordult már nálunk. A csapatok gomba módra szaporodnak, de sajnos a magyar közönség nem kapott rá. Az első ketrecharcra még sokan jöttek, de onnantól veszteséges. Nem állt mellénk a tévé, a kereskedelmi csatornák családbarát profiljukra hivatkoztak, így nem tudunk reklámozni. Pedig ez a jövő, ez a leglátványosabb. Ki kéne rakni a 18-as karikát, és este nyolctól hajrá."
