Latin csúcs (Franciaország-Románia 1:0)

  • - bk -
  • 1996. június 13.

Sport

Ül az ember, és nem hisz a szemének.

Ül az ember, és nem hisz a szemének, mintha a két évvel ezelőtti VB mámoros pillanatait homokvihar temette volna be, úgy ámul el újra azon, ahogy Hagi szinte még meg se kapta a labdát, épp, hogy rápökni, ha ideje volt, és a francia középpálya máris abban az állapotban van, amelyben utoljára Waterloonál, de már jó késő délután.

Az első fél órában a románok úgy mentek át a francia védelmen, mint kés a vajon, és ekkor Stelea kapuja körül az volt a legizgalmasabb esemény, amikor a pipában kialakult pókhálóba légycsalád érkezett, a mély csendet, amelyben a jeles védő hajhagymáinak sóhaját is meghallani, egyéb mi sem zavarta.

Aztán a mondott kopasz ember tizennégy métert futott ki a kapujából, hogy miért, nem tudjuk meg soha, és Dugarry, a konyhafőnök ajánlata tizennégy méterről fejelt egy mérhetetlenül ostoba gólt, megkoronázva ezzel Djorkaeff - róla viszont a konyhafőnök bárkit lebeszélne - action gratuite-jellegű beadását.

Evvel aztán vége is lett mindennek. A románok nem omlottak össze, ezt nem állíthatjuk, de a dolog eldőlt. Idősödő grande dame-ra hasonlítottak, néha fel-feltűnt valami a régi eleganciából, háromszögellések, melyekben csak sarokkal adták tovább a labdát, Hagi néhány ötvenméteres passza, de az igazi energia, az invenció hiányzott. A két középső védő, Popescu (akit honfitársai Baciulnak, Főpásztornak becéznek) és Belodedici rendre egy ütemmel később léptek ki lesről, Lacatus soha nem ért oda, a fiatalok, Moldovan meg az az Ilie nevű szélső meg csak úgy voltak. Ilie Dumitrescu sérült, el se jött, Haginak az elmúlt két év nem sikerült, kirúgták a Barcából, Prodan nincs a csapatban, Raducioiu árnyéka önmagának - megöregedtek.

Miben reménykedhetünk ezek után? Talán abban a zseniális gólban, amit Sztojcskov lőtt a spanyoloknak, csak nem adták meg, esetleg Trifon Ivanovban, aki szebb, mint valaha, és ötvenről, bokából emelte rá, öt centivel a kapufa mellé. Meg hogy lapzártánk után néhány órával kezdődik a horvát-török.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.