Adva van egy 9 x 9-es négyzetháló, és adva vannak a számjegyek 1-től 9-ig. 'ket kell egyesíteni. A négyzetháló minden oszlopában és sorában, ráadásul a kilenc darab 3 x 3-as alrácsban is minden szám csak egyszer szerepelhet. Ez eddig akár matematikai problémák kiindulópontja is lehet (hány olyan megoldás létezik, amely... stb.). Úgy lesz a dologból rejtvény, hogy néhány számjegy már adott, és ezekhez képest kell megtalálni a konkrét megoldást. Egy-egy szudokurejtvény nehézségi foka függ a megadott számjegyek mennyiségétől (eddig még nem készült olyan feladvány, amelyet 17-nél kevesebb megadott szám mellett meg lehetne oldani), és persze attól, hogy a meglévők mennyi információt közölnek a hiányzókról. Olyan logikai játékról van tehát szó, amelynek éppen a megoldási lehetőségek korlátozottságában rejlik a vonzereje, abban, hogy elvileg mindenkinek meg kell találnia a megoldást.
Csak hát kérdés, hogy mennyi idő alatt: ezért lehet a játék versenyzés tárgya, erről szólt az első magyarországi nyílt szudokubajnokság is. Amatőr és profi kategóriában lehetett indulni, egy középkorú férfiú hosszasan érdeklődött is, mi módon pozicionálja magát, ami jelentős, mégsem elég nagy lépés a józan önértékelés felé. A többség viszont szemlátomást tudta, hol a helye, beleértve a Narancs nehézeszű riporterét, aki az első menetben a nevetségesen könnyű és a nagyon könnyű feladat izzadságos megoldása után a már nem egészen könnyű feladatot zavart firkálgatással kerülgette a rendelkezésére álló harminc perc alatt, hogy aztán, megkönnyebbülvén, fölfedje inkognitóját.
A feladványokat készítő, egyszersmind zsűrielnök Bleyer András tavaly nyári külföldi útján találkozott a szudokuval (ő a nemzetközi sudoku írásmód híve), csakúgy, mint fent nevezett riporter, de kettejük életútja e közös pontot követően rögtön szétvált. Bleyer úr azóta mintegy új életet kezdve a játék magyarországi bevezetésén munkálkodik, míg a szalmaláng-lelkületű hírlapíró pár hét lelkesedés után visszazuhant abba a henye és iránytalan dagonyába, amit ő maga fellengzősen életvitelnek nevez - indokolt tehát, hogy haladék nélkül eltakarítsuk őkelmét tárgyunk kibontakoztatásának útjából.
A játék rövid történetének lényege, hogy mindenféle hiedelmek és számos logikai próbatételhez való hasonlatossága dacára távolról sem valami misztikumba hajló ősi - netán keleti - bölcselmen alapszik, hanem egy Howard Garnes nevű nyugalmazott építész dolgozta ki és tette közkinccsé 1979-ben Amerikában. Nem a semmiből persze:
mindenféle bűvös számnégyzetek
után a jeles svájci matematikus, Leonhard Euler (Euler-féle szám, természetes logaritmus - megvan, akinek megvan) dolgozta ki az ún. latin négyzetet, amelyben öt betű (pl. a "latin" szó betűi) permutációit kell elhelyezni hosszában, keresztben és a kijelölt blokkokban, hogy minden mindenhogy passzoljon (vö. Bleyer András: Sudoku és barátai, Ab Ovo, 2006.).
Mármost a szudoku Japánban lett igazán népszerű, innen hozza a nevét, amely mozaikszó és a lényeget rögzíti: minden szám egyedül áll, pár nélkül, a magányba mintegy belevetetten, kényszerű jelenlétével egyszersmind megakadályozva a többiek párosodását is. A rejtvényfejtő pedig a végső mozgató, a rejtvénykészítő akaratának beteljesítőjeként bölcsen belehelyezi őket sorsuk előre szabott kereteibe.
Ne borongjunk azonban a többre érdemes számjegyek kilátástalan helyzetén, inkább vidítsa lelkünket, hogy a szudokuversengés már korábban szétfeszítette a hét végi bajnokság helyszíne, az Örs vezér tere szellősségükben is szűkös kereteit, melyeket oly örvendetesen élénkít a kereskedelmi szorgoskodás! Szudoku-világbajnok-ságot is rendeztek már, mégpedig két hónappal ezelőtt Olaszországban, és egy Horváth Zoltán nevű hazánkfia ötödik helyet szerzett 22 ország késhegyig menő vetélkedése során. Ott volt most is, a második helyen, de nem kellett szégyenkeznie, mert a bajnok, Gyimesi Zoltán viszont egyenesen a tavalyi (Egerben rendezett) Rejtvényfejtő vb-n volt ötödik. Ennek a küzdelemnek a méreteit jól jellemzi, hogy például Stefan Pupák szlovák versenyző, aki pontosan a 100. helyen végzett, még így is meg tudott kapaszkodni a tabella első kétharmadában.
A mostani küzdelemben, ahol a beszámolónkból egyszer már ki-akolbólított tudósító mellett be-vásárláshoz készülődő nyugdíjas asszonyok, kisiskolások, nejük szeretetteljesen riadt, a minden bizonnyal bekövetkező kudarcélmény következményei miatt némileg aggodalmas tekintete előtt elszántan izzadó és szuszogó derék férjek is asztalhoz ültek, a Rejtvényfejtők Országos Egyesületét elnöklő István György volt a harmadik helyezett. Mindezek a kapcsolódások egyfajta otthonos szűkkörűség látszatát keltik, amely látszat viszont bántóan távol áll a valóságtól. István György beszámolt a Narancsnak a honi rejtvényfejtészet lendületes előre-iramlásáról, amely a rendszerváltás körüli megtorpanást követően fokozatosan vette kezdetét. A korábban inkább vállalati keretek között működő klubok - s mozgalmuk fölidézésekor nem hagyhatjuk említetlen sem a Füles rejtvénylapot, sem pedig rendszeres szerzőnket, a jeles rejtvényalkotót és -megoldót, Mérő Lászlót - fokozatosan újból lábra kaptak. Éves pontversenyek, mesterjelölti és mesteri címek, nem csoda hát, hogy az 1992 óta megrendezett világbajnokságokon a magyar csapat már háromszor szerzett bronzérmet. István György, aki 33 évesen már a kiöregedő rejtvényfejtők közé sorolja magát, mindegyre reménykedik a feljebb jutásban, amire netán már az idei, bulgáriai megmérettetésen sor kerülhet. Mi pedig, immár tágabb összefüggésben látva a csírázó magyar szudokumozgalmat, egy érces "Hajrá!" biztatással mozdítjuk a siker irányába a nemes törekvést.
