Mountain bike - downhill
Nemcsak a szabadon eresztett kutyák vannak veszélyben a budai erdei ösvényeken, hanem az emberek is. Célszerű libasorban kirándulni. A népesebb családok helyében például kétszer is meggondolnám, teljes létszámban vágok-e neki Budának, tudniillik ha jön mind az öt lurkó, az egyiket holtbiztos, hogy letarolja egy hegyi biciklista. A Városmajornál fölszállnak a bringások a fogaskerekűre, a fenti végállomásnál már gurulva hagyják el a kocsit. Jól megtekerik, s onnantól semmi se számít; bokor, fa, szikla, turista - ugyan már.
Csak a sebesség
a fontos. Az irgalmatlanul nagyokat lehet esni kifejezés csak homályosan jelzi, hogy valójában mekkorát is lehet esni. Teszem azt, negyvennel jön le a sportoló, stabilan, magabiztosan, kikacsintva az ösvény szélén ámuló vaddisznókra, mikor is kilép elé a bokorból egy kialvatlan hajléktalan. Akármennyire felkészült is a sportember, elrántja ijedtében a kormányt, és kész a baj. Bukósisak, gerincvédő nélkül nem tanácsos a száguldozás.
Downhill - ez a sport hivatalos neve, mint a lesiklásé - a mountain bike egyik alfaja (a cross-country, uphill, triál és a paralel szlalom mellett). A hegy-le, illetve le-hegy magyar fordításokat egyelőre csak egy elhanyagolhatóan szűk réteg használja;
az igazán jól csengő, populáris fordításon
jelenleg is dolgoznak a hódeszka és a fallabda szavak megalkotói.
A hegyi biciklizés amerikai eredetű, körülbelül húszéves történet. Először éppen a downhill műfaj született meg - a tekerésbe beleunt amerikaiak földobták a pick-up platójára a versenybringákat, négyezres fordulatszámmal fölkúsztak a hegycsúcsra, kisorsolták, ki vezeti vissza a teherautót, s a többiek nekivágtak a terepnek. Egyikük tíz méter megtétele után akkorát esett, feltehetően a gigájára, hogy a Shit! felkiáltásából csupán egy rövid, nyögött s-re futotta. Aztán a társak is zakóztak szép nagyokat. Másféle bringa kéne, hörögte az egyik, miközben sebbenzines ronggyal dörzsölte homlokát. Úgy van, bólogattak a többiek, majd elmentek a helyi roncstelepre: motorkerekeket, fékeket szereztek, és a stabilitásáról oly híres tandem bicikli kettéfűrészelt vázához erősítették: megszületett az első, mintegy 20-30 kilogrammos hegyi kerékpár.
1991-ben még hitetlenkedő szemmel néztem János (a háztömb aranyifja) mountain bike-jára, kábé úgy, ahogy ő a kelet-német, vajszínű és ezüstcsatos szandálomra. Azzal kérkedett, hogy Magyarországon övé az első munntenbájk (így mondta). Nem tudom, nálunk hányan hegyi bicikliznek, mindenesetre Amerikában 15 millióan. A németeknél a hegyi biciklistákat nemes egyszerűséggel
kitiltották a hegyi utakról,
egész pontosan a két méternél keskenyebb ösvényekről.
A downhill kerékpárok elöl-hátul 15-20 centiméteres kilengést biztosító teleszkópokkal vannak ellátva - főként ettől nehéz a bicikli. A jó versenyzők, ha az atlétikához hasonlítanánk a kerékpározást, sprinteralkatúak, szemben a cross-country-versenyzőkkel, akik kenyai futók testéről álmodoznak. Az erő a nagy tömegű kerékpár megtartásához szükséges. A downhillbiciklik elején a sok kisebb fogaskerék helyett egy darab hatalmas fogaskerék van, minél nagyobb, annál jobb, lehetőleg 46-48 fogas, az átlagos hegyi bringák 42 fogával szemben.
A downhillversenyen indulónak a következő kötelező felszerelést kell viselnie: állvédős, teljes arcot védő bukósisak (full face), gerincvédők, hosszú ujjas kesztyű. Ezenfelül a könyök- és térdvédő használata is javallott. A downhillversenyzők ruhája egyébként - látszik, nem látszik - hihetetlen, mennyire tud védeni, pedig kutyaközönséges lasztexcuccnak tűnik. Mégis. Az egyik közvetítésen láttam, egy Mercedes Gonzalez nevű spanyol downhilles nő akkorát zakózott, azt hittem, meghalt, de minimum nem lehet többé gyereke - egy ugrás során levált kerékpárjáról, s mint Ikarosz röpült, röpült, valahol földet ért; a nézők bevonásával kereste a versenyigazgatóság, aztán egyszerre csak előjött valahonnan, kezébe adták a biciklijét, és hetedik lett.
Maros András
