Belgrád felé azon morfondírozunk, kinek is kéne drukkolni. A hangulatról, a szurkolókról legendákat sző a futballszerető nép: néhány éve egy bajnokin állítólag RPG-vel (vállról indítható rakétával) feddték meg a konkurens tábort.Avendégcsapatot, a Real Madridot embertelenül sok pénzből vásárolták össze, viszont gyakran játszik szemet gyönyörködtetően. Az új elnökük a milliárdos adósságot egy obskúrus, a spanyol állammal kötött ingatlanüzlettel tüntette el, ellenben náluk játszik Raúl González, hogy Zizouról ne is beszéljünk. A hazaiak viszont outsiderek a BL-ben, legjobb játékosuk a Kaiserslauternből kikopott Taribo West, aki inkább csak bóbitájáról híres mostanság, képesek voltak megvenni Tomasz Rzasát a Feyenoordtól, hazahozni az inkább csak levezető Nagy Albertet Oviedóból és Drulovicot Portugáliából. Van egy Iliev nevű, bolgárnak tűnő, de saját nevelésű cselgépük, Delibasictyal, a leginkább
Dzurják Csöpire emlékeztető,
kissé tohonya centerrel kiegészítve, aztán Sasa Ilic cséká, ezzel nagyjából vége. Ellenben szerbek, akik egyszerre tudnak szilajul és szépen, imádnivalóan és gyomorforgatóan játszani, mi pedig Hagi és Sztojcskov óta rajongói vagyunk ennek a stílusnak (Savicevic! Piksi Stojkovic! Mijatovic!). Igaz, minden idők egyik legnémetebb középpályása, Lothar Matthäus az edzőjük, tőle meg önfeledt örömfocit nemigen várhatunk.
Végül úgy döntünk, őket támogatjuk.
A helyi sportújság mellékletének címlapján "Bekam, F. Rául, Zidan, Figo és Ronaldo" űrhajósruhában egy repülő csészealj mellett, tiszta Népsport-fíling, talán csak az öt ász a kártyapakliban szimbólumot szeretjük jobban. Megtudjuk, hogy Matthäus kedvence Iliev, 500 euró a jegy a feketepiacon, és elképesztő a várakozás. Pincérünk, Nemanja is megerősíti: példátlan a szerb egység, ő ortodox Zvezda-hívő, ha meglát egy fekete-fehér biciklit, elfordul és kiköp, most mégis kinn lesz a stadionban, fekete-fehérben, mert itt a szerb nép nagy pillanata. A városban délután ez még nem érezhető, Belgrád éli megszokottnak tűnő életét. Néhány furcsaságot azért megfigyelünk: három üzletből kettő cipőbolt, a nők pedig magasak, és valamilyen okból birkózócipőben járnak (bár csak egynek volt rendes karfiolfüle - de lehet, hogy az is csak valami trendi walkman volt, és nem olyan volt a szituáció, hogy csavargatni kezdhettük volna).
A stadionnál háromnegyed hétkor már elképesztő tömeg: a szurkolók szokatlanul kis százaléka ittas, viszont meglepően nagy százaléka hasonlít Drulovicra: Korcsmáros Pál valószínűleg Partizan-szurkolókat használhatott modellként Rejtő-képregényeihez. Csülök és Tuskó Hopkins előttünk vásárol szotyit, ami kicsi, fekete és ízletes.
Mielőtt - hála nagyvonalú tá-mogatónknak - degeszre ennénk magunkat a VIP-partnereknek fenntartott Champions Clubban, megszemléljük a Real buszának érkezését és a galaktikusok bevonulását. Ronaldo mintha sántítana, Beckham telefonál, Casillas zakója félregombolva. A klubban egy helyi népi zenekar a Pedro kocsmájával, a Besame muchóval és a My wayjel csinál étvágyat a bélszínhez és a marhanyelvhez.
Bőrüléses páholyból még egyikünk sem nézett BL-meccset: alig merünk szotyizni, szemlesütve gyújtunk rá. Mellettünk két ismert német játékosügynök, őket nem hozza lázba a forró hangulat. Minket annál inkább. A stadion fekete-fehérben, a szurkolók fegyelmezetten, szektoronként megfelelő színű nejlonzsákot húznak magukra. A leggyakrabban felhangzó szurkolói nóta dallama megegyezik az Avanti Popolóként ismert mozgalmi daléval, bár a dalokat tartalmazó cédén zeneszerzőként a Zorana - A. Kobac szerzőpáros van feltüntetve. A többi dal is erre a sémára épül: a Partizan u srcu (D. Zivkovic) az Ole-oléra, a Volim crno-bele a Liverpool himnuszára, a You`ll never walk alone-ra hajaz, de felismerni véljük
a PaÛ, a bűvös sárkány
és a Hajmási Péter motívumait is. Egyedül a Volim Partizan zenéje tradicionális, a szöveg J. Bocek fantáziáját és remek címadási képességét dicséri.
A meccs kezdetére feloszlik a köd, a talaj viszont csúszós marad. A Partizan óvatosan kezd, főleg a jobb oldalon vezet támadásokat. A Real egykedvűnek tűnik, mi pedig elszomorodunk: Roberto Carlost egy szabadrúgás után hordágyon viszik le. Utoljára 10 éves korában húzódott meg. Bejön Rzasa, aki új színt hoz a játékba. A szürkét. Lothar nem engedi ész nélkül rohanni a hazaiakat: jó esetben négyen támadhatnak, de leginkább csak Iliev cselezget (meg kell hagyni, elég hatékonyan, csodálnánk, ha jövőre még itt lenne). Néha a széleken lefutnak az alapvonalig, de a beadásoknál többnyire megremeg a láb. Így is van néhány nagy helyzet: Nagy Albert egy remek passzal a kapuig gyalogolhatna, majd Casillas véd két látványosat. Nyom, nyomogat a Partizan, de mintha már lemondtak volna a továbbjutásról, a Real pedig inkább rutinból és kivárásra játszik, egy elcsípett keresztpasszból Ronaldo meg is lép, de Pantic lábbal hárít. A mezőny legjobbja Taribo West, szemmel láthatóan ő a legnyugodtabb szerb, magabiztos, élvezi a játékot, nincs rossz passza.
A második félidőben jön mindenki kedvence, Drulovic, nem értjük, miért nem kezdett, Ilievvel és Ilictyel még csinálhattak is volna valamit. A Real nem strapálja magát, és ha Ilic berúgná a végén a meccslabdát, semmi sem gátolhatna meg minket a tavalyi Zete-Manchester meccsel való tökéletes párhuzam megvonásában. De marad a null-null, ezzel a Partizan valószínűleg kiesik, a Real pedig már biztosan továbbjut. A közönség viszont teljesen elégedett, a szerbek vagy szokatlanul józanok, vagy kishitűek. Kifelé menet még találkozunk Nemanjával, szerinte ha Delibasicot fejsérülés miatt nem kell lecserélni a félidőben, máshogy alakult volna. Nem teljesen értünk egyet.
Még megnézzük a Real távozását, a mellettünk álló japán tinédzserek lelkesedése ránk is átragad: Ronnie! Zizou! David! szólítgatjuk a sztárokat, akik a kordonok között a 30 métert a buszig fél óra alatt teszik meg, rendületlenül nyilatkozva és autogramot osztva. Egy kissé tájékozatlan szerb autogramvadász hangos Figo! Figo! kiáltással üdvözöl mindenkit, aki Real-egyenöltönyben lép ki a stadionból, ez Zidane-nak tetszik a legjobban, aki kedvesen kimosolyog rá. Az autogramja alapján akár ő is lehetne. Beckham az orrunk előtt áll meg, fel is tesszük neki a frappáns kérdést a RealMadridTv kamerája előtt: Mi a személyes üzenete a Magyar Narancs olvasóinak? Szeressék a focit, és szeressék a Real Madridot! - válaszolja a nagy David, két briliánssal a fülében.
Rajtunk nem múlik: Hajrá világfutball! Hajrá Real Madrid!
Tóth Benedek
Köszönet Szabó Líviának és a MasterCardnak
