Péni István aranyérmes lett az eszéki Európa-bajnokságon

Sport

A doppingbotrányba keveredett sportoló megvédte címét.

Péni István címét megvédve aranyérmet nyert légpuskában az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság hétfői versenynapján. A kontinenstorna honlapja szerint az UTE 24 éves versenyzője a döntőben 251,3 körös teljesítményét követően szétlövésben kerekedett az izraeli Sergey Richter fölé.

 

„Az ismert körülmények miatt nehéz felkészülésen vagyok túl. Mesébe illő ez a győzelem. Európa-csúcs a döntőben, aranyérem, címvédés. Az utolsó négy lövés előtt egyre jobban megközelítettem izraeli ellenfelemet, és bíztam benne, hogy van esélyem a győzelemre. A végén mindent kiadtam magamból. A szétlövés előtt pedig már éreztem, nem volt kérdés számomra, hogy megnyerem az Eb-t” – idézte a magyar szövetség Pénit.

A mindkét olimpiai számban világranglista-vezető, tokiói kvótával rendelkező Péni az indiai világkupán pozitív doppingmintát adott, de a gyanú szerint Sidi Péter manipulálta a vitaminjait, így Pénit a nemzetközi szövetség (ISSF) felmentette. A világ- és Európa-bajnok Sidi ellen a szállodai videófelvételek alapján eljárást indított a magyar szövetség, és felfüggesztette, így ő nem vehet részt a kontinensviadalon. A komáromi versenyző a múlt héten közleményben utasította vissza a vádakat.

A férfi légpuskások délelőtti alapversenyében Pekler Zalán és Hammerl Soma is érdekelt volt, előbbinek pedig csupán két tized hiányzott ahhoz, hogy döntőbe jusson és versenyben legyen az olimpiai kvóta megszerzéséért. Pekler 626,9 körrel a 10. helyen zárt, a 627,1 körös eredmény viszont már finálés szereplést jelentett volna számára. Hammerl 622,4 kört lőtt, és ezzel a 45. pozícióban fejezte be az alapversenyt.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.