A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt néhány évben látványosan csökkent a fiatalkorúak körében elvégzett terhességmegszakítások száma. Az egészségügyi tájékoztatás szemlátomást igen hatékony is tud lenni, és ez immár bizonyítékot szolgáltat arra, hogy feltétlenül szükséges. De elégséges-e? És ha már itt tartunk, pontosan kit kell felvilágosítani, kinek és miről?
n "A tantervben már az én időmben is benne volt, hogy minden gyereknek joga van a szexuális neveléshez. De ma is vannak még tanárok, akik elmismásolják, mert nem igazán mernek beszélni ezekről a kényes dolgokról. Hogy a tanárok huszonöt évvel ezelőtt ilyenek voltak, azt megértem. De most?!?"
Ez az idézet Dan Höyer és Gunilla Kvarnström Kis fütyikönyv című, magyarul frissen megjelent kiadványának előszavából való. Hogy a svéd szerzőpárosnak sikerült-e feltalálnia a spanyolviaszt, arra még visszatérünk; a fenti kritikus megjegyzés azonban további kérdéseket vet fel, éspedig: 1. Valóban a tanárok dolga-e a szexuális felvilágosítás (erre az agyonkoptatott kérdésre máig nincs megfelelő válasz)? 2. A prüdériát vagy szemérmességet az egyes tanáron kell-e számon kérni? 3. Mit is jelent pontosan a szexuális nevelés? 4. Tényleg nem változott-e semmi (itthon és külföldön) az elmúlt 25 év felvilágosító módszertanában, és ha mégis, akkor mi?
Megfelelő keretek
Hogy a felvilágosításra szükség van, illetve hogy a legszűkszavúbb - nem dezinformatív - formájában is hasznos, abban ma, hála a kereskedelmi médiának, minden eddiginél erősebb a konszenzus a különböző szakterületek képviselői között. Bácskai Júlia pszichológus ugyanakkor magát a felvilágosítás szót sem tartja szerencsésnek: szerinte nem arról van szó, hogy egy tízéves gyerek ne lenne tisztában a szexualitás fogalmával, inkább annak bizonyos területeire vetül túl erős reflektorfény. Vagyis ilyen esetben inkább a "felhomályosítás" szó lenne adekvát - fejtegeti a pszichológus, aki szerint egyetlen osztályfőnököt vagy biológiatanárt sem lenne szabad mindenáron arra kötelezni, hogy megszólaljon a témában, hiszen egy nem megfelelően felkészült vagy nem elég határozott, nem elég rugalmas pedagógus többet árt, mint használ. Anélkül tehát, hogy bárki is le akarná írni a pedagógustársadalmat az ügy iskolai kivitelezésének tekintetében, sokan elismerik: mivel a tanárképzés nem tartalmazza az ismeretterjesztésnek ezt a szegmensét - ahogy alapesetben az osztályfőnökképzést sem -, még a legnyitottabb pedagógusok sem rendelkezhetnek azzal a kommunikációs kompetenciával, amellyel egy szakorvos vagy egy pszichológus. "Klisé, hogy az iskola a tanulók munkahelye is - mondja egy pályakezdő gimnáziumi tanár -, márpedig egy munkahelyen ritkán esik szó hivatalos keretek között magánéleti kérdésekről. Persze a hagyományos tanítási elveken működő iskolákban gyakran >>középkoriÉppen ezért előnyös választásnak tűnik, hogy a legtöbb intézmény iskolapszichológusra, illetve annak hiányában külső szakemberre, orvosra vagy civil szervezetre bízza a feladatot. A Magyar Vöröskereszt például évtizedek óta tart iskolai előadásokat a szexuális prevenció (valamint a drogmegelőzés, a dohányzás, a daganatos és az érrendszeri betegségek, a helyes táplálkozás és egyéb életvezetési kérdések) témájában orvostanhallgatók és más önkéntesek részvételével. Az elmúlt három évben a Szülészeti-nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság (SZNPTT) indított nagyszabású kampányt: az előző két tanévben az ország 1124 középiskolájából 560-ban tartották A-HA! elnevezésű szexuális és mentálhigiénés programjuk előadásait. Mint a társaság titkára, Szőnyi György egy sajtótájékoztatón nemrégiben elmondta, 2001 és 2003 között 10 százalékról 6,8 százalékra csökkent a 18 év alattiakon elvégzett abortuszok aránya az összes terhességmegszakításhoz képest. Pedig ez az arány évek óta állandó volt. Magyarországon tíz élveszületésre hat abortusz jut, míg Hollandiában például csak kettő. Az SZNPTT tudatosan felépített és fiatalos arculattal (színes grafikával, személyes üzenetekkel) rendelkező programjával 2008-ig hasonló eredményt szeretne elérni. Szőnyi György hangsúlyozta, hogy a tudatlanság az egyik legfontosabb tényező abban, hogy az - átlagosan 16,9 éves korban bekövetkező - első testi érintkezés során a fiatalok 90 százaléka nem védekezik, és a társaság ezért arra törekszik, hogy az erre vonatkozó információanyagot a nőgyógyászati rendelők elérhetőségeivel együtt a lehető legtöbb fórumon hozzáférhetővé tegyék.
Tartalom
De pontosan miből áll össze általában ez az információanyag? A standard tantervet mindenki ismerheti, de soroljuk csak fel: anatómiai ismeretek; testhigiéniai ismeretek; hogyan születik a gyerek; hogyan lehet, ha nem akarjuk, hogy szülessen, ennek, illetve a nemi betegségeknek elejét venni; ha pedig mégsem sikerült, akkor mi a teendő? (Természetesen az ismeretek primer átadása szerencsés esetben nem egy adagban történik, a célközönség 11 és 18 év közötti lányokból és fiúkból áll.)
Az SZNPTT és a Vöröskereszt érdemei tehát elévülhetetlenek, ugyanakkor felmerül a kérdés: ha már megkapta az ifjú a megfelelő és szakszerű tájékoztatást, és ennek megfelelően járt is el, kiküszöbölve ezzel a legnagyobb veszélyeket, akkor vajon nem igényli-e, hogy bizonyos témákban - szexológiai kérdések, szexuális szokások és sztereotípiák, egyáltalán az önismeret - mélyebb tudásra is szert tegyen? És itt ütközik az orvosi és a pszichológusi hozzáállás. Szőnyi György nem titkolta, hogy az SZNPTT programja konzervatív szemléleten alapul: ők, mint mondta, valójában nem örülnek annak, hogy a fiatalok ilyen alacsony életkorban kezdenek nemi életet élni, de megakadályozni nem tudják, ezért orvosi szempontból a prevenció a legjobb megoldás. A további részleteket általában a rendelőben, négyszemközt beszélik meg.
És itt elérkeztünk a "szexuális nevelés" komplex fogalmához, amelynek intézményes szükségességével kapcsolatban már nem akkora az egyetértés a közéletben. Mint Szabó Ákosné, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar oktatója egy fórumon nyilatkozta, "a diákoknak nem felvilágosításra van szükségük, hanem arra, hogy az emberi szexualitás - általános iskolától kezdve - természetes módon, saját kontextusában jelenjen meg az iskolai szocializációban". A szexuális nevelés ugyanakkor, akármilyen formában is kap szerepet az iskolai nevelésben, csak akkor lehet eredményes, ha a szülők nem tanúsítanak túlzott ellenállást. A közvélekedés tudniillik (külföldön is) már a fogamzásszabályozás taglalását is - ami ugyebár a prevenció egyik fő csapásiránya - a nemi élet propagandájaként értelmezi. Pedig tanulmányok igazolják, hogy minél fejlettebb a gyermek "szexuális kultúrája", annál később kezd bele annak gyakorlati alkalmazásába. (És fordítva: minél később kezdi el, annál nagyobb a felelősségtudata. Ez a motívum legalábbis részben megmagyarázza orvosok, pszichológusok, pedagógusok és szülők egyöntetűen normatív hozzáállását a tizenévesek szexuális életéhez mint tematikához. Reméljük, hébe-hóba szolgálnak még további magyarázattal.)
A "szexuális nevelés" mint tananyag egyik legismertebb szószólója Szilágyi Vilmos szexuálpszichológus, aki a 70-es évek eleje óta foglalkozik a téma pedagógiai kérdéseivel. Egy tavaly megjelent cikkében leírja, hogy minden erőfeszítése ellenére az elmúlt 30 évben csak minimális eredményeket sikerült elérni a szexuálpedagógia meghonosításában. Szilágyi 2000-ben kiadott egy Vezérfonal az intézményes szexuális neveléshez című anyagot, amely többek között az Egyesült Államok hasonló programját is ismerteti. Ebben a fentebb vázolt témákon felül olyan problémák is terítékre kerülnek, mint "a kielégítő nemi élet" pozitív hatásai, "a különböző szexuális életstílusok", illetve a tananyag igyekszik kifejleszteni a diákokban a megfelelő készségeket az olyan területeken, mint "az intimitás és gyengédség iránti érzék". Vonzó perspektíva, de Bácskai Júlia vitatja: szerinte nem lehet a gyereket "leszeletelni a derekától a térdéig", tehát szélesebb kontextusra van szükség ahhoz, hogy egészséges hangnemben lehessen beszélni a témáról. ' 1997-ben, a NAT segédkönyveként publikálta Magánélettan című tankönyvét, melyet később követett a Magánélettan haladóknak, majd egy tanári kézikönyv. Ezekben csak részhalmazként szerepel a szex: általában arra törekszik, hogy a diákokban kialakuljon az önismeret igénye, és megtalálják helyüket a különböző közegekben (család, baráti kör, közélet). "A kihívás egyre nagyobb - fogalmaz Bácskai Júlia. - A gyerekek egyre inkább a valóságshow-kból és a kereskedelmi tévék délutáni beszélgetős műsoraiból merítik vonatkozó ismereteiket. A legtöbb 10-12 éves gyerek tele van szorongással: félnek, hátha nekik nem lesz modellalkatuk. Ezt a jelenséget én szépségfasizmusnak hívom." A magánélettant mint tananyagot akár más tantárgyak részeként is jó néhány iskolában felhasználják - "csak" pénz és órakeret kérdése, hogy az iskola vállalni tudja-e az oktatását.
Módszertan és kommunikáció
Hogy nagyjából mi zajlik azokon az órákon, amelyeken a szexről esik szó, arról mindenkinek lehetnek sejtései. Más kérdés, hogy az egyes foglalkozások - tetszőleges szakmájú - vezetői milyen felkészültséggel rendelkeznek a kommunikáció terén: hogyan garantálják, hogy saját magukat és az órát, illetve a diákokat ne hozzák kellemetlen helyzetbe. Az szinte alapkövetelmény, hogy az ilyen órát vezető tanár soha, semmitől ne jöjjön zavarba. "Aki egy ilyen témával kiáll a katedrára, annak számolnia kell a következményekkel" - mondja Bácskai Júlia is, aki a kérdéstől és a légkör intimitásának fokától teszi függővé, hogy személyes kérdésre személyes választ adjon-e, vagy inkább azt mondja el, hogy "az emberek többségénél hogy van ez". Általánosságban nem haszontalan, ha a pedagógus fellépése tiszteletet és diszkréciót sugall, ami feltétele is egy bensőséges hangulat kialakulásának. A legtöbb, nem az adott iskola alkalmazásában álló előadó anonim, írásban beadott kérdésekre válaszol, Bácskai Júlia ilyenkor kirostálja azokat az információkat a beadványokból, amelyek szerinte elárulhatják a kérdező kilétét, és időnként maga is rögtönöz néhány problémafelvetést, hogy minél kevésbé lehessen kitalálni, melyik kérdést ki írta.
Egy másik, specifikus probléma a megfelelő regiszter hiánya a magyar közbeszédben. Gyakran fel-vetődik, hogy a fiatalok azért sem tudnak szabatosan beszélni a témáról, mert nincsenek meg azok a kifejezések, amelyeket elfogódottság vagy feszengés nélkül lehetne használni. A már említett Kis fütyikönyv magyar kiadása erre nyújt egyfajta megoldást: elsősorban 10-12 év körüli fiúknak a témával kapcsolatos kérdéseire igyekszik megnyugtató választ adni, miközben - mint azt a cím is sejteti - retorikáját tekintve a "nevezzük nevén a gyereket" stratégiáját követi, a hozzá illő képi világgal gazdagon illusztrálva. A szlenghasználat a magyar szövegben helyenként el-avult - egy prepubertáskorban levő fiatalember ritkán mondja, hogy "állati kellemetlen". Másrészt tartalmában a közhelyek mellett sok olyan érdekes információra bukkanhatunk (ilyenek például a kasztrációs félelem és más freudi elméletek túlhaladottságára vonatkozó megállapítások), amelyek eddig ritkán fordultak elő a hazai felvilágosító irodalomban.
Eörsi Sarolta
