Ability Park: Vak a poharat

Sport

A hét végén nyílt, és még több mint egy hónapon keresztül látogatható a Millenárison a 2003 óta mûködõ Ability Park, mely látogatók ezrei számára teszi megélhetõvé, milyen lehet vaknak, siketnek, mozgássérültnek vagy értelmi fogyatékosnak lenni. Van még mit tanulnunk.

Mint azt talán sokan tudják, fogyatékos embertársaink sorsa - a többség szeszélyes akaratának függvényében - igencsak változatosan alakult az utóbbi évezredekben. Lehettek szent emberek, látnokok vagy éppen otromba tréfák célpontjai. Civilizációnk sötét elõtörténetének részeként egy jó ideig éppen a - mai kifejezéssel - fogya-tékkal élõk jelentették a kor embere számára a legfõbb humorforrást, késõbb, már a magasan "civilizált" XX. században, eugenikai programok célpontjai (a bevett gyakorlat a tömeges sterilizációtól az elgázosításig terjedt - attól függõen, hogy mondjuk a skandináv szocdem jóléti államról, az Egyesült Államokról vagy a náci Németországról beszélünk) vagy genetikai kísérletek tárgyai. Eme ocsmány idõknek remélhetõleg végérvényesen bealkonyult: a feladat az, hogy mindannyian meg-tanuljuk az együttélés szabályait, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megismerjük, hogyan gondolkodnak, éreznek, milyen tapasztalatokat szereznek nap mint nap fogyatékos embertársaink. A feladat finoman szólva sem egyszerû, s aligha remélhetjük, hogy pusztán egyetlen, az Ability Parkban eltöltött óra elég lesz hozzá - ám rengeteget segíthet abban, hogy megváltozzon a hozzáállásunk.

Négy keréken

A látogató mindenekelõtt kezdheti a látogatást egy némi fizikai erõt és rengeteg ügyességet (no meg edzést) igénylõ gyakorlattal: menjen végig egy gondosan felépített akadálypályán egy kerekes székben ülve, próbálja ki, milyen lehet feljutni egy útpadkára, végigmenni egy folyton rossz irányba nyíló ajtókkal felszabdalt folyosón. Ha adhatunk némi tanácsot (tapasztalat- és ismeretszerzésben jelentõs segítségünkre volt Nagy Géza, az Ability Park vezetõje), lehetõleg az útpadkának, lépcsõnek háttal fordítsuk, és úgy segítsünk felfelé húzni - ellenkezõ irányba pedig mindig ügyeljünk arra, hogy orra ne bukjon az amúgy igen borulékony kerekes szék. És mindez csak az elsõ feladat: ezek után belemerülhetünk a teljes sötétségbe: a vaklabirintusban pusztán a fehér bot pásztázó mozgása vagy tapintásunk az egyetlen segítség, az öltöztetõszobában pedig sötétben kell megtalálni és felölteni a szükséges ruhadarabokat. A kiállítás alsó szintjén lelhetjük még a Mosolyország Alapítvány saját óriás plasztikcetjét, Moát is: a látogatócsoportok itt elképzelhetik, milyen Jónásként a cet gyomrában élni - szintén a teljes sötétségben. A gigantikus makettállat belsejében berendezett polgári enteriõr olyan, mint "odakinn", csak éppen az orrunkig sem látni, így kell tehát feltalálni magunkat a nagyszobában, a konyhában, a fürdõszobában, a vécén, s ha még nem tapasztalták volna, most rájöhetnek, hogy egy látó a sötétben alighanem hamarabb veri le a poharat.

A másféle tapasztalatok megértését segíthetik a világtalanok által bemutatott logikai és memóriajátékok is, ahol mellõznünk kell a kultúránkban oly domináns vizuális információkat, és csak szaglásra, tapintásra, zajokra-zörejekre hagyatkozhatunk. Standard középiskolai folklórelem (avagy vándoranekdota) az iskolába menet a buszon fejben sakkozó matematikatanár-házaspár - nos, a vakoknak hasonló módon kell memorizálniuk lépéseket, játszmaállásokat, az egyes bábuk pozícióját: igaz, õk meg is tapinthatják a figurákat.

Meg ne sántuljon

A siketek világában ehhez képest minden fordítva mûködik: itt éppen hogy a megszokott hangkulissza tûnik el, s marad a vizualitás, a látható (kéz)jelekbõl felépülõ nyelv és az ezt mûködtetõ képi logika.

Ha a többnyire ép, egészséges látogató helyet foglal egy kerekes székben, rájöhet, hogy a tér vertikálisan is jelentõsen beszûkült - egy mozgássérült számára mindig létezik egy kettõs zóna, amelyben már és még nem éri el az oda elhelyezett tárgyakat, s számolnia kell azzal is, hogy még egy hétköznapi társalgásból is kiszorulhat - pusztán azért, mert a feje nincs egy magasságban a többiekével.

Vakszimultán

Ha többet akarunk tudni ez ügyben, vagy éppen már létezõ tudásunkat szeretnénk egy más logika szerint csoportosítani, rögvest segíthet a bizarr neve ellenére igen tanulságos Fogyatékosügyi totó. Sokan tudják persze, hogy a jeles személyek közül milyen sokan küzdöttek fogyatékosságukkal, Beethoven süket volt, Ray Charles vagy Stevie Wonder vak (e logika szerint persze a félszemû Bowie a király), F. D. Roosevelt elnök vagy a most elhunyt Christopher Reeve (ex-Superman) pedig mozgássérült. De vajon tudják-e, hogy ki írta le elõször a siketek jelnyelvét (L'Epée abbé), s hogy ki javasolta (viszonylag késõn, az autó elterjedése után!) a fehér bot használatát (Guilly d'Herbemont grófnõ)? Vajon hallott-e arról a kedves olvasó, hogy a mûvelt és gazdag Svájcban már a húszas években kötelezõ volt az értelmi fogyatékosok sterilizációja? S vajon tudták-e, hogy a franciák katonai titkosító kódként használták a Braille-írást, ennek köszönhetõen terjedt el oly nagy mértékben, s emiatt jött létre megannyi, a vakok számára most már nélkülözhetetlen technikai innováció, így például a Braille-írógép (az csak egy adalék, hogy a Braille-írást egy cipész alkotta meg, neki és a cipészárnak köszönhetõ a pontozásos technika)? Kitalálják, mely filmek rövid leírását olvassák: "Látássérült nõ gyilkosság gyanújába keveredik és közben énekel", vagy "Egy hallássérült és egy vak egy bûntény szem- és fültanúi", vagy "Vak katonatiszt megtanítja élni unokaöccsét" s végül: "Fejszámolómûvész fogyatékos kifosztja Las Vegast"? December 5-ig mindenki elõtt nyitva áll az Ability Park, sosem késõ változni és új tapasztalatokat szerezni.

Barotányi Zoltán

Neked ajánljuk