A magyarság ősi kultúrája iránt fogékony ifjaknak néhány éve már nem csak a rovásírásverseny (Ocsú kontra búza, Magyar Narancs, 2004. november 18.) vagy a koronakutatás (István antennája, Magyar Narancs, 2005. február 24.) jelenthet kellemes és hasznos elfoglaltságot, a Baranta segítségével immáron szellemük mellett testüket is edzhetik.
Közel 15 éve folyik a történelmi magyar harci testkultúra felélesztésének kísérlete, önálló magyar harcművészeti irányzatként - újságolja büszkén a hivatalos sportági közlemény. A sportág bölcsőjének számító Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE) működik a Honvéd Zrínyi SE Baranta szakosztálya. Az edző, Vukics Ferenc százados (egyben a Baranta tradicionális magyar harcművészet egyik alapító személyi-sége) a Pedellusnak kifejtette: a távol-keleti küzdősportok mellett a Baranta valódi újdonságot hoz a harcművészetek világába, mivel sajátosan értelmezett harci technikákat, közösségformáló módszereket és oktatási eljárásokat alkalmaz. A nevezett sportban nem a szabályos gyakorlatok elsajátíttatása a cél, hanem inkább a "kreativitás kikényszerítése". Vukics úgy véli: a magyar ember nem képes merev dolgokra, ezért a Barantának nincsenek is formagyakorlatai, tánc van helyette. Éppen ezért a keleti harcművészetekkel ellentétben "itt nem a mester másolása a cél". A barantázók "fokozatát" sem az öv színe jelzi: ősi magyar állatneveket (az állat ereje szerint) kapnak a teljesített vizsgák során (Borsuk/borz, Burk/farkas, Bars/párduc, Kaplony/tigris). Mint Magyar István szakosztályvezető elmondta, fontos különbség még a praktikum keresése: a magyar ember régebben kerülte a felesleges mozdulatokat és a felesleges beszédet, így a Baranta művelői a kung-fusokkal szemben
nem állnak neki hadonászni
és vijjogni, amikor az ellenfelet meglátják. A Baranta művelői a más harcművészetek képviselőivel szemben elsősorban a bizonyított teljesítményeket fogadják el.
A Baranta Vukics beszámolója alapján a konfliktusok, viták erőszakos, de vér nélküli elintézési módját jelentette a múltban (például egy törvénysértés "rendezését"), a gyilkolásra irányuló formáját Böllön néven oktatják. A sportág művelőinek számát Magyar István 2000 főre saccolja (a Honvéd SE 110 taggal büszkélkedhet), a hazai csapatokon túl Erdélyben alakult még néhány egyesület. A szóban forgó küzdősport két szakágra osztható: lovas (Ráró-Baranta) és gyalogos (Thug-Baranta) formája létezik. Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy a két mozgásforma élesen elválna, a gyalogos szakág művelőinek számot kell tudniuk adni alapvető lovas ismeretekről és megfordítva. Mindkét szakág többféle jártasságot kíván meg művelőitől: a gyalogos barantázók az állóképesség és erőfejlesztő gyakorlatok mellett például többféle birkózási, vívási, hajítási, íjazási technikát tanulnak. Egy oktatói vizsga megszerzéséhez 34 különféle vizsgaelemből kell teljesíteni a megszabott minimumszinteket a vizsgázónak. A botvívási gyakorlatokat volt alkalmunk a ZMNE tornatermében nyomon követni: be kell valljuk, nem szívesen találkoznánk nagydarab, dühös, esernyővel rendelkezdő barantással. Igaz, semmilyen más nagydarab, dühös, esernyővel rendelkező fiatalemberrel vagy ifjú hölggyel sem.
A Baranta 1993-as létrejöttét hosszas történeti kutatómunka előzte meg, lelkes sportbarátok görög, perzsa és egyiptomi írásoktól, a hunokról szóló kínai, latin és görög feljegyzésektől, valamint az avarokról szóló elbeszélésektől és régészeti leletektől kezdve Mátyás király levelezésén át a Habsburg korabeli rendeletekig, sőt a közelmúlt bicskás hagyományáig vizsgálták a törté-nelmet. Kutatásaik alapján úgy vélik, a szer-vezetten működő magyar harci kultúra a 7-12. század között élte virágkorát. A Barantában három kiemelkedő időszakot tartanak nyilván: a vándorló állam, az Árpádok és a végváriak időszakát. A Baranta képviselői szerint a XVI. század elejétől megindul a magyar kultúra kettéválása. Ettől kezdve a magyar sajátosságokat csak a népi kultúra őrzi tovább, a nemesi (a harci kultúrát is beleértve) egyre inkább nyugati jelleget ölt, a harci jellegű tudásanyag "a társadalom perifériájára sodródik".
A Baranta Szövetség honlapján található információk szerint a sportág szűkebb értelemben véve a 19-20. századi magyarság kiképzési formáira épül, de a magyar harci alkalmazások első képviselői korábbra datálhatók: Padányi Viktor írása alapján őket az évezredekkel korábban élt kasszu és szabir népeknél kell keresnünk. Némelyekben ugyan kétségek ébredhetnek, hogy a magyarság és a magyar kultúra kapcsolódhat-e ezen népekhez, a szövetség szerint "ez a kétség azonban a finnugor elméletre százszor igazabb kell hogy legyen". (A finnugor elméletre vonatkozó kételyekről lásd bővebben: 'svita, Magyar Narancs, 2004. október 28.) Akárhogy is, a szövetségi álláspont szerint "az nem vitatható el, hogy a szkíta (csak a görögök hívták így), hun, avar kultúrának és életmódnak Európában egyetlen örököse van (maradt), és ezt az örököst magyar embernek hívják".
Egy Vukics Ferenc által a Pedellus rendelkezésére bocsátott dokumentumból megtudhattuk: a Baranta célja többek közt a hagyományos és egészséges magyar élet-vitel ápolása, elsajátítása. A Baranta az em-lített dokumentum szerint "szerteágazó ismereteinél és ősi gyökereinél fogva al-kalmas arra, hogy újraalapozza a magyar kultúra szétzilált közösségi környezetét és szellemi mozgatórugóját. A mozgásos kultúrában és szellemi erejében ránk hagyo-mányozott örökségénél fogva a legrégibb harcművészetek közé tartozik. Miután művelőinek (magyaroknak) a kreativitása és a testi mozgásokra való genetikai alkalmassága (sic!) adott, így csak rajtuk múlik, hogy milyen színvonalra emelik. (É) A Baranta megtanít életmódszerűen magyarul élni."
De milyen is magyarul élni?
Vukics Ferenc kérdésünkre elmondta, a magyar ember a mellérendelt gondolatiságban működik, a piramis rendszerű gondolkodás idegen a természetétől. A hierarchikus gondolkodás nyugati találmány: Nyugaton nem merik kibontakozni hagyni az egyéniségeket, mert félnek, hogy akkor nehezebb lesz irányítani őket. A mai korban az ember tudatlanságban van tartva, különben nem lenne olyan könnyen vezethető. Kérdésünkre, mely szerint folyik-e "filozófiai nevelés" az edzéseken, Magyar István elmondta, hogy az elvégzett munka elsősorban életmódra történő felkészítést jelent, és az ősök tiszteletére tanít. Vukics Ferenc kifejtette: számos alulról jövő kezdeményezés alakul napjainkban, amelyek tagjai hasonlóképpen gondolkodnak a világról, mint a Baranta művelői, egyfajta szellemi hátteret adnak a mozgalomnak. Vukics szerint a mai fiataloknak meg kell tanítani, hogy milyen a magyar ember, a cél, hogy a gyerekeiknek már természetes tudásként adhassák azt tovább. A magyar hagyományok elsajátítása egyébiránt a legelfogadóbb, legtoleránsabb nemzetté teszi a magyarságot, természetünknél fogva ilyenek vagyunk, és ez jó, hiszen jól tudunk adaptálódni a változásokhoz. Hála az égnek, a hagyományok elsajátítása ma nem túl nehezen hozzáférhető: az említett szellemi közeg működik, táborokban, összejöveteleken, bemutatókon "híres előadók" oktatják az érdeklődőket, egyfajta "szabadegyetemként" működik a rendszer. Vukics így fogalmaz: "Nagyon igaz az a mondás, hogy a magyar embernek nem múltja van, hanem jövője."
