Transznemű sportolók többé nem indulhatnak a FINA női versenyszámain

Sport

A döntés Budapesten a Puskás Arénában, rendkívüli kongresszuson született.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kizárta annak lehetőségét, hogy transznemű versenyzők induljanak női szakágakban. A szervezet vasárnapi tájékoztatása szerint vezető testületének javaslatát a Magyarországon zajló világbajnokságon, a Puskás Arénában rendezett rendkívüli kongresszuson 71 százalékos többséggel fogadták el a küldöttek.

A számos jogi szakvélemény figyelembevételével előkészített döntés lehetetlenné teszi a transznemű sportolók részvételét a női számokban, miután a szabály kimondja:

akiknél egy meghatározott korban (12 év) bármilyen formában beindult a férfi hormonok termelődése, kizárólag a férfiak mezőnyében indulhatnak a későbbiekben, függetlenül az aktuális nemi identitástól, vagy az aktuális tesztoszteronszinttől.

A kongresszuson elhangzott, hogy a FINA nem kíván senkit sem kitiltani a versenyeiről, azaz azok nyitva állnak bárki előtt, bármilyen neműnek is vallja magát, ugyanakkor kiáll a női szakágak mellett, és tudományos alapon szabja meg, hogy a hölgyeknél kik vehetnek részt a FINA által rendezett viadalokon. A FINA egyúttal munkacsoportot hoz létre egy úgynevezett "nyílt kategória" megalkotására.

A nemzeti szabályozások ettől eltérhetnek, viszont a FINA égisze alá tartozó versenyeken – világbajnokságok, olimpiai játékok – a most elfogadott szabály érvényes.

(Címlapképünk illusztráció.)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.