Tűsarok: A Magvető gondozásában jelent meg a kötete. Nevét - pontosabban álnevét - addig nem ismerte a szélesebb közönség. Kezdetektől fogva álnéven írsz?
Aletta Vid: Zömmel igen. Csak néhány versem jelent meg saját névvel. Ám nem esztétikai indokokból választottam álnevet. Sokkal inkább azért a név- és egyben személyiségváltás, mert számomra egészen más állapot a versírás. Az alkotó egészen mást tud, mint az úgynevezett "magánember". Amikor írok, máshogyan, mást látok, nem a hétköznapi énem ír. Mindebben persze benne van az is, hogy jelen esetben nem arról van szó, hogy egy jól ismert alkotó felvesz egy másik nevet, hogy kis időre annak a bőrébe bújva írhasson. Tavaly nyáron gondoltam először komolyabban arra, hogy jó lenne egy kötetet összeállítani. A Magvetőhöz vittem az anyagot, ahol a szerkesztőknek alapjában véve tetszett a dolog. Kiválogatták, melyikek lennének megfelelő színvonalúak, tizenöt-húsz maradt meg a szelektálás után - és én szeptembertől kezdve gőzerővel írni kezdtem, hátha...! Azelőtt jóval kevesebb befektetéssel ugyan, de írtam verseket, időnként meg is jelentem velük itt-ott, de igazából nem volt súlya az ügynek. Tavaly tavasszal azonban kezdtem máshogy nézni a verseket, kezdtem komolyabban, igényesebben foglalkozni az írással. Addig túlságosan belülről írtam, megbocsátóbb voltam a hibákkal, a túlírással szemben, tavasztól viszont sokkal kritikusabban tudtam ránézni arra az írásra is, amit történetesen én hoztam össze.
T: De mégis, kicsoda Aletta Vid? Egy külföldi nő vagy egy magyar férfi?
AV: Hát ez az. Azzal, hogy egy női és egy férfi- név egymás mellé kerül, bármit írhatok. Komponálhatok férfi- és női hangra egyaránt. Ez persze eleinte nem volt ennyire tudatos. Az ember ír valamit, ami megszólal valamilyen, férfi- vagy női hangon. Szeretném azt a lehetőséget megtartani, hogy bármely szerepre írhassak, illetve az olvasó maga dönthesse el, hogy milyen nemi jelleggel ruházza fel az olvasott szöveg alapján az írást.
T: És mit csinál az a személy, aki az álnév mögött van?
AV: Jelen pillanatban csak irodalommal foglalkozom, és elkezdtem színháztörténetet tanulni egy-két éve. A dráma meglehetősen érdekel, biztos valahol ez is belejátszik abba, hogy férfi és női alakmásokat egyaránt választok magamnak. Párbeszédes gondolkodásom van, a párbeszéd pedig logikusan több alakot feltételez, mindenféle szerepekkel.
T: A női szerepekben is épp elég nagy és sokoldalú játéktér adódhatnaÉ
AV: Ez nekem nem elég. Ha látok egy helyzetet, vagy megjelenik előttem egy szituáció a saját szereplőivel - férfi, nő -, akkor minden szereplő agyával megpróbálok gondolkodni. A líra elvileg egy hang, hát nekem kapásból minimum kettő van. A nemiség korlátjait meg talán le lehet hámozni magunkról. Remélem. Szerintem ez így működőképes, de persze az is lehet, hogy mégsem, bár, Shakespeare például egy egész rendes kis szerző, és milyen jó női szerepeket írt.
T: Ez még csak nem is feminizmus.
AV: Ez a rész engem nem foglalkoztat túlságosan. Nem feltétlenül feminista az, aki úgy gondolja, hogy nőként és férfiként egyaránt emberként kell élni. Elsősorban egyének vagyunk, ha nő, ha férfi, és megpróbálunk az adott körülményekből - úgy is mint élet - a legtöbbet kihozni.
T: A fülszövegben az áll: Aletta Vid költő. Ugyanezen a helyen költőnő megjelölés is állhatna?
AV: A költőnőséget én nem tudom. Pontosabban nem tartom magam költőnőnek, de ha éppen annak titulálnának, lehet, hogy nem is zavarna. Bár az igaz, ha az úgynevezett költőnőkről beszélünk, legtöbbünknek rosszul megszerkesztett szövegek, érzelgős versek jutnak az eszébe. Ez nyilván nem véletlenül alakult így. Hogy a fülszövegben a költő megjelölés álljon, az szerkesztői döntést tükröz. Engem ez a része az írásmentiségnek nem érdekel. Viszont szerencsére e mellé a név mellé a költőnőt ösztönösen nem szokták hozzábiggyeszteni. Azért mégis szerencsére, mert ahogy utánagondolok, tény, hogy bennem is motoz némi előítélet, ha női szerzőséget látok. Természetes módon egy nőnél esetleg más dolgok domborodnak ki, a hangsúlyok áttevődnek, de a nőiségnek mint választóvonalnak nem szabadna érvényesülnie. Néha úgy érzem, a nőiség címke, védőpajzs a valódi kritika ellen. Remélem, ez a név véd mindezek ellen.
T: Tehát egyértelműen irodalmi prekoncepció a női írókkal szembeni szkepticizmus?
AV: Van némi fenntartásom. Bár igaz, hogy a kortárs női írók között vannak nagyon jók, de a legtöbb jó költő sajnos férfi volt, akárhogy is nézzük. Nálam ráadásul ez úgy alakult, hogy, ahogy olvastam a verseket, az általában férfihangon szólt, hisz az volt fölötte, hogy írta, teszem azt, Kosztolányi Dezső.
T: A saját hangját mitől érzi másnak? Mitől női és honnan férfias?
AV: Az első ciklus szerepverseihez nincs mit hozzáfűznöm, ott a sorok választ adnak a kérdésekre. Viszont a kötet második ciklusa zömmel gondolati verseket tartalmaz, ennek nagy része bennem nem női hanggal íródott. A különbség részben ilyen tematikus alapon tetten érhető.
T: Hogy teljesen "védett" legyen, nem az lett volna a legideálisabb, ha egyáltalán semmilyen fórumon nem mutatkozik?
AV: Igaz, de remélem, hogy mégsem a név a legfontosabb. Ezek mégiscsak versek, remélem, hogy elszakadnak tőlem, és megállnak a maguk lábán.
Karafiáth Orsolya
