D´ERROR: Miféle fénybe? (kb. Füst Milán)

  • 2000. augusztus 24.

Szex

A stílus: lehet itt kicsit jagecsos a "szépernő", a "mitjárok" réven, de megvámolandó, ahol komolyra fordul, rendes névírással, jobb mélyhegedűvel, mint a látszólag csellóöblű krumpli, bunkó, mely - lisztessé bár, finom - de használhatatlanná omlik szét rövid főzés után. Jobb csellót, jobb mélyhegedűt annak a tévedésnek, mely nem ragacsol maga-mókájaként, hanem azzal a terroros követeléssel lép fel durván, hogy

A stílus: lehet itt kicsit jagecsos a "szépernő", a "mitjárok" réven, de megvámolandó, ahol komolyra fordul, rendes névírással, jobb mélyhegedűvel, mint a látszólag csellóöblű krumpli, bunkó, mely - lisztessé bár, finom - de használhatatlanná omlik szét rövid főzés után. Jobb csellót, jobb mélyhegedűt annak a tévedésnek, mely nem ragacsol maga-mókájaként, hanem azzal a terroros követeléssel lép fel durván, hogy

Tessék Fiacskám

Szó Szerint

Érteni És Megérteni.

A kabóc´ hangja, kedves S., kinek ezt küldöm, egy nap azért el fog hallgatni; mert Totyinak legalább 8-9 évet kívánok és remélek, rossz a helyzet. Nem azt írom, szar, valg, pics. Azt írom: élni, valahol, valahogy, valami foglalkozási ártalommal; ilyen hivatással, mint az enyém... De nem folytatom.

Tömörség helyett inkább részletezem. Egészen kis darabját.

Tehát most ez még - kedvencxek, Kukorellyt idézem, tippeljetek, hány kötlő lesz, bocsánat, költő, így, eddig volt Ernyev Szep, Olányi-Koszta, Füstöl Milánó. (Ez volt vésve egyetemi padomba, ama teremben adott elő a sekszpirológus, az amakkori.)

Milánóban különben pocsolyákon, vállukon-hordott-árus szőnyegkereskedőkön, koldusokon és reménytelen kedvszegettségeken át kimentem az ügetőre, az első két futamot - ez volt az! - elvben megnyertem, de az olasz pénzt nem "érzem", és különben is. Még rémesebb volt az a pár milánói nap! Oly korszakom lecsengése (ó, ó!), amely nem tér vissza, ne is térjen. Nem is hagyom. "Inkább a halál." Dömi Főmedvémék és a Kártyabajnokság, a házi miatt, persze, örökké kéne élnem. Lábatlani papírgyári Lábatlan, kezetlen nem, kéz kell az íráshoz, a fizikaija a legjób, mechanikus vagy villany írógép kell, mert ha Lenin mondása megdőlt is - kéjjel, olcsó kéjjel harsogtuk: szovjethatalom plusz az egész ország villamosítása; pénzed megkapom, plusz a holnapi ugyanily viszontlátásra; még más kéremperkérem -, azért áll az az alaptétel, melyet a sosem érthető fizikából tanultam, innen nem is folytattam:

"nyugalmi állapot

vagy egyenes

vonalú, egyenletes mozgás..." Ez az üdv.

Életre átfordítva azonban ez nehezebb: Weöres írja, "nyugmozgás", sőt kegyetlenebb felismerései is vannak, mint például hogy a hettita mindenkiről azt hiszi, hogy hettita, a sirály viszont, ha jön egy másik sirály, úgy érzi, az nem igazi sirály.

Ez az irály kifejezheti-e a világ öröktragédiáinak egyikét, hogy (ah, ártatlan Iskola-világ, mégis) Piskolton az nem Miskolcon, hogy a lóhányattatás nem szerelmes regény (holott valami volt benne, csak ezt senki sem tudhatta), volt, ami volt, elmúlt, ez a kifejezésmód alkalmas a világnak? Ha W. S. mester kifejezési módját még magunk is piszkáljuk? Ha képesek vagyunk azt mondani, a régi "így-ahogy-vagytok" szellemű emberek (Ottlik Gézáné stb.) a magyar lóversennyel nem az igazi lóversenyt ismerték?

A munka szürke pokla, melyből - Füst Milán ekképpen - nem lehet kijutni semmiféle fénybe, magában hordja-e a hettita-sirály világfelfogást? Vagy Milán úr még odább járt, még tovább jutott?

Vannak gyanúk.

Írországba

utaztam

tavaly októberben,

szándékkal nem emelem ki a célhelyet, nem lehetett kihagyni azt a repülősdit, állítólag olcsósággal volt. Hát nem tudom. Mivel már vetéltem el dublini utat, visszatérítés nélkül, s ezt gyakorolni nem akarom, a sirály és a hettita mellé azt a füstmilán-lapidárium tételt, tételkedést, kételyt veszem fel, hogy én nem akarok többé... nem is fogok... nem "repülni" nem akarok és nem fogok, de eleget tenni ily bonyolult folyamat részkötelmeinek, kibírni ily sterilség körülményeit, mint ami a repüléssel együtt jár, nem fogom.

Ha Szpéróm életében még (veréb, 1977-1988) némi hettita-sirály elegyességgel néztem fel gépekre, sőt éjszaka Duinó környékére is akartam volna érkezni (Trieszt, a csudás) 1989-1996 között (1997-ben már kényszerből, belső kényszerből mentem ki Angliába valami film dolgában, s utána másfél év kellett, hogy elhajtsam a dolgot, 1999 Írországa után ez megvan, merőben különleges osztagaként önmagamnak megyek csak ki majd még egyszer, ha közelebb nem sikerül megoldani ezt; például Bécs fogadóirodái?), igen, még Duinó is volt, Amerika, Ausztrália nem volt, soha, nem lesz, ma ez mind: pfuj. Ki se bírok pár óra ily sterilitást, ez van már a bécsi vonattal is. Maradnak a csarnokok; nincs "időpontom" senkinek, leszámítva az olyan barátságokat, jóbanléteket, melyeknek a találkozás úgy része, mint Észak-Írország, Skócia, Wales focicsapata a nemzetközi színtérnek. Ezek apró nemzetállamok, igaziak a maguk állagában, de akivel ez megszűnt vagy nem jött létre, vagy - kíméletlenül a pontosságot! Stendino a rőt-svarcból - is meg is alapon vala, hát nem. Nincs hely, nincs idő. Kilépek az utcára, lottónál nagyobb probléma, probléma, ez az, merre menjek. A fák levelei, egy csavargó eltűnése, egy eldobott csikk: ezek igen! Valósak. De hogy északilag, délileg, alagútilag, lánchídilag - nekem kényszermegoldás. Egyik se az igazi. És végképp nem szállnék föl helyből egy helikopterrel.

Akkor ehhez képest a reptér, utazás. Nem!

Másfél nagy év volt, de ki mondta, hogy nekem - harminchárom és fél év után -, igen,

hogy nekem bármi kijár!

Senkinek se "jár ki" semmi. Maximum "vonat jár be", brr, "vonat jár ki". A kijárásokat (szerveknél) végképp hagyjuk, lásd építész barátunk, éljen.

Másfél év még a magam mértékével mérve is, gajdolom, én vénember, nem "legyen jó fiú" jeligére, ami bűvöletes csarnokisága a létnek, nem gajdolom, ősbarom, hogy én mit és milyen rangú szerzők javára csináltam, és ha kell, hogy legyen "kitalálva szerkezet", lett, magamé, ha kell, hogy "legyen valami Európából" (brr), lett (a lovak pl., és képzőművészet, könyvek stb.), és mi lett, a vége? Egy kihajíttatás, egy ötszörös megtizedelés, számos rossz buli, fanyarság, csak-azért-is-ezmegaz, pimfségek, lehurítások, mellőzések, és állítólag a kedves "D´ERROR" mindenki magasztaltja, hol?

Ez lett. Engem (Fiacskám, Lányocskám) Igazába Senki Se Akar Úgy.

Közeledünk Füst Milánhoz. (", bár a porban lábnyoma lehetnék, idézem W. S. mestert, ki ezt Shakes- és Velaz- mesterekről írta. Én Kosztolányi, Füst, Szép, majd még kitalálandó két költői feltétlenről, és ha folytatódik beszámolóm boldogtalan ingere... minek csinálni bármit is? kérdi Ottliknál Halász Petár, és - lehessek nagyralátó - én tényleg mondhatom: szarnak kell bármit is csinálni! Ki kellene halni az emberből a csarnokjárás mellett mindennek, de hát... ahogy a szerelem kihalt, Mitya, így Kátya, mégis működik szerve magányosan... az írás is ilyen mód sül el. Dosztojevszkij.

Félresöprendők az érzelgősebb felhangok. Ló-ügy: "és diszkréten elhallgatod, mennyibe játszottá." Bolond is kiszámíthatja, nem? De

a hettita-sirálykodás

velejárója már csak ez.

Röviden, címszó alá: a ló azért volt, mert -

hogy kellett az élet ütőere közvetlenül,

a lóval azonnal vesztesz vagy nyersz,

nem is a vesztés s a nyerés számít,

egy rendszer számít,

be tudunk zuhanni az abszolútum csapdáiba, kiébredünk,

élő dolog,

összefüggő dolog,

nem függ össze más személyekkel, nem függ Graston Béla vagy Leszenyi Amália vagy Gruff Ödön kiadóktól és a többi.

De Füst Milánra térve. Nem lehet elégszer idézni (esszékötetében is ott van, vettem is, írtam ezt az egészet, de nem lehet ezt eleget írni, nem lehet elég cita): ama Gallimard-kiadás utó-, illetve előszó-önéletrajza. Melyben nagy helye van annak, hogy visszatér nyomorú ifjúsága színhelyére Füst Milán, és ott csak néz. Be a rémséges udvarba, a vörhenyes délutáni fénybe. Már "megvan". (Egy barátomról, Tandori Dezső nevűről írta a tollat különleges - de rá jellemző, sokszor jellemző - szeretéssel megnyomó K. Mihály úr, hogy eme T. D. úgy írna, hogy "megvan". Ezt idézgetjük itthon.) Evidencia lótörténet volt egy Egan nevű zsoké 11/1-es nyerése nekem, de hagyjuk ezt, eszembe sem jutott Eganról. Megvan, K. Mihály. Ellenben Füst:

"...s a feljárat éppoly reménytelen, mint egykor" volt. "Hogy volt ez lehetséges vajon, hogy valaki ebből a vörhenyes szomorúságból és reménytelenségből" (másfél évem lelkieredménye, szik) "mégiscsak fel tudott vergődni valahova? - kérdeztem magamtól. - Micsoda erőfeszítés kellett ehhez, nemde!" (Nálam a "nemde" se mentené tova az önszeretet gyanúját; könnyű a régi klasszikusoknak.) "A szürke poklok legmélyét kellett ehhez megjárnia nyilván... - Ezt gondoltam", idézem kissé rövidítve. "De aztán azt is megkérdeztem magamtól, hogy hát hová is emelkedik az ilyen. A fénybe?"

(Hány év van még hátra, számlálni kell mindig a napokat, írja Szép Ernő... Mi ez az emelkedés?? Mi lesz a süllyedés? A cél?

Szép kis cél!)

"- Milyen fénybe?

- feleltem magamnak azonnal. - Semmilyen fénybe."

S én akkor még ezt is eltévesztettem, rosszul idéztem.

De D´ERROR is a nevem.

Mondom, nem kéne. (H. P. jeligére. Elkártyázgatnánk otthon. Csak ki tudja, Antibes-ban hogyan élt Halász Petár? Jó, de Sta‘l mesterről tudjuk: kiugrott negyvenvalahány évesen műteremvárából a halálba. Sikerei teljén. Meg tudom érteni, bár nem menne.)

Mondom itthon, még: nem volt kutyája, se macskája, verebe, egere. (Vártam: honnéttudod? De nem ezjött: voltfeleségenégygyereke... Hát volni volt.) S: "Ja, pont eeee-zt mondtam...!"

Milyen is az a semmilyen fény? Szürke nap volt...

...???

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.