Avárosban, ahol 280 évvel ezelőtt Bach lett a kántor, majd 27 éven keresztül vezényelte híres gyerekkórusát a Szent Tamás-templomban, és ahol az 1960-70-es években a leglátványosabb KGST-expókat rendezték, most nemzetközi játékfesztivál és -vásár van, tyútyú meg zzrrpprr, a második legnagyobb a Los Angeles-i után. A lipcsei játékvásár négy napja alatt egyáltalán nem hivatalos adatok szerint a látogatók 480 milliószor nyomtak le mindenféle tűzgombokat, összesen 32 dioptriát romlottak a szemek, és semmi gond nem volt a gyerekekkel.
A ratatafesztivál a város szélén pöfög egy sportcsarnokban, előterében, térdig érő bokrok és kölkek között kolbászsütők vesztegelnek (bratwurstból van a kerítés), közvetlenül a főbejárat előtt pedig egy négyzet alakú tó vagy medence, mindenesetre élőlény nincs benne, csak egy kevés aprópénz. A belépőkarszalag színe a korral változik: a 18 feletti öreg orkok pirosat kapnak, a 14-et betöltött tini nindzsák zöldet, a legkisebb koboldok kéket. Odabent ugyanis vannak korhatáros játékok, ha valaki például mindenáron meg akarja nézni, amint egy kompunő szanaszét dobálja ruháját a monitoron, és felvillantja keblét, amit sebészek helyett grafikusok dekáztak ki, előtte piros szalagot kellett húznia.
A sportcsarnok két hodályból áll, közöttük csőszerű folyosókon ömlik a nép ide vagy oda. Balra csakis tizenévesek, de nem ám unatkozó junior yuppie-k, hanem rossz ruhájú, tompa szemű gyerekek, arcukon látszik: ez a nap boldog lesz. Ha Budapesten csak közel van a Vidám Park és az állatkert, itt mindjárt egyberakták a kettőt: az első pavilonnál a játékosok üvegketrecbe bújnak, a kezükkel kalimpálnak, a kívül álló néző pedig nevet ezen. Közelebb sodródva rájövök, mi a móka oka: a játékosok képe a ketrec mellett egy monitoron látható, mozdulataikkal a képernyőn feléjük repülő nagy darazsaknak sóznak oda.
A következő bolygón
fiatalemberek hevernek
nagy fehér ágyakon, és közben matatnak az ölükben. Fejük felett, a mennyezetre széles plazmatévéket ragasztottak, de a tévékben nem pornó megy, hanem valami finomkodó lövöldözés, és a játékosok kukija is konzol.
Néhány méterrel arrébb, egy khaki színű sátor bejáratánál aztán majdnem beüt a szerelem: egy terepszínű mackóba öltözött, zöld-feketére festett arcú lány, miközben átad nekem egy "Corea, the forgotten conflict" feliratú szórólapot, mintha rám mosolyogna, de akció nincs - beljebb lök a kíváncsi sereg. A sátorban félhomály van, fejem fölött és oldalt, a falakon dzsungelművirágok, a lövészárkokban lépten-nyomon ifjú logisztikusok tervezgetik monitorjaikon, hogyan lehet a leggyorsabban kiontani a sárgák belét.
Korea mellett a Nokia-palota található: a kapujában egy házi tetkót tennének rám, nem fogadom el, mert félek, otthon még elcsábulnék, és megbillogoznám magam egy Nokia-jellel. A Nokia-palotát az NGage-nek szentelték, bent hosszú padokra kuporodva lehet játszani kalandjátékokat és baseballt ezzel a telefon méretű "kvarcjátékkal". Megfáradok, leülök a Nokia-lócára, de az NGage-et nem piszkálom. Valahonnan, valahogy mellettem terem egy ragyogó szép, szőke Nokia-lány. Szorosan mellém csúszik, megkérdezi: "Nincs kedved játszani?" Érzem: egyre mohóbb leszek, beadnám a derekam, meg is markolom az előttünk lévő NGage-et. A lány, mint egész nap, mosolyog, szemembe néz, és magyaráz: ez itt a passz. Ez itt a rövid, ez meg a tért ölelő. Ez itt a tűz.
A jobb oldali hodályban már nem csak az ujjaink dolgoznak - itt majdnem maga az élet tombol. Lehet focikapura rúgni, és a gép megmondja, mekkora gól lett volna, ha a kapuban állt volna valaki, és igazi focipályán rúgjuk. Lehet szobatekepályán gurítani, és a gép megmondja, hány bábut találtunk volna el, ha lettek volna bábuk. És lehet nagy kivetítőn távirányítóval italok képére bökdösve koktélokat keverni, majd a kivetítőn megjelenő haver böfögéséből megállapítani, hogy ízlett volna, ha igazából keverünk koktélt igazi barátainknak.
A terem egyik sarka a kicsiké. Felcsavart székeken ülve, három-négy évesek bökdösik a színes klaviatúrákat. Egyikük valami háztáji PC-játékot gyömöszöl: egy kiskrapekot irányít, aki a képernyőn föl-le szaladgál a kiskert és a baromfiudvar között. Itt el is időzöm egy kicsit, mert még soha senkit nem láttam joystickkel csirkét etetni. A szomszéd gépnél egy legfeljebb két és fél éves kisgyerek ül, a Micimackó programmal játszik. Mellette apukája nézelődik, amikor kisfia már vagy két perce erőlteti Róbert Gidát, hogy haladjon át háza falán, besegít, megnyom néhány gombot, Róbert Gida megfordul, és minden okés. Az apa aztán unott arccal nézelődik tovább, rá itt semmi szükség, nincs mese.
Nagy Sebestyén
