A gall statisztikák szerint évente több mint tízezer 17 év alatti francia lány szakítja meg nem kívánt terhességét. A 14 éves fiúk legalább kétharmada nézett pornófilmet, de nem biztos, hogy meg tudnák határozni, mikortól járunk valakivel. És ez nyilvánvalóan nincs így jól.
A Cité de la Science et de l'Industrie három hónap alatt 120 000 látogatót regisztráló időszaki kiállításának koncepciója egy képregényből származik, melynek szerzője a genfi Philippe Chapuis, azaz Zep. A Led Zeppelinnek adózó művésznév még tizenéves korából és egy saját gyártású magazinból ered; körülbelül ennyi idős lehet leghíresebb teremtménye, Titeuf is, aki a kilencvenes évek elején "született", és mára 11 önálló albumot tudhat maga mögött, sok millió eladott példánnyal. A frankofon képregények gyereksztárja - Charlie Brownhoz vagy az argentin Mafaldához hasonlóan - átlagosnak mondható kiskamasz, akinek érdeklődési területét tömören összefoglalja első kötetének címlapja: Titeuf nadrágjának tartalmát vizsgálja szégyenkezve egy iskolai szertár sötét zugában, háta mögött a falon egy férfi nemi szerv óriás rajzával. A felirat: "Isten, a szex és a nadrágtartó". A sorozat következő darabjának elején égőpiros arcú hősünk és higgadtabb barátja egy bokor mögül figyeli, ahogy egy fiatal pár a szakirodalom szerint legelterjedtebb pozícióban enyeleg, bár még ruhástul. "A szerelem nem valami tiszta..." A látszat ellenére Titeuf körülbelül épp annyira szemérmes és kíváncsi, álmodozó és pragmatikus, mint az általunk eddig megismert kilencévesek többsége. És a mű, amelytől a kiállítás címét és lényegét is kölcsönözte, egy nagyon alapos kis kézikönyv, amelyben a tudományos és praktikus információkon túl olyan alapvető értékeket is sikerült közvetlen és közérthető stílusban rögzíteni, mint a tolerancia, a tisztelet, az egyenlőség vagy az odafigyelés igénye. E könyvecske a 2001-ben megjelent Guide du zizi sexuel, azaz kb. minden, amit a kisfiad/lányod tudni szeretne a testről. Hosszabb magyarázó szövegeit Héléne Brunner, Zep élettársa jegyzi - ezekre felesel oldalanként néhány képregénykocka.
Az elsősorban a 9-14 éves korosztálynak (és felnőtt tartozékaiknak) készült kiállítás népszerűségének kulcsa feltehetően az, hogy a szerzőpáros aktív közreműködésével sikerült ide is átmenteni a Guide legfőbb erényeit. Létrehozni egy olyan beszéd- vagy játékhelyzetet, amely úgy teremti meg a kérdések és válaszok létrejöttét, kínál fel azonosulási mintákat, hogy az egyénenként változó mértékű szemérem által megkívánt távolságtartást is lehetővé teszi. Titeuf figurája, a humor különféle formái és a képregény műfaja révén létrejövő diskurzus egyszerre közeli és eltartott; vonzó és mulatságos, konkrét és elvont - pontos és a kicsik számára is érzékelhető karikatúra. Egy banálisnak látszó példán keresztül: a pubertáskor esetleges megrázkódtatásait taglaló fejezetnél a biológiai folyamatokat magyarázó szövegek mellett többek között mágneses talpú, narancssárga és élénkzöld sörtéjű kefék pakolgathatók egy meztelen fiú meg egy lány életnagyságú, rajzolt alakjára. Azután, ha rájuk hajtunk egy lyukacsos fedőlapot, a kefék egyszerre bizarr testszőrzetté alakulnak. (Miközben gyermekük elmerülten installálja a színes foltokat, ferdébb hajlamú szülők felidézhetik John Waters Rózsaszín flamingóihoz fűződő emlékeiket, különös tekintettel a punkos testdíszek üdítő színfoltjaira.)
Hasonló, jól-rosszul működő játékok tucatjai illusztrálják és egészítik ki a tények tudományos vagy pragmatikus magyarázatát, legyen szó a menstruációról vagy az óvszerhasználatról. Játékosan oktatnak, nevelnek, vagy "csak" szembesítve szórakoztatnak a "szerelmesnek lenni", "pubertás", "szerelmeskedni", "gyereket csinálni" és "az utca" öt témakörére osztott területen, amely - Titeuf stílusában - leginkább egy megajátszótérre emlékeztet. E térben a szervezők szándéka szerint szabadon közlekedhetnek a jobbára tanáraik vagy szüleik társaságában érkező gyerekek. Nem kis meglepetésünkre jelentős sor kanyarog a szerelmeslevél-szerkesztő gép előtt és (főleg a lányok) hosszú perceket is hajlandók várni, hogy kirakhassák kedvenc barátnőjük vagy épp édesapjuk nevét a szeret-nem szeret masina előtt. Nagy lélegzet, mielőtt megpörgetik az óriás virág szirmait: szeret - igazán; huh, mehetünk tovább.
A kiállítás célja persze a szerelemről és a szexualitásról való nyilvános beszédbe való bekapcsolódás; vállalván, hogy miközben a mai médiumokban egyre "porózusabbá válik a határ köz- és magánélet között", egy tudományos múzeum e témával kapcsolatosan nem spórolhatja meg egyes etikai normák felvetését. És a célközönség vonatkozásában fontos feladata a sztereotípiák és téveszmék eloszlatása mellett bizonyos szabályok, határok jelzése is. Így a bevezető, "szerelmesnek lenni" egységben Zep kisfilmjei elmagyarázzák, hogy a pornográfia nem ad hiteles képet a testi szerelemről, és külön kitérnek az internet vagy az utca egyes veszélyeire, amit a kijáratnál újra nyomatékosít egy odvaiban meglepetéseket rejtő titokfa. A fentebb említett értékeken túl a fő üzenet: ne maradj egyedül a kételyeiddel, tájékozódj, és leginkább beszélj róluk valakivel, akiben tényleg megbízhatsz. A franciaországi abortusztörvény 2001-től elvileg előírja, hogy a közoktatásban évente három óra a szexuális nevelésre fordítandó. A gyakorlatban azonban jobbára csak a 14-15 évesek részesülnek kétórányi oktatásban, ami az idézett statisztikák és az iskolai védőnők tapasztalata szerint sem feltétlenül elegendő.
A nemzeti tantervvel kompatibilis
Zizi sexuel Expo kurátorai egy szakértői csoport mellett az érintett korú iskolások csoportjaival is tesztelték ötleteiket. És a különféle eszközökkel rengeteg információt felkínáló interaktív tárlat minden szókimondása ellenére is tiszteletben tart bizonyos tabukat. Ezért nincsenek fényképek, a mezítelenség csak Zep rajzain keresztül jelenik meg, és még a külső-belső nemi szervek magyarázó ábrái is sematikusak maradnak - ráadásul apró, Pampalininek öltözött Titeufök hemzsegnek rajtuk, bozótvágó késsel ritkítva a fanszőrzetet, vagy afelett sopánkodva, hogy az elemlámpa megint otthon maradt... Az utóbbi rajzok egyébként a kiskamaszok számára paravánokkal elkülönített részben találhatók, szülőknek tilos a belépés. Van, aki fegyelmezetten toporog a bejáratnál, mások pedig saját csemetéik távollétében surrannak be: "Ezt a mieink biztos nem merték kipróbálni" - kacag két nő a kis lufipéniszt pumpáló állvány előtt. Az alkotók arra is ügyeltek, hogy a testiség egyes konkrétumait ne hozzák közvetlen összefüggésbe a szülőkkel. A képregény főbb szereplőinek, Titeuf családtagjainak, haverjainak vagy Nadiának (jobbára reménytelen szerelmének) a szexualitása sem jelenik meg soha a maga "pőreségében".
A kiállítási tárgyak e rengetegében a legizgalmasabb persze az marad, hogyan veszik őket birtokba a látogatók. Miként kapcsolódnak be a képmások játékába a paravánok mögött komoly arccal lődörgő kamaszok, a kézenfogva futkározó csitrik és a konzolok magányában elmélyedt nagylányok. A kijáratnál, a kvízjáték közben szurkoló apukák, a szüleiket rángató kissrácok és a srácaikat rángató szülők. E szempontból kedvencünk a pubertomatic, ahol egy nyakig érő képernyőn rajzbörleszk pereg, fölé hajolva egy tükörben szemlélheti az ifjú ember, milyen változásokban lesz része hamarosan: a pucér gyerektestet a talán a hormonokra utaló piros csövek hálózata borítja el, aztán szőrrengeteg, az izmok óriásira duzzadnak, a fütyi hosszú kolbászként tekereg - majd a gonosz varázslat véget ér: egy ifjú férfitest rajza tükröződik a kissé megilletődött kislánnyal szemben. Míg ő a tükörben követi saját metamorfózisát, édesanyja az "eredetit" figyeli: azt, hogyan ölti fel lánya az ellenkező nem változó alakját. Mindketten mosolyognak, amikor a végén egymásra néznek, és az ifjú hölgy némán átmegy a szomszéd bokszba, ahol a női változat fut. Útját keresztezi egy másik anyuka, aki épp rászól a saját lányára: "Oda ne menj, az a fiúknak van!"
