Az eliminativista - a dolgok létezését tagadó - álláspontok például a filozófiában mérsékelt, de tartós népszerűséget élveznek. Egyik személyes kedvencem Peter van Inwagen, aki az élőlények és az elemi részecskék kivételével mindennel kapcsolatban eliminativista. Szerinte például asztalok, magazinok vagy holttestek nem léteznek. A jelen cikk egy kevésbé radikális nézet mellett érvel: szerintem kifejezetten a farsang és a farsangi étkezési szokások nem léteznek.
Először érdemes a főtételt bizonyítani, azaz leszámolni magának a farsangnak az illúziójával. Itt óvatosan kell eljárnunk, könnyen tévútra vezethet minket ugyanis az a kétségtelen tény, hogy van valami, amit a szokásos szóhasználatban "farsang"-nak nevezünk. Arra a stresszel és ajtócsapkodással gazdagon átszőtt eseményre gondolok, amikor - jellemzően az óvodás vagy kisiskolás korú gyermek létéből fakadóan - az egész család összesített kreativitása mérettetik meg a házilagos jelmezkészítés frontján. Nálunk ez például eleve elveszett ügy volt, mert minden erőfeszítés eltörpült a szomszéd lányok nyomasztó ötletessége mellett: emlékszem arra az évre, amikor egyikük pattogatott kukoricának, a másik telefonkészüléknek öltözött. Utóbbi, azt hiszem, meg is nyerte a jelmezversenyt, ami nyilván a legkevesebb megérdemelt kárpótlás volt azért, hogy egész délután egy óriási telefonkagylót kellett a feje felett tartania. Talán kevésbé látványos, de ötletességben méltó versenytárs lehetett volna az az osztálytárs, akiről békéscsabai adatközlőnk számolt be. A jelmez egy fehér nadrágból, egy fehér ingből és egy szemüvegből állt, és ha az olvasó esetleg ebből nem találta ki - másnak sem sikerült -, a mezőgazdasági gyökereire büszke fiatal leányzó itatásos borjúnevelőnek öltözött.
De hogy érvelésünk fő fonalához visszatérjünk, a fent jellemzett jelenség, a megtévesztő elnevezés dacára, nem farsang. "Ha farsang - akkor móka, kacagás, no meg persze bőséges evés, ivás" - állítja például az Élelmezésvezetők Lapja 1999-ben. "A farsang évente visszatérő időszak, amelyben önfeledten, a vigasságnak, az örömnek próbálunk élni" - írja az Új Ember cimű katolikus lap szerzője tavaly februárban. "Itt a vigasság és a bolondozás ideje" - köszönti a farsangot 2001 januárjában a szlovákiai Új Szó. Láthatjuk: a legkülönbözőbb források egyetértenek abban, hogy a farsang alapvetően örömteli, gondoktól mentes esemény. Ez azonban kizárja azt, hogy azonos legyen az előbbiekben "farsang"-ként emlegetett eseménnyel. Ugyanakkor a megtévesztő szóhasználat magyarázatot ad arra a széles körben elfogadott tévképzetre is, hogy farsang létezik.
A farsang nemlétéből egyenesen következtethetünk a farsangi étkezési szokások nemlétére. Hogy azonban biztosak lehessünk a dologban, egy független érvet is kínálunk a tétel bizonyítására. Egy reprezentatív mintán alapuló felmérés megmutatta, hogy a magyar lakosság körében nincsenek farsangi étkezési szokások. A megkérdezettek 73 százaléka ugyan némi segítséggel eljutott a farsangi fánk gondolatáig, de a farsangi fánk esetében ismét csak a nyelv csapdájába esünk. Mert például a húsvéti sonkával szemben, amelyet kifejezetten húsvétkor eszünk - mondjuk is mindig, hogy ugyan miért nem eszünk máskor is sonkát tormával meg főtt tojással, de hát hiába, csak nem eszünk -, farsangi fánkot az ember, ha egyáltalán, akkor márciustól decemberig egyenletesen eloszló gyakorisággal fogyaszt. A megkérdezettek 3,9 százaléka említette a farsangi hurkát, a farsangi cigánypecsenyét és a farsangi Unicumot, de ők szemmel láthatóan a statisztikai hibahatáron belülre estek túlfogyasztásból következően.
Mindebből tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy farsangi étkezési szokások nincsenek. Ez az eredmény természesen számos további kérdést vet fel például a húsvéti és a május elsejei étkezési szokásokkal kapcsolatban. Ezt azonban egy másik tanulmány keretében kell tárgyalnunk.
Farkas Katalin
(Köszönöm Szénásy Irénnek a tanulmányhoz fűzött értékes megjegyzéseit.)
