Az előadás dermesztően hozza vissza a drogok és bulik paradigmaváltása előtti kulturális emlékképeket, mert lám, függés tekintetében semmi sem változik. Alter vagy techno egyre megy, ahol a heroin felbukkan, ott a szürreália és a halál a tradíció.
Progresszív-fikciós-dokumentarista-trash kórképnek nevezik az alkotók az előadást, ahol a szkeptikusoknak a színfal adta a másikat. Progresszív, mert olyan 3D hatású színpadi technikát használnak, ami a néző adrenalinszintjére önmagában is nagy hatással van. Fikciós, mert L. Frank Baum meseregényére épül a történet, és ily módon az eddigi legjobb hazai "z-adaptáció. Dokumentarista és kórkép, mert a drogfüggésről beszél Kubiszyn Viktor Drognaplóját felhasználva, amelyben a szerző a saját tapasztalatait írta meg a varázsló szép és pokoli birodalmáról. Mindezt feszes dramaturgiával, váltott, belső monológokra építő narrációval, pontosan instruált színészek megejtő játékával tette színpadra Radnai Márk, aki vonzódik a filmes megoldásokhoz (lásd a kevésbé sikerült Kutyaszorítóbban című darabot), és ezúttal belső mozit csinált. Ebben segítségére voltak a különféle drogok hatásait zavarba ejtő pontossággal idéző képi és szöveges utalások.
Egy élményparkban tombolni a valóságból elragadott nyolcadik kerületi lánnyal és barátaival, akik a smaragd birodalom urát keresik, hogy leszokhassanak, és hazatérhessenek a lepusztult lakásba, ahonnan el sem mozdultak. Eláruljuk, hogy a zöld birodalom is csak egy parti, és "z is csak egy ócska díler - úgyse hisz már senki a mesékben.
Bárka Színház, január 10.
