Színház

Knut Hamsun: Éhség

Színház

Gyakran merül fel bennem a kérdés még teljesen profi, jól megcsinált, egyébként élvezetes előadás esetén is, hogy egy rendező – főleg, ha nem kortárs szöveghez nyúl – vajon miért éppen a kiválasztott drámát rendezi meg.

Gyakran merül fel bennem a kérdés még teljesen profi, jól megcsinált, egyébként élvezetes előadás esetén is, hogy egy rendező – főleg, ha nem kortárs szöveghez nyúl – vajon miért éppen a kiválasztott drámát rendezi meg. A Trafó és a székesfehérvári Vörösmarty Színház koprodukciójában készült Éhséget nézve viszont egy pillanatig sem kétséges, hogy a rendező Nagy Péter István megszólítja a mai nézőt.

Wass Albert bekerült a Nemzeti alaptantervbe, a délszláv háborús bűnösöket mentegető, sok szempontból vitatható álláspontot képviselő Peter Handke tavaly Nobel-díjat kapott – a több mint száz éve íródott regény ott tükröződik ezekben az eseményekben. Az előadás meg is jeleníti az idős Knut Hamsunt (akit Galkó Balázs alakít, már ez is frappáns ötlet), amint felolvassa Hitlert dicsérő írását. Neki elvben nincs sok köze ahhoz a Knut Hamsunhoz, aki huszonévesen írta meg az alkotással küzdő, pályakezdő író delíriumos nyomorúságát, de persze mi, befogadók hajlamosak vagyunk a Hitlert dicsőítő írásai felől megközelíteni a norvég szerző teljes életművét. Ám Nagy Péter István rendezése azt mutatja meg, hogy minden értelmezés egyszerre érvényes és igaz. Erre semmilyen publicisztika nem képes, csak a művészet. Az előadás vizuálisan is nagyon izgalmas. A Trafó Klub kis színpadján egy multifunkcionális bódét mozgatnak, forgatnak, használnak ki a végletekig a színészek. Az élő filmes effekteknek, az egymásra vetülő képeknek, a kinagyított részleteknek köszönhetően megsokszorozódnak a perspektívák.

Domokos Zsolt ragyogóan oldja meg a főszerep adta nem kis feladatot, és a többiek alakítása harmóniában van a szürreálisan groteszk, a valóságba bele-belekapó játékstílussal. Minden szempontból üde, szellemes és nagy formátumú előadás, szinte szétrobbantja a szűkös stúdiószínházi teret.

Trafó Klub, március 5.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.