Mácsai szerint októbernél előbb nem lehet elkezdeni a próbákat

  • narancs.hu
  • 2020. április 20.

Színház

De akar-e majd bárki színházba menni?

Mácsai Pál karanténinterjút Veiszer Alindának és László Pálnak. Az Örkény Színház igazgatója szerint leghamarabb októberben lehet majd próbálni, de még nagyobb kérdésnek tartja, egyáltalán akarnak-e az emberek majd színházba menni, és ha igen, mi fogja őket érdekelni.

Mácsai szerint bizonytalanság van, és újra kell gondolni az eddigi terveket, biztos nem az lesz a következő szezonban, amit eddig elterveztek. Viszont felhívta a figyelmet arra is, hogy sokszereplős darabok kellhetnek az elkövetkezendőkben, a társulatnak ugyanis szüksége van és lesz arra, hoyg dolgozzon, mert a színészeknek, a mostani bezártság idején, sérül a hasznosság-érzése:

„most azonban nem úgy vagyunk fontosak, vagy nem felelünk meg ennek az időnek, ami körülöttünk van, és ez sokunkban okoz zavart." Mácsai hozzáteszi, hogy ez színházi belügy, de ezzel foglalkozni kell.

Bár az Örkény Színházat szerencsésnek tartja, mert fővárosi fenntartású színház, így a dolgozóinak biztosított a fizetésük, de közben fontos figyelni arra, hogy a szakma rengeteg képviselőjének semmilyen bevétele nincs a jelenlegi időszakban.

Mácsai Pál a karanténidőszakot megelőzően lapunknak is hosszan beszélt véleményéről:

Mácsai Pál: ahogy a kultúrpolitika ma zajlik, az ámokfutás

Mi történt a színházi szabadságért szervezett Madách téri tüntetés óta, és hogy áll a színház szolidaritási akciója? Mit gondol Pintér Béla szenvedélyes beszédé­ről? 2019 utolsó napján ezekről és az Örkény új Térey-bemutatójáról beszélgettünk. Magyar Narancs: December végén mutatták be a Lót - Szodomában kövérebb a fű című előadásukat.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.