7 kérdés – Ónodi Eszter

  • Kovács Bálint
  • 2013. március 5.

Színház

Mit cenzúrázna a Katona József Színház színésze, a Valami Amerika-filmek, az Aglaja vagy a Jadviga párnája szereplője? Mit pakol be elsőként a bőröndjébe a Balatonra indulva? És mire elég a karnyújtásnyi távolság Jack Nicholsonnal? Ónodi Eszter hét kérdésünkre válaszolt.

1. Kitől kérnél autogramot?

Jack Nicholsontól egyszer már majdnem sikerült. Amikor, még az özönvíz előtt, Shooting Star voltam a Berlinalén, hamar rájöttem, hogy ennek az egésznek az én karrieremre nézve semmi haszna nem lesz, mert teljesen más világban mozognak a többiek, mint én. Úgyhogy megpróbáltam minél többször kilógni a fesztiválra, és megnézni a vörös szőnyeges eseményeket. Ott láttam Jack Nicholsont, ahogyan éppen bevonult az aktuális, Diane Keatonnal közös filmje premierjére (Minden végzet nehéz, a 2004-es fesztivál programjában – K. B.). Egy karnyújtásnyira voltam tőle, de sajnos még ez is túl nagy távolság volt ahhoz, hogy az orra alá dugjam a tollamat. Ezzel megpróbálkoznék még egyszer. De akiktől igazán szeretnék autogramot kérni, már nem élnek: Nina Simone-tól és Stanley Kubricktól.

2. Mi a luxuskiadásod?

Még nem foglaltam le a jegyet, úgyhogy nem tudom, mennyibe fog kerülni, de szeretnék elmenni Mick Hucknall, a Simply Red énekesének koncertjére március végén. Ez biztosan nem lesz olcsó mulatság.

3. Harry Potter vagy Háború és béke?


Fotó: Sióréti Gábor

A Harry Pottert még nem olvastam, viszont azt gondolom, kénytelen leszek Ascher Tamás példáját követni: ő, mielőtt odaadta volna a gyerekeinek a könyveket, előbb maga olvasta fel nekik, mint afféle cenzor. Gondolj bele, még a magyar népmesékben is olyan sztorik vannak, hogy nem győzöm átírni a végüket: amikor érzem, hogy elkezd lefelé görbülni a kisfiam szája, mindig elkezd pörögni az agyam, hogyan jöhetnék jól ki ebből. Így azt hiszem, hamarabb fogok a Harry Potterrel találkozni, mint a Háború és békével, amibe viszont már belevágtam. Sok nyár eltelt már úgy, hogy ez volt az első, amit becsomagoltam a balatoni cuccok közé, de valahogy sosem jutottam tovább a huszadik oldalnál. Szégyellem, de ez még egy adósságom.

4. Melyik kitalált figuránál érezted leginkább, hogy mintha rólad mintázták volna?

Tizenkét éves koromban Az Onedin család Elizabeth Frazeréről éreztem úgy, hogy rólam mintázták: teljes mértékben azonosultam vele. Ő volt az utolsó. Mostanra pedig már tudatosan hessegetem el magamtól az ilyen gondolatokat: borsózik a hátam az olyan kérdésektől, mint hogy mi a szerepálmom. Rájöttem, hogy hiába álmodok bele bármit egy-egy szerepbe, az soha nem pont úgy fog elsülni, ugyanakkor ott van például A kétfejű fenevad, amiről nem gondoltam volna sem azt, hogy álomdarab, sem azt, hogy álomszerep, mert első olvasásra azt hittem, senki nem fogja megérteni ezt a madárnyelvet. Mégis az egyik leggyönyörűbb előadásélményem volt, és szerintem a nézők is nagyon szerették.

5. Mit tennél, ha férfi lehetnél egy napra?

Ha végiggondolom a mai napomat, úgy érzem, ma szívesebben lennék férfi – szívesebben lennék a párom. Ma tantermekben ültem egész délelőtt mint anyuka a gyermekem leendő iskolájában, és azt láttam, hogy nagyon sokan vagyunk így ezzel mi, hölgyek, de csak elvétve láttam egy-két apukát. Azt gondoltam, hogy ez igazságtalanság. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy az óvodákban, iskolákban sokszor másodrendűnek gondolják az apukákat, és mindig az anyukával zajlik a valós kommunikáció. Az apukákat pedig mindenütt gyanús, fura alakoknak tartják – ez sem éppen igazságos. Hiszen manapság már sokszor mindkét fél egyenlően próbál részt venni a gyereknevelésben – legalábbis az én párommal ez így van.

6. Mit töltöttél le utoljára?

Valamilyen iskolai jelentkezési lapot – most annyira ebben élek, hogy szinte biztosan ez volt az utolsó. Vagy ha mégsem, akkor színházak havi műsorait, vagy valamilyen interjút, esetleg fényképet.

7. Kultúrafogyasztóként mikor érezted legutóbb, hogy ez a legjobb dolog a világon?

Ha nem is a világ legjobb dolga, de nagyon jó élmény volt az LGT koncertje, ahová teljesen váratlanul keveredtem el. Gyerekkoromban nem voltam nagy rajongó, csak azokat a „kötelező” számokat ismertem, amiket a tévé vagy a rádió sugárzott. Tehát félig-meddig szűz füllel ültem be, és azt éreztem, hogy ezek a fiatalnak már jóindulattal sem nevezhető művészek egészen fantasztikus, első osztályú előadást nyújtottak. Jó volt látni, hogy tizennégyezer ember teljesen megtöltötte az Arénát. Igazi, minőségi szórakozás volt. Ezenkívül a közelmúltban még a Szerelem című Haneke-film gyakorolt rám igazán nagy hatást.

Legutóbbi nagyinterjúnk Ónodi Eszterrel itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.