Megölni nem kell félnetek

Brecht: Angliai második Edward élete

  • Csáki Judit
  • 2013. március 7.

Színház

II. Edwardnak volt olyan pechje, hogy a Plantagenet uralkodói házba született bele, ezért uralkodnia kellett, holott sem kedve, sem tehetsége nem volt hozzá. Életének középpontjában a szerelem állt: Gavestonba, egy alacsony származású fiatalemberbe szeretett bele, aki viszonozta érzelmeit, és a szenvedély, annak rendje és módja szerint, mindkettejük halálát okozza, és a tetejébe még polgárháborút is. (Mindazonáltal teljesítette uralkodói kötelességét: a valóságban négy, a drámában egy gyermeket nemzett Anna királynénak.)

Önmagában is drámaíró, de minimum krónikás tolla után kiált a helyzet - Shakespeare királydrámái közül mégis hiányzik ez az opus; tán mert Marlowe már megírta, ugyanabból a forrásból, a Holinshed Krónikából, amelyből Shakespeare is szívesen és gyakran merített.

Brecht, miközben erősen dolgozott már színházi teóriáin, kézbe vette Marlowe művét, és megírta belőle a sajátját. Amely - mint az egyébként számos más, későbbi Brecht-drámával is előfordult - részben alkalmasnak bizonyult tételei illusztrálására, de éppen a legfontosabb elemében, a hermeneutikai, vagyis a befogadásra vonatkozó követelményben nem stimmelt. Nekünk, nézőknek ugyanis a vérben tocsogó Anglia kellős közepén a szerelme után sóvárgó uralkodót kellene látnunk, aki teljességgel alkalmatlan a feladatai ellátására, képtelen kezelni az ármánykodást, ezzel rengeteg ember halálát okozza, vagyis méltán bukik.

Zsótér Sándor népszínházi rendező. Ugyan sem színháza, sem népe nincs hozzá, de ettől még az. ' ugyanis ebben a történetben - miközben a vérről egyetlen pillanatra sem enged megfeledkezni bennünket, erről az Ambrus Mária tervezte tér vörös padlója, valamint Benedek Mari "álstílusos" vörös jelmezei is gondoskodnak - egyrészt a szenvedélyt, annak a környezetre gyakorolt hatását állítja középre, másrészt a hatalmi manipulációk kortársi tablóját. Rendezése empatikus, érzelmessége visszafogott, de ott van, tagadhatatlanul. A narrációval megsegített történet fordulatai olykor erősen hasonlítanak egymásra - ki szövetkezik kivel, kit adnak bérgyilkosok kezére, hogyan próbálják II. Edwardot eltávolítani -, a részletek változnak legföljebb. Ez kétségtelenül visz némi monotóniát az előadásba; Zsótér egyébként is szereti "kitartani" a hangokat. De aki jól figyel - mert lehet rosszul is -, annak a háború, a hatalmi belharcok háttérként való működtetése rezignált rendezői hangsúly: nemcsak a királyi hálószobából, hanem az előadásban láthatatlan odakintből nézve is végtelenül lehangoló. Hiszen lehetnek odakint olyanok bőséggel, akik a veszendőbe menő országot féltik; idebent csak az önmaguk által fölkent, hirtelen politikusi pozícióra váltott alakok serege machinál, és az ő érdekeik éppoly kevéssé esnek egybe az országéval, mint az uralkodónak kétségtelenül alkalmatlan királyé. Ilyenformán nem annyira a Brechtnél lényeges, a háború okozta szenvedés és társadalmi-politikai feszültségek előtérbe állítása Zsótér célja, hanem a történet, melyben nemcsak emberek vesznek el, hanem az ország is.

A kecskeméti Katona József Színház megtérülő befektetésre játszik Zsótér Sándor meghívásával. Miközben a vendégrendezők működése éles fényt vetít a társulati teendőkre - vagyis vannak-lesznek szereposztási gondok -, mégis látszik, hogy a társulat jelentős fejlődést mutat. És az egyes színészek is; ami engem illet, a Gavestont játszó Orth Pétert még sosem láttam ennyire belülről játszani, ahogyan most: nemcsak a szerelem gyermeki-kíváncsi természetét, hanem a helyzetre (a király szeretett belé, a hentesfiúba!) való rácsodálkozást is életre kelti. Folyamatot látunk tehát, történetet, helyzetet, viszonyt - nem pedig üzenetet. Porogi Ádám a király szerepében teljesen belemerül saját érzelmeibe, és még azt is eljátssza, hogy ebben a szerelemben elsősorban önmaga érdekli, még a másikban, Gavestonban is. Innen érthető közönye a felesége és a kisfia iránt, kézlegyintése a hatalmi küzdelmekre. Hiszen önnön felmagasztosulása vezérli, így tesz szert arra az emberi méltóságra, amely Gaveston kivégzése után őt magát is végigvezeti elkerülhetetlen útján. Mert - és ezt a katarzist kedvelőknek is írom - amikor Porogi Edwardja csapdába kerülvén szerelme halála után nem és nem hajlandó önként lemondani a trónról, akkor nem a hatalom szeretete, hanem a méltósághoz való ragaszkodása vezérli. Nincs alku: ha kell a trón, meg kell ölni a királyt.

És szép az Anna királyné megalázottságát és belső megkeményedését mutató, a kamaraszínházi gesztusokkal jól gazdálkodó Trokán Nóra alakítása is, és a több szerepet játszó színészek is odaadóan, bizalommal "működnek" Zsótér rendezői kezén. Kivált Kertész Kata és Fila Balázs hoz nagyon plasztikusan egy-egy igen ismerősnek tűnő figurát a kortársi panoptikumból, amelynek amúgy Csémy Balázs Mortimerje, az előbb a hatalom kiszolgálójává szegődött intrikus, majd a hatalom megragadására önmaga által fölkent valahai értelmiségi az egyik vezéralakja.

Zsótér II. Edwardja a szenvedélyről és annak árnyékában a politikusok hatalmi játszmáiról beszél. Többrétegű tragédiát mesél el mindazoknak, akik nem a színházi gyorsétkezde hívei.

Kecskeméti Katona József Színház, december 20.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.